Géza nagyon szerette a kakaós csigát, meg is köszönte illendően. Máris jobb lett a napja, ami rá is fért bőven, mert mostanában nehezen indultak a reggelek.

Hegy(i)menet – Kakaós csiga

Géza lassan hajtott a busszal, akár a csiga. Aztán a megállónál meg arra lett figyelmes, hogy valaki lassan száll fel a hátsó ajtónál (vírushelyzet), mert egy tálcával egyensúlyoz. Magas nő volt, kis híján (és ráadásul) majdhogynem beleverte a fejét a plafonba. Géza megvárta, míg elhelyezkedik az egyik ülésen, és csak utána indult újra, már az imbolygás elkerülése végett is.

Ugyanakkor nem állta meg, hogy meg ne kérdezze, hátrakiáltva, hogy hova-hova. Azzal a tálcával. Oltakozni, mondta a nő, és még el is mosolyodott, tetézve ezzel a magyar nyelv egyik újítását. Hát a tálca? Azon meg mi lapul? – kérdezte Géza ártatlanul. Kakaós csiga, számtalan – felelte a hölgy, szempilláját rebegtetve, amiről abban a pillanatban senki sem tudhatta, hogy valódi vagy éppen mű. Viszem nekik, az én hőseimnek, akik beoltanak. Talán szeretik. És maga szereti-e? És ezzel előrement, a Gézát az utasoktól elválasztó kordonig.

Géza nagyon szerette a kakaós csigát, meg is köszönte illendően. Máris jobb lett a napja, ami rá is fért bőven, mert mostanában nehezen indultak a reggelek. A szinte állandó korai kelést már megszokta, de a hangulata valahogy nem volt az igazi. Ami persze érthető is, hiszen járvány idején, az áprilisi télben kevesen repesnek az örömtől. Még szerencse, hogy fennmaradtak a téli gumik, gondolta a minap a Bakonyban, a harminccentis hó­ban kanyarogva.

És az is jó – gondolta még –, hogy megúsztam a szarvasokat is. Géza útvonala olyan volt, mint valami sza­faripark, szinte naponta történtek vadakkal kapcsolatos kisebb-nagyobb balesetek. Jó, persze, mi vagyunk itt, az erdőben a vendégek, vagy ha úgy tetszik, a betolakodók – szokta mondogatni a bolt előtt, és ilyenkor Laci bácsi hevesen bólogatott –, de azért ez sem járja.

Egyébként meg rajongott minden rendű és rangú állatért (jó, mondjuk, a legyekért és a kullancsokért kevésbé), életének egy bizonyos szakaszában állatkertben is dolgozott, ápolóként. Többek között a szurikáták tartoztak hozzá, és ő rendkívül szórakoztatónak találta a társaságukat. Meg a többi ápolóét is, mivel igen érdekes csapat verődött ott össze, akár a földmérőknél vagy a mozi­takarítóknál.

Mindenféle deklasszált elemek, így mondták ezt ak­­koriban. Írók, zenészek, ötvenhatosok és más különös figurák, akiket kivetett a társadalom, vagy önként száműzték magukat belőle. Mondhatjuk, hogy a szurikáták kifutója volt Géza (szabad)egyeteme. Na, minden jót, és köszönöm a csigát – mondta ekkor megszakítva gondolatait, mert a nő leszálláshoz készülődött.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.