A Békés megyei Tarhoson és környékén lakók rendhagyó kezdeményezése példát adhat sokaknak, akik a maguk módján szeretnének a mai időkben is a béke mellé állni. Bár a felhívás a csatlakozásra szeptember 1. óta a YouTube videómegosztó csatornán is elérhető, talán nem haszontalan felidézni, milyen mozgalmat indítottak el a tarhosiak John Lennon egyik híres dalának eléneklésével.

Zenével a békéért

A Tarhos Mindenkiért Civil Egyesület tagjai mellett mintegy 600-700 érdeklődő volt jelen azon az augusztus végi napon, amelyen gyerekek és felnőttek álltak színpadra elénekelni John Lennon Give Peace a Chance című dalát. Nem foglaltak állást egyik politikai oldal mellett vagy ellenében sem, egyszerűen úgy érezték, így nyilváníthatják ki legőszintébben, amiben hisznek.

A szeptember 1-jén útjára indított, pár perces videós összeállítást eredetileg egy nosztalgiakoncert alkalmával rögzítették. Ahogyan ezt az egyesület elnökétől, Kelemen Imrétől megtudtuk, a koncertet a Békésről elszármazott, jelen pillanatban Stuttgartban élő zenész, Balázs Gábor 75. születésnapjára rendezték. Ennek apropóján merült fel bennük a gondolat, hogy a koncert helyet adhat egy civil békepárti kezdeményezésnek is.

Kelemen Imre úgy vélte, ha a helyi Zenepavilont felavató Kodály Zoltán és a helyi zeneiskolát alapító Gulyás György élne, ők is büszkék lennének a szervezet kezdeményezésére, és támogatnák azt, hiszen Tarhoson épült meg az ország első zenei szakirányú középiskolája, tanítóképző intézete, valamint az első ének-zenei elemi iskola is. A zenei hagyományokat az 1980 óta megrendezett Békés-tarhosi Zenei Napok is őrzik.

Természetesen az lenne a cél, hogy a kezdeményezés a határokon innen és túl is támogatókra találjon, ennek érdekében a felhívást nemcsak magyar, hanem angol, német, ukrán és román nyelven is megosztották a YouTube csatornán. Bár a szeptemberi közzététel óta még csak 450-en tekintették meg a felvételt, Kelemen Imréék bíznak abban, hogy minden józanul gondolkodó ember legfőbb kívánsága a béke mind Európában, mind pedig Európán túl. Ezért szeretettel várják a Lennon-dal lelkes eléneklőit, akik csatlakoznak hozzájuk.

Hozzászólások

Friss cikkek

Ázott karton
Nincs megállás
Súlyosan beteg gyerekek üzennek barátaiknak Mikulásra
A gól a labdától is függ?
Mindannyiunk életét érintő döntéseket befolyásolhat az idei népszámlálás
Ha jót adunk, jót kapunk
Cserépedények hazája
Megjelent a Szabad Föld legújabb száma
Két és fél évezred csodája: a szőnyeg
2022.12.02.
A hallgatag zseni titkai
Tücskök és hangyák
Aranyhomok Oázissal
Évforduló északon
Beszédes királyi gének
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.