Nem nevezhető hétköznapi élménynek az újra a régi fényében tündöklő Párisi Udvarban járni! A szállodaként működő, Zsolnay-kerámiával ékesített belvárosi épület örökségvédelem, valamint hotel kategóriában is első helyezést ért el a FIABCI World Prix d’Excellence nevű, rangos Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázaton.

Megérdemelt díjak, századelős hangulat

Az eredetileg csak öt-, de immár hatemeletes palota terveit az Archikon Kft. készítette, a kivitelezési munkákkal pedig a Market Építő Zrt.-t bízták meg. A Schmal Henrik tervezte historizáló lakó- és irodaépület üzletsorának passzázsa egyedülálló emléke egy letűnt kornak.

Ehhez hasonló üvegszépséget láthatunk ma Milánóban, ez a II. Viktor Emánuelről elnevezett bevásárló­csar­nok, valamint Nagyváradon, a Fekete Sas palota és szállóban. Idehaza azonban ez az egyetlen századelős példány maradt meg.

A felújítási munkák 2016 és 2019 között zajlottak (az iparművészeti munkákról a Szabad Föld is kiemelten írt korábban). A szálloda belsőépítészeti tervezését a Kroki Stúdió kapta feladatul; munkájuk szorosan összefonódott az építész generáltervezőével, az Archikon építészirodával – tudtuk meg Kéry Balázstól, aki az 1998-ban alapított Kroki Stúdió csapatának alapító tagja. Tevékenységi körük az építészeti és belsőépítészeti tervezéstől, átalakítástól a műemléki rekonstrukcióig, formatervezésig terjed.

A Párisi Udvar a maga kora és talán a mai kor egyik legizgalmasabb, emellett legbonyolultabb épülete is, így igazi kihívást jelentett a projekt összetettsége. Olyan belsőépítészeti megoldásokat alkalmaztak, olyan tárgyakat és bútorokat terveztek, amelyek nem konkurálnak a díszes környezettel: az egyensúlyt megtartva, természetes módon illeszkednek a Párisi Udvar míves vi­­lágába. Nagy hangsúlyt fektettek a részletekre és az anyagok megjelenésére, minden bútor és látványelem egyedileg tervezett.

A belsőépítész szerint megérdemelten kapta az épület a szakmai elismerést. Fotó: Németh András Péter

A belsőépítész szerint megérdemelten kapta az épület a szakmai elismerést, hiszen olyan értékeket sikerült megmenteni és visszaállítani eredeti színvonalon, amelyek a kor nagymestereinek nevéhez fűződnek. Így a Zsolnay-kerámiákat, a Róth Miksa-féle üvegablakokat, a luxfer prizmákból álló kristályüveg kupolát készítő Haas és Somogyi cég munkáit, valamint a Villeroy & Boch eredeti alkotásait.

A díjak azt is igazolják, hogy az építészeti és belsőépítészeti megoldások nemcsak kiemelték az eredeti részleteket, hanem új értékeket is adtak az épületnek. Ráadásul a magyar szakembereket – számos neves külföldi tervező mellett – meghívták Milánóba előadást tartani a Párisi Udvar belsőépítészeti tervezéséről.

Kéry Balázs elmondta: mivel nagyon szeretik a műemlék épületeket, mindenképp ezt a hagyományt kívánják folytatni. A Párisi Udvar mellett dolgoztak a Budai Vigadó belsőépítészeti tervezésén, és jelenleg is két műemléki projektben tevékenykednek.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.