Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár – minden lom hulladék, de nem minden hulladék lom.

Lomtalanítási tudnivalók

A 2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról kimondja, hogy lom (háztartási hulladék) az, ami a kuka méretét meghaladja – valamint veszélyes hulladék nem helyezhető ki a lomtalanítás során. Leginkább a kisebb-nagyobb, megviselt-tönkrement bútorok, matracok, szőnyegek, sportszerek sorolnak a lomok közé. De persze láttam már viharvert utazóládát és vasrácsot, lyukas szeneskosarat és műanyag hordót, törött biciklit és vaskályhát is a szemétre hányt dolgok között.

Tiltott kategória a veszélyes hulladék: az elektronikai és elektromos eszközök (számítógép, monitor, tévé, hűtő- és mosógép), továbbá a robbanásveszélyes, mérgező, maró, fertőző anyagok. Nem a lomok közé való a vegyes háztartási hulladék, az építési és bontási törmelék, a gumiabroncs, illetve a zöldhulladék, valamint az ipari, mezőgazdasági szolgáltatás során keletkezett szemét sem. Ezt érdemes megjegyezni, mert az ilyen hulladék lomtalanításkori kirakása szabálysértésnek számít, aminek a büntetése akár 150 ezer forint is lehet.

Hogy valamely útvonalon lomtalanítás folyik, azt a fél járdát elfoglaló, az útpadkát szegélyező szeméthalmaz, illetve a lomizók népes – és a szerzeményét foggal-körömmel védelmező – társulata már jó messziről jelzi. Márpedig a kitett lom a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. tulajdona, aki abból magának válogat, szabálysértést, értéktől függően bűncselekményt követ el.

Tehát a lomtalanítás megadott idejénél korábban ne tegyük ki „szabadrablásra” a szemetünket. Arról már nem is beszélve, hogy a szétzilált limlom begyűjtése után még napokig eltarthat a nyomok eltüntetése.

Azt sem árt tudni, hogy a hulladék tulajdonjogáról lemondani nem lehet: aki meg nem engedett módon és helyen szabadul meg a szemetétől (például a törött mosdókagylótól az árokparton), a törvény szerint megmarad a gazdája a továbbiakban is. Márpedig a 2021-es új szabályozás értelmében a leleplezett illegális szemétlerakás a súlyosabb esetekben börtönbüntetést is vonhat maga után.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.