Beszélnek róla vagy sem, de létezik egy olyan magyar falu, amely a fellelhető hivatalos források bizonyossága szerint immáron 1952 óta, azaz csaknem hetven esztendeje Rákosi Mátyás nevét őrzi, még akkor is, ha a Mátyásdombon élőkegyre kevesebbet tudnak a történtekről.

Mátyásdomb titkai

A Fejér megyei településre vezető viseltes országút mellett vadnyugati filmekbe illő, kifejezetten barátságtalan köszöntőtábla fogadja az idegent: nemzeti színű szalaggal, országalmával díszített, oszlopba vágott fekete sereges alabárd, nyelén pipiskedő fekete holló, csőrében gyűrűvel, alatta pedig a felirat egy zászlón: Isten hozta Mátyásdombon.
A fagyos szél még ide-oda mozgatja is.

– Legalább tíz esztendeje csináltatta oda az árokpartra Tilhof István, az elődöm, amit én a valóság, a történelem megcsúfolásának tartok, mert aki akarja, az úgyis tudja, hogy ami a mi falunkkal történt, az igenis a Rákosi-kultusznak köszönhető – mondja Lelkes Tibor polgármester, aki civilben a falu egyik nagygazdája.

Üdvözlőtábla hollóval – erős idegzetűeknek. Fotó: Franka Tibor

Magas aranykorona értékű, tisztes hozamú földek, ameddig a szem ellát. Voltaképpen ezeknek a mezőségi, jó termőknek köszönhető az is, hogy fény derült az ország egyik legfiatalabb falujának születési körülményeire. Lelkes polgármester úr ugyanis terjeszkedő gazdaként elvetődött egy du­na­újvárosi telep egyik emeleti lakásába is, bizonyos Vincze János nyugdíjas volt börtönparancsnokhoz, aki apja után járó földjét árulta Mátyásdomb határában.

– Miközben a vételáron alkudoztunk, eldicsekedett vele, hogy Mátyásdomb ötlete tulajdonképpen az ő kommunista édesapja fejében született meg, ő ajánlotta hízelegve Rákosi elvtárs figyelmébe közelgő 60. születésnapja alkalmából 1952 elején – meséli a polgármester az addig számára is ismeretlen történetet, amit csak megerősít az a tény, hogy a térség központját, Dunaújvárost is azokban az időkben, pontosan 1951-ben keresztelték át Sztálin­várossá.

Talán úgy gondolták az elvtársak, ha Visszarionovics Sztálinnak egy egész kohászváros dukál, akkor Rákosi Mátyás is kapjon a nagy kémények árnyékában legalább egy kis parasztfalut.

– A szerénységéről is híres nagyvezér az ajándék ötletét bizonyára jó szívvel fogadta, mert 1952 januárjában már meg is született az a tanácsi jegyzőkönyv, melyben arról döntött a Feketepuszta néven újonnan alakuló község végrehajtó bizottsága, hogy Feketepuszta helyett a Mátyásfalva nevet veszi fel.

Alig két hét múlva, 1952. február 13-án a Fejér megyei tanács jóvá is hagyta az új falunevet, mert Rákosi hatvanadik születésnapját 1952. március 9-én ünnepelték. Pár hónappal később a Belügyminisztérium, ki tudja, miért, de Mátyásfalvát Mátyásdombra változtatta.

Igen ám, de az egykori Feketepusztán meg a környékén összesen sem élt egy falura való ember, ezért Vincze János elvtársék ingyen házhely ígéretével csábították ide a környéken élőket, illetve telepítettek be két szegény községből, a Heves megyei Egerbaktáról és a borsodi Gelejről száznál is több nincstelen családot. Csaknem félezer házhelyet mértek ki, és 237 ház néhány év alatt meg is épült.

Rákosi Mátyásról kaptuk a nevünket, ezt nem tagadja Lelkes Tibor polgármester. Fotó: Franka Tibor

Akár egy körzővel és vonalzóval szigorúan előre megszerkesztett terepasztal, ebben a faluban minden párhuzamos, derékszögű, sehol egy intim szeglet, görbület vagy hajlat. Vatelinkabátos fiatal hölgy, Vörös Kornélia segít, miután látja, tétován lötyögök a bezárt iskola, a posta, az orvosi rendelő között, és segítséget ajánl, ráadásul önkormányzati dolgozó.

