Százhetvennégy éves múlttal megszűnt a távirat Magyarországon. Sokáig nélkülözhetetlen kommunikációs eszköz volt a társadalomban, és még a rendszerváltáskor is évente 8 millió táviratot küldtek egymásnak az üzleti ügyfelek és magánszemélyek, de évről évre csökkenve, tavaly már csak 23 ezer volt a feladott táviratok száma. A Magyar Posta 2021. április 30-án megszüntette a szolgáltatását, de mi még egy reggeli munkakezdésen meglátogattuk az ország utolsó főállású távirat-kézbesítőjét, Jovici Györgyöt.

Isten veled, távirat!

Irányt jelez a motoron ülő férfi, ahogy a Podmaniczky utcában a fővárosi 62-es számú posta „művészbejárójához” érkezik, és egy benzinfröccsöt húzva a gázkaron, a hosszú emelkedős rámpán felrobog a garázsok felé.

Jovici György van vagy 190 centi magas, cégfeliratos szélfogó, esőálló ruházatban feszít, a postástáskájában pedig most még az ideúton egy uborkakrémmel megkent, szalámi­da­rab­kákkal pöttyözött vékony szendvics lapul, ugyanis otthon nem esik jól a falat, mert az az igazság, hogy az utóbbi napokban némi gyomorideg cirkulál benne.

– Előbb tudtam meg, mint az ország. A főnököm azt mondta, készüljek fel rá, hogy meg fog szűnni a beosztásom. Nagyon kétségbe estem, mert szeretem ezt a munkát. Ezért nem tudok otthon, Kerepesen magamba diktálni reggelinek egy árva falatot sem.

– Csak egy kávét iszik?

– Ó, nem! Azt sem! Nem kávézom, teljesen absztinensként alkoholt sem iszom. És nem dohányzom és nem is csajozok – mondja jelentőségteljesen. – Szokták is mondani a barátok, ha ugratnak, hogy minek élek.

Jovici György az utolsó táviratos postás. Huszonhét éve kézbesít. Fotó: Németh András Péter

Jovici György dísznövénykertésznek tanult, de csak hat hónapig ténykedett a szakmájában, majd a fővárosi gyógyszertári központ asztalosüzemében asztalosok mellett dolgozott segédmunkásként. Szeretett motorozni, s ezért meg is kérte egyszer egy postán dolgozó ismerősét, hogy szóljon neki, ha üresedés lesz a táviratkihordóknál, de az egy éven át nem jelentkezett.

Közben 1994 szeptemberében, az egyik hét elején megszületett a második gyermeke, s pénteken elkéredzkedett a munkából, hogy a feleségét és az újszülöttet kihozza a kórházból. A főnöke viszont valamiért nagyon ideges volt, s nem akarta elengedni. Hangos szó hangos szót követett, s miután ő, tetőzvén a bajt, már egyenesen két hét szabadságot is kérni merészelt, azt mondta a főnök, hogy megadja, de már nem szükséges visszajönnie dolgozni, azaz ki van rúgva. Kiéleződött a helyzet.

Napokkal később a XVI. kerületben sétált az asszonnyal, babakocsiban a csecsemővel, és az egyik postahivatal bejáratánál látta a kiírást, hogy kézbesítőt keresnek.

– Bementem, és mondtam, hogy valójában táviratkihordó szeretnék lenni… és nagy meglepetésemre rögtön felvettek annak.

– Akkor még sok munkája volt?

– Minden kerületben voltak táviratkihordók, kerületenként tizenvalahányan. Öten-hatan vittünk egy nyolcórás műszakot, és háromszor is kimentünk kézbesíteni. Mindenkinek azonos területe volt, amelyet úgy ismert, mint a tenyerét, Árpádföld, Rákosszentmihály, Cinkota, Sashalom vagy Mátyásföld.

– Jó paripát kapott?

– Óóó! Akkor még kitűnően összerakott Yamahákkal jártunk. Általában SR 125-ös motorokat rendszeresítettek, ám Budán, a hegyvidéki kerületekben és a XVI. kerületben Yamaha DT krosszmotorok is akadtak. A kerület két ilyen motorja közül az egyiket én kaptam, igazi hőskorszak volt. Később már a Suzukikat is szidtuk, most meg ez a Piaggio! Hát jó kis motor, nem mondom. Húsz kilométeres sebesség alatt nincs motorfékje, télen a Kapy utca lejtőjén nem volt felhőtlen a mosolyom.

