Képkocka-sorozatunkban most Dr. Zacher Gábor főorvos, toxikológust kérdezzük.

Pipák és lemezek szenvedélyes gyűjtője

– Milyen a viszonya a születési helyével, településével?

– Budapesten láttam meg a napvilágot, azóta itt élek a belvárosban. Most a hatvani kórház sürgősségi osztályán dolgozom, ingázom a két település között.

– Kisgyermekként mi foglalkoztatta?

– Ötgenerációs orvoscsaládból származom. Soha nem voltak extra igényeim, jól éreztem magam a saját kis világomban. Ha úgy vesszük, egy háromszöggel behatárolható volt az életterem: Budapesten a Ferenciek terén laktunk, a Deák téri általános iskolába jártam, a Veres Pálné Gimnáziumban érettségiztem. A haverokkal az Engels téren (ma Erzsébet tér) rúgtuk a labdát, a Március 15. téri romkertben bandáztunk.

– Kedvenc könyve?

– Karl May: Winnetou. Esténként ezt a könyvet olvasta fel először édesapám, még nem voltam hatéves. Magával ragadtak az apacsok történetei, olyannyira, hogy amikor már tudtam olvasni, újra és újra elmerültem bennük. Néha még most is belelapozok. Nemrég újra kiadták Cooper Nagy indiánkönyvét, természetesen azonnal beszereztem.

– Milyen zenét szeret?

– Lenyűgöz a barokk trombitazene. Lemezgyűjteményemben ezt a műfajt hét-nyolcszáz CD és bakelit képviseli, néha éjjel-nappal ezek szólnak. Szeretem a rockzenét is, örök kedvencem a Rolling Stones, a fiatalabbak közül pedig az amerikai The Killers, illetve a magyar Ivan & The Parazol.

– Példaképei voltak?

– Dr. Záborszky Zoltán professzor, az első főnököm a Honvéd Kórházban. Nagyon sokat tanultam tőle szakmailag és emberileg egyaránt. De említhetném apámat is, aki orvosként tökéletes mintaképnek számított. Igaz, úttörőként volt egy kilengésem, akkoriban az első űrhajóst, Gagarint akartam én is követni.

– Kivel beszélgetne egy pohár bor mellett?

– Ha lehetne választani, inkább kézműves sört innék. Nem vagyok borissza, nem is értek hozzá. Hogy kivel beszélgetnék? Szörényi Leventével. Végre megkérdezhetném tőle, mit is jelent pontosan az Utazás című dalában ez a szövegrész: „A Szajna-parti lépcsőn egy sráccal beszélgettem, ki bágyadtan mosolygott, / és ajándékképpen egy dobozkát felém nyújtott.” Azóta furdalja az oldalam, mit tartalmazhatott az a bizonyos „dobozka”.

– Mindenkiben megbízik?

– Nem. Kivételt képeznek a mentőknél és a sürgősségin dolgozó kollégáim. Szakmán kívül kevés embernek szavazok bizalmat. Erre nem tudok magyarázatot adni, alapvetően ilyen vagyok.

– Került már igazán kellemetlen helyzetbe?

– Számomra elég kellemetlen, ha valaki odajön hozzám vásárlás közben, és elkezdi mesélni, hogy húsz évvel ezelőtt megmentettem az életét, majd széles mosoly kíséretében felteszi a kérdést: „Emlékszik rám, doktor úr?” Engem nem lehet zavarba hozni, de erre mit lehet felelni? Az is gyakran előfordul, hogy leszólítanak az utcán és tanácsot kérnek tőlem. Ezt sem könnyű tolerálni.

– Milyen szakmát tanulna szívesen?

– Pipafaragó örömmel lennék. Leginkább a Nagykőrösi Pipagyárban, ahol gyakran megfordulok, ott szerzem be a míves pipáimat. A tulajdonos, Szabó Balázs még nem ajánlotta fel, hogy beavat a mesterség rejtelmeibe, de talán egyszer ennek is eljön az ideje. Ha külföldön járok, ott is felkutatom a pipaboltokat.

– Gyűjt valamit?

– Nem nehéz kitalálni: lemezeket és pipákat.

– Szokott felesleges dolgokat vásá­rolni?

– Persze, mint annyian mások. Nehezen tudok ellenállni a futószerkóknak, ha meglátok egy különleges mintájú nadrágot, felsőt vagy egy szuper cipőt, gondolkodás nélkül megveszem. Sokszor magam sem értem, minek nekem ötvennél több öltözet.

– Kedvenc helye a világban?

– Az olasz kisváros, Siena főtere, a Piazza del Campo. Ahogy belép az ember az árkádokkal körülvett, kagyló formájú térre, varázsütésre évszázadokkal visszarepül az időben. Itt rendezik évente a kosztümös lovasversenyt, a paliót.

– Magyarországon?

– A budapesti belváros. Szerencsére egy csendesebb utcában lakom, ami hétvégén annyira kihalt, mintha nem is élnének ott emberek.

– Mi jut eszébe a Balatonról?

– Nem az én világom. Nekem ott kínszenvedés lenne a nyaralás, időpocsékolásnak tartom. Különben is jobban szeretek futni, mint úszni. Mezőkövesd-Zsórifürdőre járunk, mondjuk úgy, nekünk az a Balaton.

– Mi a kedvenc sportja?

– A futás. A téli sportok közül a biatlon, ami a sífutás és a lövészet kombinációja. Televízión szívesen nézek kézilabdameccseket, a magyar válogatott várakozáson felül teljesít.

– Az okostelefonja mely funkcióit hasz­nálja?

– Négyéves a készülékem, a fiam mondogatja, ideje lenne lecserélnem. De hát ezen is lehet telefonálni vagy SMS-ezni! Hírek vagy e-mailek olvasásához nekem túl kicsi a képernyő. Viszont a Candy Crush kirakós játékhoz tökéletes, az édességbolt cukorkáit cserélgetni egy hosszú ügyelet után pont megfelel a szellemi befogadóképességemnek.

– Mennyi idő alatt rakja ki a Rubik-­kockát?

– Nem érintett meg. Persze nekem is van belőle, de életemben talán kétszer vettem a kezembe. Zseniális találmány egy zseniális embertől. Csak kevesen mondhatják el magukról, hogy meghódították a világot.

Dr. Zacher Gábor főorvos, toxikológus, címzetes egyetemi docens. Műtősfiúként inkubátorokat tisztított, az egyetem mellett mentőzött, néha még ma is szolgálatba áll. Pályáját a Honvéd Kórház baleseti sebészetén kezdte, ahová később a sürgősségi centrum vezetőjeként tért vissza. A köztes időben a Korányi Intézetben megszervezte az országos toxikológiai ellátást. Gyakran szerepel a médiában, főleg mérgezésekről és függőségekről kérdezik.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.