Kerékpáros mentősök teljesítenek szolgálatot a fővárosban jövő tavasztól. Hogy ezt miként teszik, s egyáltalán milyen eszközöket tudnak magukkal vinni, erről Kramarics Tamással, az első magyar biciklis mentőápolóval beszélgettünk az augusztus 27-i Városligeti Mentőnapon.

Mentősök két keréken

Hosszú kihagyás után az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) ismét megrendezte a már hagyományosnak számító eseményt, amely az idén is sok érdeklődőt vonzott. Megnézhettük, milyen belül egy régi és egy modern mentőautó, bemutatkoztak a társegységek: a gyermekmentők, a kutyások, részt vehettünk újraélesztési és elsősegélynyújtási gyakorlaton, mentési bemutatókat láthattunk.

A mentők akár háromezer feladatot is kapnak naponta, a hívások egyharmada a fővárosból és a környékéről érkezik. Ez túl sok az adott körzetben szolgálatot teljesítőknek, ezért napi szinten 10-15 autót vezényelnek Budapestre az ország más pontjairól. Még így is előfordul, hogy torlódnak a hívások, negyedóránál többet kell várni a mentőkre. Többek között ezért is tesznek jó szolgálatot azok a mentőápolók és -tisztek, akik hamarosan két keréken érkeznek majd a betegekhez.

– Szó sincs arról, hogy kerékpárok helyettesítenék a rohamkocsit. Ugyanakkor Budapesten és a nagyobb vidéki városokban kialakuló dugók, a szűk egyirányú utcák, a sétálóövezetek miatt bizonyos helyekre gyorsabban oda lehet érni kerékpárral, mint mentőautóval. Az elsősegélynyújtást, az újraélesztést és bármely életmentő beavatkozást mielőbb meg lehet kezdeni, s ezekhez minden szükséges eszköz kéznél lesz a mentőskerékpáron – kezdi az ismertetést Kramarics Tamás mentőtechnikus.

Kinyitja a majd’ húszkilós zöld táskát. Szinte minden van benne, ami a mentőautóban: félautomata defibrillátor, oxigénpalack, lé­le­gez­te­tő­maszk, kihűlés elleni melegítőtakaró, a szülés levezetéséhez szükséges szett, gumikesztyű, szájmaszk, fecskendők, fertőtlenítők, branül a vénához. Sőt a tépőzárás zsebekkel praktikusan pakolható tárolóban ott az úgynevezett intraosszeális fúró is, amellyel, ha nem található a véna a páciensen, a tű a sípcsontjába helyezhető.

– Mindezek elegendőek a helyszíni ellátáshoz, amíg szükség esetén a mentőkocsi a helyszínre nem érkezik, hogy kórházba vigye a sérültet. A táskát a biciklire erősítve szállítjuk, akkor vesszük a hátunkra, ha fel kell menni a lakásba vagy csak gyalogosan lehet megközelíteni a beteget – magyarázza Tamás, aki hét éve dolgozik az Országos Mentőszolgálatnál, és jelenleg rohamkocsin teljesít szolgálatot. Elsőként jelentkezett a feladatra, amelyet szabadidejükben, többletbérezés ellenében vállalnak majd a mentőápolók és -tisztek.

– Az elektromos hajtású kerékpáron öt fokozat van az energiatakarékos üzemmódtól a turbóig, utóbbival a magasabb kaptatón is könnyedén feltekerhetünk. A kerékpár vezérlőegységének kijelzőjén megjelenik, hány százalék töltöttségen áll a bicikli, látható a sebesség, a megtett kilométerek száma – mutatja, miközben megszólal a figyelmeztető hangjelzés és kéken villog a megkülönböztető fény. Ha másról nem, ezekről – de a sárga-piros színeiről is – meg lehet majd ismerni a mentőskerékpárt az utcákon.

A felszereléshez tartozik a nyáron viselhető rövidnadrág, napszemüveg, a bicikliskesztyű és a speciális bukósisak is. Ez utóbbin ütésérzékelőt is elhelyeztek: ha a kerékpáros mentőst baleset éri vagy elesik, a sisak üzenetet küld a mentésirányító központba, hogy valami baj történt.

– Mindenki, aki két keréken vállal pluszfeladatot, a szolgálat előtt részt vesz a speciális képzésen. Ugyanis a biciklin kiérkezve egyedül kell ellátnia a beteget, amit a rohamkocsin ketten-hárman végeznek. Továbbá az éles bevetés előtt menni kell pár kört a kerékpárral is, megtapasztalni a súlyát, ami csaknem hatvan kiló, megszokni az irányítását, megtanulni, hogy a vezérlő melyik menüpontja mire való, miképpen kell úgy bekapcsolni a sisakot, hogy ne nyomjuk meg a beépített vészgombot – részletezi a mentőtechnikus.

A motoros mentősökhöz – jelenleg ketten dolgoznak a fővárosban – hasonlóan működik majd a biciklisegység. A tervek szerint Budapest legforgalmasabb belső részein (a Vörösmarty vagy a Deák téren) találkozhatunk az Országos Mentőszolgálat új járműveivel. Kedvező tapasztalatok esetén pedig a módszert más városokra, például Debrecenre, Pécsre, s a nyári szezonban a Balaton környékére is kiterjeszthetik. Jelenleg még tesztelik a tavasztól őszig bevethető kétkerekű egységeket.
Tamás tudomása szerint már húsz bajtársuk jelentkezett a plusz­feladatra, akik egymás közötti beosztás alapján végzik majd a két keréken mentést Magyarországon.

Máshol már működik

A biciklis mentősök a világ számos más országában, többek között az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Kanadában is hasznos szolgálatot végeznek. Sőt Angliában már több mint húsz éve használnak a mentéshez kerékpárokat, melyeket évente tizenhétezer esetben vetnek be.

 

Hozzászólások

Friss cikkek

Van is fürdő meg nincs is
Törekvő tervek
Ne akarjuk megúszni!
Megjelent a Szabad Föld legújabb száma
2022.09.30.
Templomrombolók kora
Tanultak és szülnének
Legszebb perceink
Az Állatorvostudományi Egyetem és a Rákvakcina BVM Kft. együttműködik egy új kutatás érdekében
Látásmódok találkozása
Hogyan lehet csatlakozni a Mediaworks Tehetséggondozó Programjához?
Újabb kurzust indít a Mediaworks Tehetséggondozó Program
2022.09.23.
Lúdas Matyi – fóliában
A Gymnema Sylvestre 6 lenyűgöző egészségügyi előnye
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.