Mióta az eszét tudja, rajzol, ruhákat tervez, ám hosszú és tanulságokkal teli út vezetett addig, míg a fiatal mátészalkai kommunikációs szakember, Balogh Orsolya az OBALOGH divatmárka vezető tervezője és tulajdonosa lett.

Kalandos út a sikerig

– Gyerekkoromban nagyon szerettem rajzolni, és imádtam a ruhákat is – idézi fel Orsi a kezdeteket. – Ezt a kettőt ötvöztem azzal, hogy a fejembe vettem, divattervező leszek. Akkor még kimerült az inspiráció a Barbie-ruhákban, de később, tini­koromban már lestem a divatlapokat is.

Emlékszem, annak idején, amikor még Cindy Crawford és Claudia Schiffer sétált a sikeres divattervezők bemutatóin, eldöntöttem, „ha majd nagy leszek”, én is ruhákkal fogok foglalkozni. Akkor még fogalmam sem volt róla, mennyire kalandos út vezet odáig.

A fiatal tervező sokoldalú tehetség, zenekarokban énekelt, rádiózott, s bár mindig is érdekelte a művészet, azzal tisztában volt, hogy a biztos megélhetés érdekében egy hétköznapibb foglalkozást is választania kell, ezért ma főállásban kommunikációs szakemberként dolgozik.

– Úgy gondolom, hogy a média az a közeg, amelyben a személyiségem gyakorlatiasabb vonásából hasznot tudok húzni, s mellette hódolhatok a művészeteknek is. Számomra azért is izgalmas ez a kettős életvitel, mert ahelyett, hogy egy varrodában más álmait és vágyait valósítottam volna meg, sikerült kitanulnom az elmúlt években a marketinget, ami ugyanolyan fontos, mint a divattervezés.

Nem tagadja, küzdelmes évek, álmatlan éjszakák és megannyi próbálkozás áll a sikere mögött. Kilenc évet élt Angliában, szeretett volna világot látni, utazgatni, megismerni más kultúrákat, de legfőképp ott lenni, ahol a legtöbbet megtanulhat a divatról és az önmegvalósításról. Ezért míg a London-Stansted repülőtér egyik gyorséttermének éjszakai műszakjában dolgozott, nappal újra beült az iskolapadba, hogy a BBC újságíróitól és médiaszakembereitől sajátítsa el az alapokat.

Balogh Orsolya 2019-ben kezdte el tervezni az első ruhákat. Forrás: obalogh

– Kezdetben mindenhonnan elküldtek. Hiába tanultam, hiába kopogtattam a nagy magazinok, divatlapok, kozmetikai cégek ajtaján, csak egy kelet-európai, tapasztalat nélküli lány voltam a szemükben, aki nem kellett sehová. Közben elutaztam Ázsiába, hátizsákkal vándoroltam New York utcáin, és soha nem adtam fel az álmomat, hogy egyszer én is tervező leszek.

Mikor befejeztem az iskolát, magazinszerkesztőként helyezkedtem el Londonban. A brit fővárosban több lehetősége van egy sajtósnak a divatvilágban, mint Magyarországon, ezért könnyen belépést szereztem a legnagyobb divatbemutatókra, ahol a kulisszák mögé is bepillantást nyerhettem, világhírű tervezőkkel találkozhattam.

Orsi karrierjében 2018 hozott igazi változást, ekkor költözött haza Magyarországra. Ahogy meséli, addigra már érezhető volt a brexit.

– Sajnos nem láttam több lehetőséget kelet-európaiként a szigetországban, itthon pedig a nemzetközi tapasztalataimnak köszönhetően több kapu is kitárult. Bár a jelenlegi munkaköröm rengeteg időmet elveszi, mégis úgy gondoltam, hogy a kreatív energiáim levezetéseképpen ideje belekezdeni valamibe, ami nemcsak feltölt, de jövedelmező is. Londonban már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ideje belevágni a saját márkámba, de csak itthon éreztem azt, hogy minden lehetőségem meglesz hozzá.

Orsi 2019-ben kezdte el tervezni az első ruhákat, ezután szakmai portálokon érdeklődött, vajon hol érdemes kis tételű designerdarabokat megvarratni. Végül hosszas keresgélés után Budapesten akadt rá a megfelelő műhelyre.

– Az anyagválasztás sem könnyű feladat, hiszen a látvány mellett a tapintás, a finomság is számít – avat be a részletekbe a tervező. – A legjobb kelméket Egyiptomból, Sevillából, Marokkóból lehet beszerezni, szerencsére Magyarországon több olyan nagykereskedő is van, akik éppen ezekből az országokból rendelnek anyagot, így nem kell elutazni értük. A minőség mellett a mai zero waste – nulla hulladék – trendet is követem, minden egyes maradék anyagot felhasználok vagy felajánlok más tervezőnek.

Mivel hamarosan egyéves a márka, Orsi a szívéhez nagyon közel álló kicsi kollekcióval készül, mely az m-SALKA by OBALOGH nevet kapta.

A fiatal tervező kislányként Barbie-ruhákkal kezdte, ma már saját divatmárkával büszkélkedhet. Fotó: obalogh

– Mátészalkai vagyok, úgy gondolom, megérdemli a város, hogy róla nevezzek el egy kollekciót. Organikus pamutból készülnek a ruhák, olyan hétköznapi darabok, melyek kényelmes utcai viseletek csipetnyi eleganciával fűszerezve.

A kollekció Mátészalka leghíresebb utcáin, terein lesz lefotózva: a Kossuth utca például azért emlékezetes, mert először itt gyulladt ki Magyarországon a közvilágítás, illetve Tony Curtis gyökerei is ehhez az utcához köthetők. Gondoltam még a Túró Rudi-gyárra is, mert az tényleg igazi kuriózum, de ennyire nem akarok túlzásokba esni – magyarázza Orsi mosolyogva.

Az OBALOGH-ruhákkal és az alkotóval is találkozhatunk egy designernap keretein belül december 3-án.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.