– Anyai ágon Egerbaktáról származunk, a nagymamámék azért jöttek ide annak idején, mert munkát, földet ígértek nekik, legalábbis így mesélték – mondja a fiatal adminisztratív dolgozó.

– Az édesapám családja viszont környékbeli. Például a kolléganőm famíliája Borsodból érkezett – mutat az önkormányzatból éppen „bűnözni” (cigarettázni) kilépő Dudar Rebekára, akinek az anyai nagymamáját több mint hatvanöt esztendeje vetette ide a sorsa Gelej községből.

– Emlékszem a nagy ünnepségre, amikor Rákosi elvtárs születésnapján táncoltunk az iskolaudvaron, mert megalakult az új falu – igazít egyet ugyancsak viseltes szájmaszkján Kittlinger Jutka néni, aztán letámasztja a biciklijét, jelezve, szívesen beszélget.

– Persze, hogy emlékszem, hát 1952-ben én már elmúltam hétéves – tűnődik, mint az eltévedt vándor –, amikor Vincze elvtársék mérték ki a telkeket, a földeket, akkor mi is kaptunk belőle a szüleimmel. Mifelénk akkoriban mindenki a tsz-ben vagy az állami gazdaságban dolgozott. Én is, mikor az általános iskola kitelt, mentem a gazdaságba sepregetni, krumplit, kukoricát zsákolni, búzát forgatni, jószágot etetni, egészen 1997-ig, mert akkor megszűnt a gazdaság és felmondtak. Jött az előnyugdíj, már nem kellettünk sehová.

A Lonkai-kastélyt régóta hirdetik eladásra. Fotó: legifoto.com

Jutka néni gyerekkorában Rákosi Mátyás dombján is könyörtelenül beindult, akár az egész országban, „a múltat végképp eltörölni mozgalom”, miközben a falu főterén minden kommunista ünnep reggelén egyenruhás fúvós­zenekar masírozott, a párt- meg a KISZ-irodán vörös zászlók lengedeztek, és a polgármester elmondása szerint, az ő gyerekkorában, az 1970-es évek végén még tömött autóbuszok szállították ide a kultúrházba az egyenruhás kohászokat, bányászokat és munkásőröket. Azért kifejezetten irigyelte őket, mert csillogott rajtuk a sok aranyozott jelvény meg a vö­rös­ csillag.

A mellkasfeszítő, dicső évek során a helyi munkásosztály és dolgozó parasztság, az orosz megszállás előtti időkben mintaszerűen gazdálkodó, eredetileg Festetics Pál-, később Lonkai Ármin-féle birtokot, a rajta lévő kastéllyal együtt széthordták.

Az államosítást és a tulajdonosok elüldözését követően az ipari síneket felszedték, a szeszgyárat, a malmot megszüntették, a gazdasági épületek és bérlakások lassan összedőltek.

A Lonkai-kastélyba először szegény családok költöztek, aztán kultúrháznak használták, később a Fővárosi Kézműipari Vállalat 100 alkalmazottat foglalkoztató varrodát üzemeltetett benne, majd miután tökéletesen tönkretették, azaz évtizedek óta üresen áll: ablakai betörve, falai leázva, stukkói, díszítései összetörve, dorbézoló embernek, kíváncsi állatnak átjáróháza vagy búvóhelye lett.

– Negyvenmillió forintért árulja a gazdája – mondja a polgármester –, de legalább még egyszer annyit kellene rákölteni, persze, hogy nincs, aki megvegye. Ráadásul alig kőhajításnyira innen 2500 férőhelyes sertéstelepet építettek – mutatja az új létesítményt felháborodva.

Visszafelé jövet a posta melletti üres telekre kanyarodunk, ahol a polgármester a falu legnagyobb bánatáról, a templomi harangszóról beszél. Pontosabban arról, hogy Vincze Jánosnak meg Ács Józsefnek, egykori tsz-elnöknek köszönhetően itt senki sem ülhetett be templompadba és senki sem hallhatott templomi harangszót.

