Velünk élő legendák címmel rendeztek koncertet a Várkert Bazárban, az egykori Ifjúsági Park helyén. Itt nemcsak Radics Béla híres, elveszettnek hitt bíbor Gibson gitárját szólaltatták meg, de egykori zenésztársai és közönsége is emlékezhetett a fiatalon elhunyt gitárkirályra, a Kapitányra.

Radics, rock, romantika

Van valami romantikusan és nosztalgikusan rockos abban, ha fehér hajú nők és férfiak rázzák a fejüket rövidnadrágban Jimi Hendrix és a Cream számaira, amelyeket a szintén korosodó Póka Egon és fiatal zenészek, a tanítványai adnak elő a több mint harminc éve elhunyt gitárzseni, Radics Béla emlékére. Ahogyan a hajak fakultak vagy kihullottak az elmúlt évtizedekben, úgy újult meg a helyszín, amelynek neve ma: Várkert Bazár.

Valamikor itt volt a legendás „Ifipark” (Ifjúsági Park), ahol bádogasztaloknál itták a Kőbányait, ették a perecet a fiatalok, akiket eleinte csak nyakkendőben engedtek be a koncertekre, hogy ha már szórakozni akarnak, ne csak „udvariasak” legyenek, hanem „jól öltözöttek” is.

Nem véletlen, hogy amikor Radics Béla, az első farmeres, hosszú hajú lázadó megjelent az Ifipark színpadán, elementárisan tört fel a fiatalokban a szabadságérzés, amit azért élhettek meg itt igazán, mert a nézőtéren túl, az élet minden területén rabszolgának, kussoló senkinek tekintett szinte mindenkit a rendszer.

Radics Béla és a Tűzkerék vagy a Taurus koncertjein ugyan már nem volt kötelező a nyakkendő, de amikor a Kapitány a húrok közé csapott, mindenki felszabadultnak, lázadónak érezhette magát. Legalábbis így emlékeznek rá azok, akik annak idején ezt személyesen is átélhették itt, a Budai Vár ölén. Kőbányait most is kapni a büfében, de dobozost, és a perec sem a régi, azzal a hosszú, megkeményedett sóöntettel.

emlékkoncert, rockzene, Radics Béla,

Vegyes a korosztály az emlékkoncerten. Fotó: Kállai Márton

– Itt mindig kiváló hangulat volt, a fehér inget és nyakkendőt utáltuk ugyan, de amikor bejöttünk, levettük – emlékezik Nagy István a színpadnál, ahol éppen Török Ádám és a Mini játszik.

– Érdekes játék volt ez, otthon felöltözött az ember, aztán meg levetkőzött. Azóta sem hordtam nyakkendőt, pedig van a ruhásszekrényemben. Radics Béláról is előjönnek a régi történetek. Volt egy társaság, tagjait az öltözékük, a lázadásuk miatt kitiltottak az Ifiparkból, ők egy közeli fánál gyülekeztek. Ezért Nagyfa galerinek hívták őket. Az egyik koncert után spontán tüntetés is kialakult a részvételükkel a Lánchídon.

Azt skandálták, Bélát a pártba, a Taurust a kormányba. Utána meszelték el Radicsot, soha nem jelenhetett meg lemeze – réved vissza az időben István. Pedig a Kis-Stadionban volt egy koncert, ahol a Free előzenekara volt a Taurus, de nagyobb sikerük volt, lemosták a világhírű zenekart. Utána kihívták őket Jugoszláviába egy turnéra, a menedzser viszont lenyúlta az összes lóvét, aztán eltűnt.

Akkor esett szét az együttes – idézi fel a régi időket a férfi, aki elsőként tizenhét évesen járt fel Hatvanból Budapestre a koncertekre. Szerinte érdemes volt felutazni ide minden koncertre, sőt ezért volt érdemes feljönni Budapestre annak idején egy fiatalnak igazán.