Megkülönböztetett postahivatalok. Fotó: Németh András Péter

Az utcán beszélgetünk, a Covid-helyzet miatt az üzemi területre én nem léphettem be. Úgy áll ott, jobbján a táviratostáskával, bal hóna alatt a bukósisakkal, maszkban, mint egy Star Warsból ismert klónkatona. Az egyetlen katona, az egyetlen táviratos, aki mostanság egész Budapestet ellátja táviratokkal. Vidéken a kézbesítők feladata ez.

Míg húsz éve két óra húszpercenként kapta meg a világ bármely részéről a Budapest XVI. kerületébe címzett táviratokat azzal, hogy kézbesítse, manapság kétszer motorozik ki, ha az indító úgy dönt, elég távirat érkezett be.

– Tudja, hogy jó vagy rossz hírt visz ki?

– Van dísz- és gyásztávirat is, úgyhogy tisztában vagyok vele, hogy örömhírt vagy fájdalmat postázok. Inkább a kis alakú távirat volt mindig a rébusz, mert a kórházak sokszor abban értesítették a visszavonhatatlanról a hozzátartozókat. A visszajelzésekből tudom, hogy sok munkaadó is táviratot küldött a munkavállalónak, afelől érdeklődvén, hogy ugyan miért nem jelent meg a címzett a munkahelyén. Ez hivatalos felszólítás, míg az SMS, az e-mail nem az. Amióta bejelentették, hogy a távirat megszűnik, nagyon sok munkám lett. Mesélik az indítók, az a szöveg, hogy „ez az utolsó távirat”. Vagy valamelyik nap is mondja az ajtót nyitó hölgy, hogy meghoztam az üzenetet a kiskorúaknak? Ugyanis ő adta fel a tizenéves fiainak, hogy tudják majd, milyen is volt a távirat.

– Behívják a lakásokba?

– Határozottan nem. Régebben vittünk gyorsutalványt, azaz pénzt is. Még arra is figyelnünk kellett, hogy a liftbe ne mással együtt szálljunk be. Ráadásul mindenkivel életünkben először találkoztunk, így nemigen születtek ismeretségek. Tegnap is szinte mind a 23 kerületben jártam. Manapság nem ritka a motorba rakott 200 kilométer. Szeretek motorozni, híreket hordva emberekkel találkozni, ezt nekem találták ki. De annyi a munka, hogy mostanában estefelé már nem őszinte a mosolyom.

Int neki az indító. Azt hiszem, rövidesen hosszú motoros útra indul.

*

Az első távíróvonalat 1847-ben építtette ki az osztrák kormány Bécs és Pozsony között, majd 1850-ben megnyílt az első pesti távíróállomás is. A kezdetben csak állami és vasútüzleti célból létrehozott távírdákat hamarosan magánszemélyek is igénybe vehették. A távirat lényegében egy rövid szöveges üzenet, amelyet a posta meghatározott időn belül kézbesített a címzettnek.

Egykor az üzenetek gyors továbbításának egyetlen eszköze volt, aznapi kézbesítést jelentett, nívója, rangja, presztízse volt. Szolgált jó és rossz hírekkel, a becses darabokat évtizedekig őrizték az almáriumban vagy könyvek közé hajtva. Így maradt meg néhány, amelyet most az internetes piactereken kínálnak eladásra. Bevallom, vettem néhányat.

„A macska teljesen egészséges” – írta táviratában 1892. szeptember 8-án Rákóczifalváról a jószágfelügyelő Budapestre, a József körút 59.-be, Varga Ilonkának. „Az új párt a násznépet szívből üdvözli dr. Kassai” – küldték 1898-ban Klein Roth menyegzőjére a budapesti Royal Szállodába, és a Magyar Királyi Posta dísztáviratában „Sok szerencsét és boldogságot kíván keresztpapa és keresztmama” Akasztóról. Rövid, de velős a „Mama azonnal jöjjön. András.” üzenet is 1916-ban Budapestről Pancsovára.

Távírász 1916-ban. Egy fejlődő szolgáltatás népszerű szakmája volt. Fotó: Fortepan, Czakó Ferenc – Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Archívum

Ekkoriban már malátasörfőzők, zálogházak reklámját is elhelyezték a táviratok hátoldalán. De árulják például Frandt Győző bizonyítványát is 1896-ból, mely szerint Pozsonyban sikeresen elvégezte a posta- és távírdatanfolyamot – hiszen a századfordulóra a táviratozás többezres háttérszemélyzetet követelt. Kínálnak még eladásra századfordulós távírdai bélyegeket, távirattarifa-kézikönyveket, távírószemélyzetet ábrázoló képeslapokat is.

