Kovács Emőke: Legyen a kultúra szenvedély

– Több önálló kötet, számos tanulmány és ismeretterjesztő cikk szerzője, mindemellett a közösségi oldalán is izgalmas tartalmakat oszt meg kutatási eredményeiről. Jelmondata: „Legyen a kultúra szenvedély” – ez társadalmi, közösségi felelősségvállalást is jelent, kultúrmissziót. Hogyan fordult érdeklődése a téli Balaton felé?

– Már a két világháború között volt olyan törekvés, hogy a téli Balaton látványosságait érdekessé tegyék a nagyközönség számára. Ilyennek számított a téli halászat.

Érdekes korabeli filmhíradó­részleteken láthatjuk, ahogyan ez már egyfajta turisztikai látványosság: a telelő turisták bundákban állnak, miközben a halászok – akárcsak elődeik több évszázaddal korábban – gyűjtik össze a halat. Az 1930-as években tartottak téli jégkarneválokat, jégkorcsolya-bajnokságokat is. Balatonalmádi, Balatonfüred és Siófok volt e téli mulatságok központja, megfelelő szálláshelyekkel.

– Milyen szállásokon laktak a téli turisták?

– Már a XIX. század végén épültek nyugati típusú szállodák a fürdőtelepeken, Siófokon például a Sió és a Hullám. A higiéniára, a csatornázásra, a vízvezetékekre nagyobb hangsúlyt fektettek. Ez akkoriban modern dolognak számított.

– A Balaton nemzeti kincsünk meghatározó része, a magyar Riviérának is szokták nevezni.

– Hadd idézzek ezzel kapcsolatban egy leírást, amely meglepő módon az egyik XX. század eleji orvosi szaklapban olvasható, és jól bemutatja a Balaton értékeit: „A Balaton klímája különleges helyzetéből ered. Képzeljünk el egy 75 kilométer hosszú, átlag 3-4 méter mélységű lemezt a nagy földtekén, ez a valóságban papírvékonyságnak felel meg. Vizét már a kora tavaszi napsugár egyenletesen melegíti át, az óriási horizont és a tó víztükre pedig hatalmas inszolációt okoz.

Ily hatalmas és sekély tó Európa egyedülálló kü­lönlegessége. A Balaton különösen alkalmas egészséges, csakis üdülést igénylő gyermekek részére, akikre a Balaton-parti nyaralás nagyszerű hatású. Kedélyük szemmel láthatólag javul, étvágyuk, színük örvendetesen változik. Kiváló hatású lesz a Balaton fáradt, munkában túlhajtott felnőtt nőkre.” Tehát már a múlt század elején is teljesen tisztában voltak a tó értékével, különlegességével.

– A Kádár-korszakban üdültek télen a Balatonon?

– E témát az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában kutattam. Elsősorban szilveszteri mulatságokra vették igénybe az üdülőket, tehát az őszi-téli időszakban elenyésző volt a kihasználtság, és inkább szociális, mint piaci alapon.

– Részt vettek ügynökök is a szilveszteri mulatságokon és az üdüléseken?

– Szoros kapcsolat állt fenn a keletnémet állambiztonság, a Stasi és a magyar állambiztonság között, elsősorban az NDK-állampolgárok megfigyelése miatt. Helyi központjaik is voltak Balatonfüreden, Keszthelyen, Siófokon. A célszemélyek azok az NDK- és NSZK-állampolgárok voltak, akik rokoni találkozóikat a Balatonnál bonyolították le.

Ezenkívül kiemelten foglalkoztak az úgynevezett disszidens magyarokkal a titkosszolgálat alkalmazottai, őket is megfigyelték. Utazásszervezők, idegenvezetők is kerültek az állambiztonság célkeresztjébe. Áttanulmányoztam több száz oldalas megfigyelési aktákat, előfordult olyan eset, amikor a szállodaszobát végigpásztázták, lehallgató­ké­szüléket építettek be. Rekonstruálni tudtam a művelet operatív előkészítését is.

– Hasonló volt a helyzet az MSZMP-üdülőkben is?

– Részben igen. Ott rögzítették azt, ki a társadalmi megbízott, és a hálózat számára jelzőrendszereket építettek be. Előfordult, hogy a portás vagy a takarító jelentett a nyaralókról vagy a szilveszteri mulatság résztvevőiről.

– Volt olyan nagyon megrázó megfigyelési ügy, amellyel találkozott?

– Igen. A tihanyi Limnológiai Intézet belső megfigyelési iratanyaga megdöbbentő volt. Ebben az intézményben korábban polgári légkör uralkodott, több nyelven beszélő tudósok a két világháború között jelentős kutatásokat végeztek. Ez esetben olyanokról is kiderült, hogy ügynökök voltak, akikre mint köztiszteletben álló tudósokra emlékszünk ma is. Komoly kutatók magánéletét figyelték meg, és előfordult olyan is, hogy ellehetetlenítették őket.

