13 plusz egyes kérdéssorozatunkra e lapszámunkban most Kovács István ökölvívó válaszol.

Őrzöm a hitem

1. Melyik születésnapja a legemlékezetesebb?
– Sok ilyen jut eszembe! A 18. születésnapom azért lett igazán különleges, mert akkor költöztem el otthonról, akkor váltam önellátóvá, szó szerint felnőtté. A 33. az első igazi nagy szervezett buli miatt emlékezetes: egy budai étteremben úgy 200 barátom, ismerősöm jött össze, többen élőben énekeltek, például Balázs Fecó és Charlie. Általában szűk családi, baráti körben, kerti partival ünnepeljük a születésnapokat, tavaly is egy visszafogott létszámú meglepetésbulin emlékeztünk az 50.-re.

2. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében?
– Biztosan lehetne egy listát készíteni arról, hogy mit lehetett volna másként csinálni, melyik döntésem bizonyult hibásnak – de tudom viselni a döntéseim következményeit, együtt tudok élni a hibákkal, és idővel meg is barátkozom ve­lük. Szerencsére olyan lépésem nincs, amit szégyellnék.

3. Mit szeret önmagában?
– Ajaj, nehéz kiemelni valamit úgy, hogy ne tűnjön nagyképűségnek! Úgy érzem, nagyfokú igazságérzettel, erős öntudattal és nagy akaraterővel megáldott ember vagyok. Ez a hármas nem mindig vezet sikerhez, és nem mindig könnyebb így az életem, de ezekkel a nehézségekkel együtt is őrzöm a hitem.

4. Mivel lehet kikergetni a világból?
– A butasággal, a rosszindulattal, a gonoszsággal, az irigységgel… Soroljam még?!

5. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egyetlen napra?
– Még sosem gondolkodtam rajta… Ha nem kötelező, akkor inkább senkivel sem cserélnék, nehogy kiderüljön: még az enyémnél is jobb, izgalmasabb élet jutott neki. Én elégedett vagyok az enyémmel!

6. Ha egy álomutazást nyerne, mit választana úti célul?
– Visszamennék Ausztráliába, ahol csupán egyetlenegyszer jártam, 1991-ben, és azóta vágyom vissza. Szerencsés vagyok, a világ majd’ minden részén jártam, néhány helyen olyan sokszor, hogy például New Yorkban ugyanolyan jól eligazodom, mint Angyalföldön.

7. Mi a legértékesebb értéktelen tárgya?
– Van egy kabalababám, ami végigkísérte az egész pályafutásomat, úgy 200 küzdelmet ült végig. Megdöbbentően hasonlít Öcsi bácsira, vagyis egykori bokszedzőmre, Szántó Imrére! 1990-ben Floridában, Tampa városában a New York Yankees baseballcsapatának edzőtáborába kaptam meghívást, és ott egy ajándékcsomag darabjaként kaptam a babát meg a törülközőt, amiket ettől kezdve vittem magammal minden mérkőzésemre. A törülköző már cafatokban, a baba pedig elég koszos, merthogy azóta nem mostam ki.

8. Mire sajnálja legjobban az időt?
– A közösségi médiára.

9. Mire nem sajnálja a pénzt?
– A szeretteimre, utazásra, sportfelszerelésre, minőségi életre.

10. Kinek szánja az adója 1 százalékát?
– Tizenhét éve a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete vagyok, minden évben nekik utalom.

11. Melyik írótól olvasta a legtöbb könyvet?
– P. G. Wodehouse-tól mindent, ami fellelhető magyarul! Elképesztő az angol humor!

12. Mi a számítógépén és a telefonján a háttérkép?
– A számítógép rendszeresen cseréli, most épp egy hegyi táj a háttérkép, a telefonomon pedig az atlantai olimpiai aranyérem.

13. Ha az állatkertben egyetlen állatot kellene megfigyelnie egy napig, melyiket választaná?
– Nagyon szeretem a delfineket, tisztelem az oroszlánokat. Mégis, a kisfiam után szabadon, valami kisebbet választanék, mondjuk az állatsimogatóban a nyuszit. Vagy a Mancs őrjárat című mese rajongójaként bármilyen kutyát, az egyik legtökéletesebb élőlényt.

+1 Milyen idézetet tenne ki a hűtőajtóra, hogy minden reggele ezzel induljon?
– Olyan sokszor használtam már ezt az idézetet: „Olyannak lenni, mint bárki más, de olyat tenni, mint senki más.” Az is lehet, hogy én mondtam?!

Kovács István Kokó három különböző súlycsoportban (lég, harmat és pehely) ért el kimagasló eredményeket. Többszörös magyar, Európa- és világbajnok ökölvívó, 1996-ban az atlantai olimpián is a dobogó legfelső fokára állhatott. 1997-től a profik között, az Universum sportolójaként Hamburgban folytatta, meg sem állt a World Boxing Organization világbajnoki címéig.

Amatőrként 297 mérkőzésből 282-t győzelemre vitt, profiként a mérlege: 23 mérkőzésből 22 győzelem, ennek fele K. O. 2002-ben vonult vissza a versenyzéstől, azóta sportdiplomataként, televíziós műsorvezetőként és üzletemberként tevékenykedik. Mindeközben a sport közelében maradt: a maratonfutás mellett triatlon- és Ironman-versenyeken is rendszeresen elindul, és többször átúszta a Balatont. Nős, há­rom fiúgyermek édesapja. Boldog, sikeres embernek vallja magát.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.