Legendás táviratok is ismertek. Csontváry Kosztka Tivadar, aki amint meghallotta, hogy megbetegedett az általa mélyen tisztelt Ferenc József császár, a következő sürgönyt küldte Bécsbe: „Császárt a napra kitenni. Stop. Értesítést kérek. Stop. Csontváry. Stop.”

Az 1909-ben született Királyhegyi Pál író Amerikában dolgozott pincérként, liftesként, statisztaként, nyúlbőrgyári munkásként, magyar lapoknál újságíróként, banki hivatalnokként és forgatókönyvíróként. Rengeteg humoreszket, szatírát, karcolatot és kisregényt írt élete során. A legenda szerint emlékezetes táviratot küldött Sztálinnak: „A rendszer nem vált be stop Tessék abbahagyni stop Királyhegyi stop.”

Göring „végzetes” távirata

Egy 2015-ös árverésen 16 millió forintnyi dollárért kelt el az Amerikai Egyesült Államokban az a híres Göring-távirat, a Harmadik Birodalom utolsó napjainak egyik fontos dokumentuma, amely Adolf Hitler és bizalmasa, Hermann Göring szakításához vezetett. A táviratot egy amerikai tiszt vitte magával szuvenírként 1945-ben a Führer berlini bunkeréből. A tiszt fia később a sürgönyt németül tudó történelemprofesszorának ajándékozta, aki szakvéleményt fűzött hozzá. Ebben azt írja, hogy a távirat „több száz dollárt is érhet”. Ehhez képest különösen nagy tétel a végül érte kifizetett 54 675 dollár.

Amikor Göringnek Bajorországban az jutott a tudomására, hogy a Berlinbe szoruló Hitler véglegesen át akarja neki adni a hatalmat, 1945. április 23-án sürgönyözött neki. A rövid írásban azt kérdezi, átveheti-e a Németország fölötti irányítást. „Amennyiben 22 óráig nem érkezik válasz, feltételezem, hogy megfosztották önt cselekvési szabadságától – írta, hozzátéve –, ezután önállóan fog cselekedni a nép és az ország javáért.” Hiába azt írta alá, hogy „Hűséges híve: Hermann Göring”, Berlinben Martin Bormann és Joseph Goebbels a táviratot értelmezve bebeszélte Hitlernek, hogy Göring puccsra készül.

*

A fővárosi Postamúzeum bezárt, a Covid-helyzet miatt most nincsenek látogatói. Műszaki muzeológusa, Magdó Csaba felel a távíró- és távbeszélő-történeti gyűjteményért. A felügyelete alá tartozó tárgyak, távírók, telefonok működését minél behatóbban szükséges ismernie. Volt miről beszélnie.

Magdó Csaba muzeológus minden távírókészüléket ismer. Fotó: Németh András Péter

Magdó Csaba az ELTE-n végzett geológusként, és kis vargabetűvel informatikai cégeknél dolgozva, a katonai híradástechnika lett az érdeklődési és kutatási területe. A muzeológusnak ez az első munkahelye, ahol a feladata és a személyes kutatási területe ennyire átfedi egymást. Iskolákban is tart rendhagyó történelemórákat a témakörben. A tanulók figyelmét és érdeklődését megragadó érzékeltetés az, hogy a kétkarú mérleg egyik serpenyőjébe beletesz egy első világháborús, 9-10 kilós katonai telefont, s megkéri a fiatalokat, hogy tegyék be a mobiltelefonjaikat a másikba. Lehetnek húszan-harmincan is, így sem tudják kiegyenlíteni a serpenyőt. A katonai készülék képes volt morzejelekkel „távmondatot” küldeni, de e-mailezni nem.

– Felgyorsult a technikai fejlődés. Bár a dísztávirat eleganciája és személyessége pótolhatatlan, a szöveges üzenet felett eljárt az idő, sőt ez már az SMS-ről is elmondható. Amit korábban írtunk, mondjuk „vidám vagyok”, azt ma már egyetlen jellel is ki lehet fejezni.
Kalauzolni kezd minket a múzeum kiállítótermeiben.