– A Kádár-rendszer három „T”-je közül (támogat, tűr, tilt) inkább a második kettőbe vagy leginkább a harmadikba tartozhatott Radics Béla, bár mi nem ismertük, Syriusra és Kexre jártunk inkább – mondja Szilvia, aki azzal a barátnőjével, Mártával érkezett, akivel a hetvenes-nyolcvanas években is együtt járt az Ifiparkba. Akkoriban az egyetemi klubok is szerveztek ilyen programokat, ott lehetett ismerkedni, de szellemi feltöltődést is jelentett egy-egy ilyen koncert.

Aztán egy idő után már nem jártunk le, mert megszülettek a gyerekek, babáztunk – veti közbe Márta. És hogy miért nem jöttek velük az akkoriban született gyerekek? Mert most ők babáznak, ez az élet rendje – kacag fel. Egyébként sem látni nagyon fiatalokat a koncerten, bár vannak, akik az öltözékükkel próbálják kifejezni, hogy a rock fiatalít.

Van, aki terepszínű rövidnadrágban és bakancsban totyog, a fején piros kendővel, de ez már nem mindig áll jól egy hatvan felé járó férfinak, őszintébbnek tűnnek azok, akik nem Axl Rose-ra, hanem inkább korábbi önmagukra akarnak hasonlítani, egyszerű farmert és pólót viselnek. A pólók közül itt természetesen a legnépszerűbbek azok, amelyeken Radics Béla képe látható.

Ilyet visel Szabó Sándor „Golyó” is, aki fiatal korában személyesen is találkozgatott a legendás zenésszel.

emlékkoncert, rockzene, Radics Béla,

Szabó Sándor „Golyó„ jó barátságot ápolt a Kapitánnyal. Fotó: Kállai Márton

– Bélával 1975 óta szinte barátok voltunk – meséli. Nem messze laktunk tőle, én a Gyermek téren, ő meg a Gyöngyösi utcában. A barátommal, Kopival tudtuk, hogy minden este kimegy a közértbe zárás előtt, ezért odamentünk, mert úgy akartunk vele találkozni, mintha ez véletlen lenne. Meg is ismert bennünket a koncertekről, és megszólított: „Mi van, kistestvérek! Egyszer röffenjetek át hozzám, de a hónotok alatt legyen valami!”

Ez azt jelentette, hogy menjünk el hozzá dumálni és vigyünk egy üveg italt. Ezek felejthetetlen találkozások voltak, a zenéről is beszéltünk, de főként nem arról. Egyből a kezünkbe nyomta például Jack Kerouac Úton című kultikus regényét meg a Zabhegyezőt, a Most és mindörökkét, a 22-es csapdáját, mondhatjuk, hogy miatta kezdtünk el olvasni.

Abban az időben nekünk Béla testesítette meg a kis szobakonyhájában a Nyugatot. Mi voltunk a kistestvérek, akik ezt követően rendszeresen mentünk hozzá, tanultunk tőle, szívtuk magunkba az amerikai kultúrát. A koncerteken is mindig harminc felett volt a vendégeinek a listája, mert azt akarta, hogy ingyen beengedjék a hozzá közel álló fiatalokat.

Nem véletlen, hogy a rendszer félt tőle. Proligyerek volt, az akkori kultúrpolitikának inkább fel kellett volna karolnia, mégis elnyomták. Ez talán annak is köszönhető, hogy nagyon nagy hatással volt a fiatalokra, elég volt felállnia a színpadra, és mindenki megőrült, olyan kisugárzása volt. Rengeteg jó gitáros van, de Bélánál talán ezért nincs nagyobb azóta sem – érzékenyedik el Golyó, aki azóta is sokat tesz azért, hogy megőrizzék a rocklegenda emlékét.

