A világ legkiválóbb művészeit, legizgalmasabb alkotóit hozta el estéről estére a nézők otthonába a Müpa Home. A március 25-e óta tartó online közvetítéssorozat a Recirquel Cirkusz az éjszakában című előadásával zárult vasárnap este.

Visszaszámolás a kultúrában is

Egy igazi kortárs műfajt teremtett a Recirquel társulata, amikor 2013-ban bemutatta a Cirkusz az éjszakában című előadást. Mi történik a színpadon? A cirkusz egyesül a színházzal, és az előadás inkább színdarabbá válik cirkuszi elemekkel.

Az újcirkusz társulat – a szakmát, a közönséget és a kritikusokat egyaránt elbűvölve – sikert sikerre halmozott világszerte a debütáló műsorral: a legnevesebb nemzetközi kulturális intézmények vendégeként színpadra állították Szerbiában, Franciaországban, Kanadában és Olaszországban is, de talán a legnagyobb „dobásuk”, hogy 2016 őszén a Cirque du Soleil meghívására, a világhírű cirkusz kőszínházában, a montreali La Tohuban ezzel az előadással nyitották meg az évadot.

A Cirkusz az éjszakábant a Müpa Home záródarabjaként láthattuk, első alkalommal teljes egészében online. Az előadás az emberiség régóta áhított vágyát, a repülés tudományának elsajátítását állítja a középpontba. A negyvenes évek berlini kabaréjának hangulatában Vági Bence rendező sikeresen olvasztotta össze a cirkuszi tudományt egy különös és elegáns költeményben.

Az egyedileg komponált élőzene (Sárik Péter zongoraművész, zeneszerző alkotása) és a látványvilág eleganciája méltó befejezésül szolgált a rendkívüli vírushelyzet szülte, mégis sikeres kulturális sorozatnak.

A március közepén bejelentett kényszerű leállás óta a budapesti Művészetek Palotája (Müpa) több mint száz koncert, előadás és irodalmi est HD-minőségű felvételét tette elérhetővé mindenki számára, majd megkezdte a Müpa Home közvetítéssorozatot, amelynek köszönhetően az elmúlt évek legsikeresebb előadásait nézhette és élhette újra a közönség.

A sorozat 14 hete alatt összesen 90 előadást láthattak, hallhattak az érdeklődők, ebből 51 a Müpa saját produkciója, a többi az Európai Hangversenytermek Szervezetétől (ECHO) átvett közvetítés volt.

Ha a műfajokat vesszük számba: a nézők összesen 54 komolyzenei előadást, 1 orgonakoncertet és 8 operát, köztük a teljes Ring-ciklust láthatták; emellett 9 könnyűzenei, 7 jazz- és 5 világzenei koncertet, irodalmi esteket, újcirkusz- és táncelőadásokat élvezhettek. Ezek együttes adásideje több mint 148 óra, amelyből a legrövidebb a birminghami Town Hall & Symphony Hall előadása (20 perc), míg a leghosszabb a maga 5 óra 10 perces adásidejével Wagner Ring-tetralógiájának befejező darabja, Az istenek alkonya volt.

A közvetítéseket sokan követték esténként, összesen csaknem 60 ezer otthonban hangzott fel a Müpa ikonikus szignálja. Mire voltunk leginkább vevők az otthoni karantén idején? A legnépszerűbb előadások közé tartozott a Recirquel A Meztelen Bohóc című produkciója, Bobby McFerrin 2018-as Circlesongs-koncertje, valamint Gyenyisz Macujev zongoraestje a 2017-es Budapesti Tavaszi Fesztiválról.

Sokszor maguk a fellépők is bekapcsolódtak a közvetítésbe, nosztalgikus hangulatban felidézve a Müpa-koncertes emlékeiket. Visszaszámolnak ők is, akárcsak a közönség: mikor szívhatunk újra nyugodt szívvel egy térben egy levegőt?!

Távol, de mégis közel

Július 1-jén megnyílt a Müpa autós koncertmozija, ahol a nézők saját autójuk kényelméből óriási kivetítőn követhetik a Fesztivál Színházban élőben zajló koncerteket. Kedvcsinálónak íme, egy kis ízelítő a magyar fellépők közül: Várdai István, Budapest Bár, Kovács János és a Nemzeti Filharmonikusok, Random Trip, Hungarian All Star Big Band, Vujicsics, Söndörgő, Lóci játszik, Péterfy Bori & Love Band, The Qualitons és a Barabás Lőrinc Quartet.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.