Rendhagyó életforma és hitvallás

Hatalmas fej áll a bázison. Zömében autóroncsból építették, kitátott szájából özönlik a szemét. A műanyag palacktól kezdve a sörösdobozokon át a kidobott konyhai eszközig sokféle minden felfedezhető rajta. A mű címe: „Nem? Ez is…” A Húsvét-szigeteki kőszobrok rejtélye és a modern világ reménytelen helyzete ihlette alkotás természetesen üzenetet is hordoz: ha az emberiség továbbra is így szennyezi a környezetét, eljön az idő, amikor belefullad a saját maga termelte hulladékba, ökológiai és civilizációs katasztrófa alakulhat ki.

Mielőtt az extravagáns és kreatív dunaföldvári természetbarát fiatalokat bemutatnám, maradjunk még kicsit a szobraiknál. Legutóbb a Greenpeace Magyarország felkérésére fémrudakból és saválló vödörtetőkből gigantikus halat készítettek, amit körbeutaztattak az országban, és a gyűjtőpontokon a lakosság megtömhette szeméttel.

A környezetvédő szervezettel jó kapcsolatot ápolnak, korábban is voltak már közös akcióik, például a Budapest Maraton helyszínén „élőben” építettek egy szuperhős alakot egyebek közt szálfából, kosárlabdából és fémedényekből. Dolgoztak már sörgyárnak és gumigyárnak is, az utóbbival mobil játszóteret alakítottak ki.

– Számunkra nem létezik hulladék, minden újrahasznosítható – szögezi le Ferenczi Zsolt, a dunaföldvári AztaKeservit Értékőr Egyesület elnöke. – Rendszeresen járunk a helyi MÉH-telepre, de nem visszük, hanem hozzuk a vasat, szerencsére fizetni nem kell érte. Az erdőben és a folyó mentén talált szemétből, illegális szemétlerakók „kincseiből”, lebontásra ítélt házakból összegyűjtött tárgyakból építjük a szobrainkat.

Első nyilvános sikerünket 2017-ben értük el a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál keretében megrendezett Trash Art Magyarország kiállításon, ahol különdíjat kaptunk a „Nem? Ez is…” című munkánkért, s az alkotófolyamatot bemutató filmünket is meg­dicsérték. Azóta minden évben a legújabb alko­tásunkat benevezzük a versenyre és elhozzuk a különdíjat. Büszke vagyok a legénységemre! Azt szoktam mondani: valójában kalózhajóként működünk, ahol mindenki gyakorlottan teszi a dolgát.

Az egyesület logója egy spirál, amely a körforgást szimbolizálja, a hozzá tartozó rovátkák pedig az őselemekre utalnak – összhatásában az ábra egy tenyérre emlékeztet. A civil szervezet tizenhét tagot számlál, stábjuk harmincöt főt tesz ki, nagyobb akcióikon, például szemétszüreteken azonban kétszázötven aktivista is megjelent már. Történetük öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy elszánt baráti társaság benevezett a tiszai PET-kupára. Visszatérve a kalandos túráról, egyértelmű lett számukra, hogy lakóhelyükön, Dunaföldváron folytatják a kalózkodást, így mindjárt megszerveztek egy szemétszedést.

– Hatalmas szervezőmunka és mozgósítás kell az akcióinkhoz – hangsúlyozza Bóka János alelnök, aki szakképzett hegesztőként a hulladékszobrok kivitelezésében is jeleskedik. – A szemétszüretet bemelegítő tornával kezdjük, jómagam munkavédelmi eligazítást szoktam tartani. Elengedhetetlen a mindent átfogó logisztika, ami felöleli a bejárandó területek, a csapatok, a vezetés kialakítását, a szelektív gyűjtés betartatását, az étel-ital kiosztását is.

Tavaly a város határvonalán jártunk körbe, néhány óra alatt hetven köbméter szemetet szedtünk össze – ennyire volt kapacitásunk. Mivel mi vagyunk a rendezők, a fuvarozásról is nekünk kell gondoskodnunk, ami esetenként öt-hatszázezer forintba is kerülhet. Szerencsére az önkormányzat felismerte kezdeményezésünk hasznosságát, és átvállalja tőlünk a hulladék elszállítását. Sajnos végtelen harc a miénk, annak ellenére, hogy szövetségben vagyunk a mezőőrökkel, a vadászokkal és a polgárőrökkel, velük együtt több illegális környezetszennyezőt lefüleltünk már. Azonban a szemét mindig újratermelődik.

Amikor először portyáztak a Duna-parton, a vízügyi hivatal illegális szemetelőket vélt felismerni bennük, ezért helikopterrel siettek a helyszínre, hogy megbírságolják őket, ami persze aztán elmaradt. A helyiek sem tudták értelmezni a vállalásukat, „kukásoknak” csúfolták őket. Mára azonban, látván a csapat kitartását és sikereit, megváltozott a véleményük, lassan elfogynak az ellendrukkerek – az összefogás és az összetartás sokkal inkább jellemző a földváriak körében.

Ez történt a löszös domboldal megcsúszásakor keletkezett forrás környezetének rendbetételekor is. Eltakarították a sok mocskot, kiömlő csövet szereltek fel, piknikhelyet alakítottak ki asztalokkal és padokkal, virágokat ültettek – csak szemeteskukát nem raktak ki, mert a hulladékot a természetben nem kidobni kell, hanem hazavinni. Nevet is adtak a helynek: Merengő-forrás.

– Nekem az egyesület tevékenységének népszerűsítése, a médiával való kapcsolattartás, a közösségi portálon a hírközlés a feladatom – újságolja a legfiatalabb csapattag, Bakallár Benjámin. – Szívesen tartunk ismeretterjesztő előadásokat óvodásoknak, általános iskolásoknak, gimnazistáknak. Alkotóközösségünk a városban gyakran készít üres falfelületekre graffitiket, ezen túl pedig a szüreti fesztiválon a környékbeli képzőművészek munkáiból rendezünk kiállítást az öregtemplomban, mi a hulladékszobrainkkal képviseltetjük magunkat.

Nem esett még szó az egyesület fura nevéről. Az Azt a keservit! hajdanán az egyszerű ember szelíd káromkodása volt A kutyafáját!, A macska rúgja meg!, A kiskésit neki! mellett. Ha most kimondjuk, egy dunaföldvári baráti szövetség is eszünkbe juthat róla. Ami pedig a tetovált srácokat illeti: az extrém külső érző szívet takar, mindannyian jó fejek, tudatos környezetvédők.

Amikor pedig azt kérdezem tőlük, mit jelent számukra a missziójuk, Ferenczi Zsolt, a kapitány azonnal rávágja: „Az életemet!” Sokat jött-ment a világban, de amint családot alapított és gyermeke született, megtalálta a nyugalmát. Szeretne ebből a tevékenységből megélni, s amennyiben megfelelő számú megrendelést kap szemétszoborra, van is rá esélye. De nemcsak ez a fontos, hanem a környezettudatos szemlélet, a természetpusztítás megakadályozása is.

– Ha nem hívjuk fel a figyelmet a veszélyekre, ha nem teszünk semmit a változásért, akkor nincs jövőnk – adja a végszót Bóka János. – Talán ez fellengzősen hangzik, de mégiscsak igaz megállapítás. Féltem a családomat és azt a közösséget, amelynek én is tagja vagyok. Testvéreimnek tartom őket. Védjük egymást, mint a farkasok.