Medveczky Ilona: Nem cserélnék senkivel

13 plusz egyes kérdéssorozatunk vendége ezúttal Medveczky Ilona táncművésznő.

LakóhelyemBorzák Tibor2021. 05. 19. szerda2021. 05. 19.
Medveczky Ilona: Nem cserélnék senkivel

1. Melyik születésnapja a legemlékezetesebb?

– A legutóbbi, a nyolcvanadik. Annak ellenére, hogy nem készültem rá, a barátaimnak köszönhetően elég nagy menetelés volt. Hívtak, vittek, jöttek, ünnepeltek. Megmondom őszintén, sosem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a születésnapomnak, de azért most kicsit szíven ütött ez a kerek szám.

2. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében?

– Nem. Vissza-visszatérő téma volt az életemben a gyerekvállalás. Sokan kérdezgették, nem bántam-e meg, hogy nem szültem. Én már negyven évvel ezelőtt is azt mondtam, olyan világban élünk, ahol ilyen lépést megtenni felelőtlenség lenne. Azóta sem lett jobb a helyzet, sőt. Nem irigylem a mai fiatalokat.

3. Mit szeret önmagában?

– Mindig találok elfoglaltságot, ma sem pihentem egy percig sem. Ezt a tulajdonságomat éppenséggel szerethetném, ha nem tartanám inkább kötelességtudatnak. Noha befejeztem a pályámat, ugyanúgy nonstop teszem a dolgom, mint előtte. Talán ennek köszönhetem, hogy fizikailag erős vagyok, és tiszta az elmém. Mindent egyedül csinálok: rendben tartom az otthonomat, gondozok négyezer tő virágot és ellátok négy kutyát. Amit a legnagyobb erényemnek tartok, az az igazságszeretetem, ami most a legnagyobb hátrányom. De én mindig kimondtam, amit gondoltam, és ezután sem fogok másként tenni.

4. Mivel lehet kikergetni a világból?

– Bizonyos triviális szavak hallatán a fizikai rosszullét kerülget.

5. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egyetlen napra?

– Senkivel. Jól elvagyok magammal. Soha nem irigykedtem másokra, igyekeztem mindenkiben megtalálni azt, amiért tisztelhetem, becsülhetem, felnézhetek rá, de az meg sem fordult a fejemben, hogy elcserélném vele az életem.

6. Ha egy álomutazást nyerne, mit választana úti célul?

– Nincs hiányérzetem, hiszen bejártam a világot. A teljesítményem, a hírnevem alapján mindenhol a legnagyobb luxusban volt részem. Azt is hozzáteszem: a hetvenes években külföldre utazni nem ment simán. Ha én a fellépéseim révén nem hozok annyi valutát a magyar államnak, bizonyára ki sem engednek.

7. Mi a legértékesebb értéktelen tárgya?

– Nagyon sok ilyen van. Kevés embert szerettem az életem során, így ami hozzájuk kötődik, azoktól semmi pénzért nem válnék meg. Mondhatni, a tárgyak rabja vagyok, mert azok az én emlékeim! A nappalimban mindenfelé találok kincset. Édesanyám pici szoba-konyhás MÁV-telepi lakásából származó, ismeretlen festő tájképe, vagy néhai élettársam, dr. Nagy Richárd (a Magyar Televízió elnöke volt – a szerk.) termetes bronzszobrai, illetve nyolcezer kötetes könyvtára egyformán kedves nekem.

8. Mire sajnálja legjobban az időt?

– Az értelmetlen dolgokra. Halálosan idegesítenek a buta emberek, kerülöm a velük való kapcsolatot. A késést sem tudom tolerálni. Előfordult, hogy fél órával később érkezett egy tévéstáb hozzám, én meg fogtam a kocsikulcsomat és közöltem velük, éppen most indulok valahová, miért nem jöttek pontosan.

9. Mire nem sajnálja a pénzt?

– Húszesztendős koromig nem ettem húst, állandóan éhes voltam. Paprikás krumplin és grízes tésztán nőttem fel. Banánt, narancsot álmomban sem láttam. Aki ilyen közegből jön, ezerszer meggondolja, hogy mire költi a pénzét. Igazából nekem már csak szeretetre van szükségem. Azért szeretném befejezettnek látni a házamat, hiszen ötvenhét éve lakom itt, de azóta sem csinálok mást, mint építkezek. Csakhogy a nyugdíjamból erre már nem telik.

10. Kinek szánja az adója 1 százalékát?

– Egyértelműen az állatmenhelyeknek.

11. Melyik írótól olvasta a legtöbb könyvet?

– Nagy kedvencem P. Howard (Rejtő Jenő). Régebben mindegyik regényét elolvastam.

12. Mi a számítógépén a háttérkép?

– A négy kutyám.

13. Ha az állatkertben egyetlen állatot kellene megfigyelnie egy napig, melyiket választaná?

– Bár annyit lehetnék az állatkertben, mint amennyit nem voltam! Leginkább a csimpánzra lennék kíváncsi, hiszen sokban hasonlít ránk, emberekre. Ha ez nem jönne össze, akkor a leopárdot figyelném meg. Ahogyan összpontosít. Ahogyan rezzenéstelenül figyel. Lenyűgöz a türelme.

+1 Milyen idézetet tenne ki a hűtőajtóra, hogy minden reggele ezzel induljon?

– A kis herceg legszebb mondatát: „Felelős vagyok a rózsámért.” Ez mindenre vonatkozik. Az egész életemre.

Medveczky Ilona táncművész. Hétéves korától tanult az Állami Balettintézetben, miközben Wagner-operákban statisztált. Friss diplomásként, 1960-ban a Pécsi Baletthez szerződött, onnan a fővárosba, a Tarka Színpadhoz vezetett az útja. Karrierjét a könnyű műfajra építette, a revü hozta meg számára az igazi sikert. Budapest legillusztrisabb szórakozóhelyei – köztük a Maxim Varieté és a Moulin Rouge – mellett a keleti blokkon kívül Nyugat-Európában és Amerikában is sokat szerepelt. 2004-ben lett érdemes művész, 2020-tól a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Láthattuk a Szombat esti láz című show zsűritagjaként. Budai villáját négy kutyájával osztja meg, és mindennap kertészkedik.