– A távirat sohasem volt olcsó, hiszen a technikai megvalósítás és a vállalt időre történő kiszállítás külön gépezetet és személyzetet igényelt. Bizonyos postahivataloknál távírda működött, egyre jobban kiépült a továbbításhoz szükséges vezetékhálózat, s a táviratnak 1847-től 1881-ig, a telefon megjelenéséig nem volt valódi konkurenciája. Az 1840-es éveket és a hazai kezdetet 1847 és 1850 között a Bain-féle távjelző két, különböző hangmagasságú csengőkehellyel, és Wheat­stone-féle mutatós távjelző jellemezte, 1850-től a klasszikus morzetávíró az angol ábécé betűit és a számokat használva terjedt el – sorolja a technikai lépcsőket.

A távírók használatához távvezeték kiépítése szükségeltetett, s annak fejlődése jól látható a falon „A magyar korona országai távírdahálózatának” 1901-ben kiadott térképén – feltüntetve a vonalakat és azokat a településeket, amelyeken korlátozott nappali szolgálattal, teljes nappali szolgálattal, éjfélig meghosszabbított nappali szolgálattal, éjjel-nappali folytonos szolgálattal működtek a postahivatalokban a távírdák. Vékony kis vezeték fut le Fiuméig, sőt még lejjebb, Abbázia településeihez. Lehetett is sürgönyözni onnét: „Megérkeztünk, csodás kék az Adria.”

A telefonon feladott üzenetek rögzítése biztos és bizalmi állásnak bizonyult. Fotó: Postamúzeum

– A harmincas évektől 1990-ig vagy még akár a mai napig a távgépírók különféle típusait használják. Ipolytarnóc és a szlovák oldali Losonc közötti vasútvonalon ma is távgépírón megy át a vonatok átlépési kérelme, s a rá érkező válasz is. Egyébként a sima táviratok szövegének a postán belüli továbbítása már évtizedek óta faxon történt – teszi hozzá a szakember.

A távirat magyarországi kivezetése nem példa nélküli, számos európai országban, köztük Ausztriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Szlovéniában is megszűnt – az egyik világszerte legendás cég, az amerikai Western Union pedig már 2006-ban elköszönt a szolgáltatástól. Míg 30 évvel ezelőtt évente mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években már csak az évi tízezres nagyságrend volt jellemző. 2013-ban 144 ezer, 2020-ban 23 ezer volt a feladott táviratok száma – ezért a Magyar Posta 2021. április 30-án megszüntette ezt a szolgáltatását.
Néhány jövőlátó vélemény a világhálón a hír kapcsán: „A levél lesz a következő.” Más szerint „Akik beleszülettek az internetbe nem fognak bélyeget nyalogatni, az fix”.

*

Délelőtt kilencig már összegyűlt hat távirat – mondta reggel a 62-es, Teréz körúti postánál az igazító. Sokakban régi emlékeket frissített fel a távirat megszűnésének híre, Jovici György ezen a napon már nagyon sok üzenetet továbbított, ezúttal motorozott a belvárosban, Csepelen és a II. kerületben is. Még ő is elgondolkozott, talán felad a feleségének egy táviratot, amit nyilvánvalóan ő visz ki.

Most, hogy abbahagyja, az asszonynak leesik egy kő a szívéről. Ha férje késett a műszakból, nagyon aggódott, vajon mi lehet az emberrel ebben az eszeveszett fővárosi közlekedésben. Jovici György telente, a mínuszban jégeralsóban, aláöltözetben ült nyeregbe, és „kajflexből” csinált is egy cipőre gumizható hővédő, időjárásálló formát. Kár, hogy nem szabadalmaztatta.

A táviratokat megbecsülték. Száz éve adták fel, mégis „postatiszta„. Fotó: Németh András Péter

Mivel korábban előfordult, hogy kevés volt a távirat, bizonyos napok első felében úgynevezett egyesített kézbesítői munkát végzett, az egyik fővárosi plázába hordta a leveleket. Nos, májustól is ezt fogja csinálni.

– Harmincadikán megiszik azért este egy sört?

– Nem szeretem az alkohol ízét, s a hatását sem. De van otthon vagy tíz éve egy gyomorkeserű. Emlékeztet az íze a régi kanalas gyógyszerre. Végül is lehet, hogy előveszem és leporolom. És arra gondolok, hogy én voltam az utolsó gyorsszolgálati kézbesítő Magyarországon, sőt talán egész Európában is. Az viszont biztos, hogy el is fogom bőgni magam.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.