A Radics Béla Emléktársaság alapítójaként szeretett volna tárgyalni például Radics bíbor Gibson gitárjának visszaszerzéséről is, de a tulajdonos Molnár Pál Bonavent azt mondta nekik, csak akkor hajlandó erről egyezkedni, ha Radicsot újratemetik a temetőben, de Kádár János mellé. Ezen úgy felháborodtak, hogy nem álltak többet szóba az illetővel – állítja az egykori barát.

emlékkoncert, rockzene, jubileum, Radics Béla,

Ahogyan a hajak fakultak vagy kihullottak az elmúlt évtizedekben, úgy újult meg a helyszín. Fotó: Kállai Márton

A gitár visszaszerzésének története egyébként is kalandos. A múlt pénteki Radics Béla-emlékkoncert is e köré az esemény köré szerveződött, és Kosik Kristóf ügyvéd hozta össze, akinek végül sikerült megvásárolnia a hangszert. A legendás gitár megtalálójának a zene iránti szeretete még édesapjától ered, aki személyesen is ismerte Radics Bélát.

Aztán 1986-ban megjelent Ómolnár Miklós R. B. Kapitány, avagy pengék és halak című könyve Radics Béláról, amelynek köszönhetően még jobban beleélhette magát ebbe a korszakba. Zenélni kezdett a Kőbányai Zenei Stúdióban, ahol az egyik tanára Póka Egon volt. Tőle tudta meg, hogy Radics gitárjának nyoma veszett.

– Ekkor a zenész már tizenöt éve elhunyt, így a hangszer sorsa felkeltette az érdeklődésemet – mesélte el Kosik Kristóf. Aztán egy éjszakai kocsmázáson össze-ismerkedtem Vadölővel, a Tűzkerék egykori dobosával, aki megadta Molnár Pál Bonavent telefonszámát, merthogy a szóbeszéd szerint nála volt a gitár. Bonaventtel ezt követően Kosik Kristóf hosszú évekig veszekedett, ordibált a telefonba.

Tizenöt év után végül aztán sikerült megvenni a Gibsont. Radics Béla édesanyjának korábbi kívánsága volt, hogy játék közben mutassák be a hangszert, fiatalokkal a színpadon, ne zárják el egy vitrinbe. Ehhez azonban fel kellett újítani.

Török Ádámmal először arra gondoltak, hogy még az év elején egy ötvenéves jubileumi Mini-koncerten játszanak a Gibsonon, mivel a Mini Radics Béláék révén lett elismert zenekar azzal, hogy Radics egyik zenekara, a Sakk-Matt előtt játszhattak 1969-ben. Később szerveződött meg ehhez kapcsolódóan az emlékkoncert Velünk élő legendák címmel.

emlékkoncert, rockzene, Radics Béla,

Török Ádám fuvolával a kezében énekel. Fotó: Kállai Márton

A koncerten a fiatal tehetségekből álló Loyal indított, majd a Mini játszott, szintén ifjú zenészeket szólítva a színpadra. Megható volt például Kézdi Luca hegedű-játéka, amelyet egy régi nótájába épített be a zenekar, de gyönyörűen játszott Papp Gyula ős-minis billentyűs is, és az alkalomra az USA-ból hazalátogató Balogh „Szivacs” Jenő is beült a dobok mögé.

Ezt követően Póka Egon, ifjabb Tornóczky Ferenc és Szakadáti Mátyás nyűgözte le a közönséget, akik úgy játszották Jimi Hendrixet, hogy még a kevés számú fiatal is két lábon ugrált a közönség soraiban. Felavatták Radics Béla egész alakos festményét is, amelyre Miskolci Ilona, a zenész özvegye helyezte el a gitáros aláírását tartalmazó matricát.

Kosik Kristóf is összehozott egy együttest Bíbor Gibson néven, amelyben a Kex egykori zenésze, Tóth János Rudolf énekelt és gitározott, és maga az ügyvéd gitározott Radics legendás gitárján. A rendezvényt Varga Miklós zárta, aki elénekelte az Európát.

Miközben a szintén legendássá vált dalt hallgattuk az utolsó kortyokat iszogatva a Kőbányainkból, az járt a fejünkben, vajon hányan nem lehetnek már itt azok közül, akiknek az egykori Ifiparkban a hetvenes-nyolcvanas években a dús hajába tépett a szél…

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.