Templomot építtetne a falu közössége. Fotó: Franka Tibor

– A falu nagy többsége katolikus, illetve református vallású, és hiába a rákosista múlt, amit ránk osztott a történelem, nálunk a lakosság keresztény, konzervatív, de önálló templomig sajnos ez a 718 ember még nem tudott eljutni – mondja a polgármester, aki pedig már az alkalmas telket is kinézte az Isten házának.

– Én még jártam a régi, az 1950-es évekbeli tornyos templomba meg iskolába, amit a Lonkai uraság épített – emlékszik Kertész Ferenc, aki kerítésre dobott szőnyeget tisztít már húsvétra, asszonyi felügyelet mellett. – Ott tanultunk meg írni, olvasni, a vasárnapi misén pedig ministrálni. Aztán Ács József elnök elvtárs gondolt egyet, és a tantermet meg a templomot szétverette, majd borjúneveldét alakítottak ki belőle, mert a szövetkezetnek arra volt szüksége. Növendék marhákat tartottak az Isten házában.

– Szerencsére a toronyból még időben megmentették a harangot az akkori öregek – mondja Marika, a felesége –, később széthordták a szép faragott köveket, cserepeket, amit értek.

Az új faluban persze Rákosi 60. születésnapjára megépítették az iskolát, de templomot, azt soha! Aztán jött a begyűjtés, a padlássöprés, majd az 1956-os szabadságharc és forradalom, közben Rákosi bukása, ami után már a róla elnevezett falu vezetése szabadulni szeretett volna még az emlékétől is.

Vélhetően ezért született felsőbb politikai döntés arról, hogy 1957-ben bizonyos Gerencsér Miklós riporter elvtárs a Népszabadságban a következő tartalmú cikket jelentesse meg: „A legenda úgy tartja, hogy Mátyás király járt erre hajdanában, megpihent a magaslaton, melynek közepén vén, redves szilfa állott, és kedvtelésből belevéste a fába a nevét. Innen a hely neve: Mátyásdomb.”

Kádár pártsajtója tehát a királyt dobta be Rákosi ellen, mintha csereszabatosak lennének. Merész fantáziára vall látni, amint Mátyás király a falu magaslatán megpihen, ráadásul nincsen magaslat a faluban, és bicskájával(?) fába vési a nevét. Az erőltetett mese mégis alapot adott arra, hogy a falu szocialista vezetői és Tilhof István volt polgármester is azt hangoztassa (Magyar Narancs, 2012), hogy „nem Rákosi a névadó, ez tévedés, mert Mátyás király tényleg járt a faluban”. Ennek bizonyítására csináltatta az országalmás, fekete hollós, alabárdos vendégváró táblát a község elejére.

– Szánalmas és nevetséges próbálkozás, de idővel majd elkorhad és kifordul a földből – mondja legyintve az új polgármester. – Mi nem hazudunk, nem hamisítunk, helyette önálló templomot szeretnénk, ahogyan régen volt. A faluban erre óriási az elszántság.

A nagygazda faluvezető és öt fia eddig nem kevesebb, mint nyolc házat, épületet, gazdasági telepet épített fel saját berendezései­vel és járműveivel a környéken. Mellettük és velük legalább nyolc-tíz másik helyi szakember is vállalná a kivitelezést, míg az asszonyok a segédmunkát, a főzést, röviden társadalmi erőből építenék fel 69 esztendő után a saját templomukat, csak…

– Csak a legszerényebb számításaink szerint is kellene legalább 20 millió forint a legfontosabb építőanyagokra – vakargatja a fejét Lelkes Tibor.

– Tudom, Pesten ez semmiség, de nekünk, egy kis falunak nagy pénz. Az épület nem volna több száz négyzetméternél, kicsi tornyocskával meg puritán oltárral, nekünk mégis pompásan mutatna. Nem szégyellem azt kérni a kormányunktól és a két nagy egyházunktól, hogy hallgassanak meg minket és segítsenek nekünk – fordul sarkon, és az egykori pártirodából, ma képviselői szobából előhoz egy papírból készült makettet.

– Évek óta bent porosodik a polcon, de mi tető alá hoznánk – teszi fel büszkén a kicsiny csodát a vágott sövény tetejére.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.