– Az irodalmi életre is kiterjedt a megfigyelés?

– Igen, a diktatúra állambiztonsága mindenhová elért. A balatonfüredi Lipták-házban irodalmi műhely működött. Lipták Gábor annak tudatában, hogy őt megfigyelik, mégis aktív életet élt, nem hagyta magát megfélemlíteni. Pedig olyanok jelentettek róla, akikre az utókor is elsősorban mint tisztes kutatókra, a Balatonnal kapcsolatos kiemelkedő személyekre gondol. Nagyon megrázó volt feltárnom ezeket a sorstragédiákat, ennek tükrében a saját, Balatonnal kapcsolatos képemet is újra kellett gondolnom.

– Jelenleg milyen kutatást folytat a Balatonról?

– Azt hangoztatom, hogy a Balaton történetében koncentrálódik az ország története, tehát a balatoni történetekkel szemléltetni lehet hazánk történelmét. A Balaton történetének művészetelméleti vonatkozásai is vannak. Ez elvezethet bennünket egyfajta szimbólumrendszerhez. A Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíja keretében – amely nagyon megtisztelő számomra – azzal foglalkozom, hogy a Balaton történeti síkjai­nak művészetelméleti vonatkozásait elemzem.

Az a témám, hogy a magyar művészek, festők, költők, írók műveiben hogyan jelenik meg a XIX. század elejétől kezdve napjainkig a Balaton, és ez hogyan hozható összefüggésbe a történeti változásokkal. A hároméves ösztöndíj végén szeretnék egy kötetet megjelentetni kutatási eredményeimből.

– Ki a kedvenc balatoni alkotója?

– Minden korszakból van kedvencem. Kevésbé ismert, hogy az első balatoni verseskötet, az Obsitos szerzője is egyúttal Garay János. 1848-ban jelent meg ez a költeményfüzér, amelyben a Balaton természeti állapotáról ír és az első gőzhajóról, a füredi savanyúvízről is. Élvezetes verseskötet. Kedvcsinálónak idézek egy pár sort a gőzhajós versből:

„Ingatag hajón lebegve / Égnek és víznek közötte, / Itt vagyok pár deszkaszálon / Én a biztos föld szülötte! / Hánykodó habok honában / Nyugtát szívem nem találja.” A festők közül nagy hatással vannak rám Csók István balatoni képei és Rippl-Rónai József alkotásai. És még ma is kerülnek elő újabb festményei is. A női alkotók közül Sass-Brunner Erzsébet a kedvencem, neki Gyenesdiáson volt háza, később Indiában telepedett le. Példaképemnek tekintem Eötvös Károlyt, különösen a balatoni utazásai miatt.

– Két tüneményes kislány édesanyjaként hogyan egyezteti össze az anyaságot és a hivatást?

– Nagyon nagy segítséget jelent a férjem, aki mindenben mellettem áll. Nagyobbik lányunkat ő viszi óvodába, rendszeresen és kiválóan főz. A kisebbiket ugyanúgy cipeli a hordozóban, ahogy én is, bámulatos megoldásokat eszel ki arra, hogyan könnyítse meg a mindennapjaimat. Az első helyen a gyermekeim állnak, ezután jöhet a hivatásom, amelyet nagyon szeretek.

A héten a Balatoni impressziók című könyvem bemutatója és Valahol Oroszországban címmel kiállítás­megnyitóm is volt. Ez utóbbi egy rendhagyó tárlat, amelynek kurátora lehettem, Jakuba János Munkácsy-díjas festőművész alkotásait láthatja a nagyközönség az Aranytíz Kultúrházban. A szakmai programjaim időpontjában a férjem vigyáz a lányainkra. Nekem ez az idő feltöltődés, kicsit kiszakadás a mindennapi anyai feladatokból. Jó látni, ahogyan korábbi kutatásaim eredményei megvalósulnak, és amikor pár órás távollét után hazatérek, itthon vár a családom.

– És most közeleg a karácsony…

– Adventi díszbe öltöztettük a lakást, meggyújtjuk az adventi gyertyákat, a hit jelképeit. Nagyon jó látni kisgyermekeink arcán a varázslatot, a várakozást. Négyéves kislányunk egyházi óvodába jár, napról napra hozza azokat a bibliai üzeneteket, a készülődés különböző állomásait jelentő dalokat vagy verseket. Kisebbik lányunknak ez lesz az első karácsonya.

Már nagyon várom azt az időszakot is, amikor életkoruknak megfelelően elmélyülten mesélhetünk majd a lányainknak az adventi várakozás időszakának jelentéstartalmairól, a hitről, reményről, szeretetről és az örömről, a Megváltó születéséről. Idén a járvány sújtotta világban nem tervezzük, hogy elvisszük őket az éjféli misére, de bízom abban, hogy 2022 karácsonyán erre is sor kerülhet majd.