McCurry színei egyetlen kattintással
Megidézhető-e egy világhírű fotográfus képi világa egyetlen digitális beállítással? A Leica most Steve McCurryvel közösen fejlesztett színprofilt, amely a fotográfus jellegzetes színkezelését próbálja visszaadni. Az ötlet elsőre izgalmas, különösen annak, aki hosszú évek óta ismeri és szereti a képeit. De vajon mennyi köze van egy ilyen beállításnak ahhoz, amitől McCurry fotói igazán emlékezetesek?
Kép: McCurry képei világszerte népszerű kiállítások szereplői
Fotográfusi pályám elején nagy rajongója voltam Steve McCurrynek. Lenyűgöztek a színei, az arcok, a különös helyzetek, amelyeket a világ távoli pontjain megörökített. Sokat nézegettem a képeit, és próbáltam megfejteni, hogyan tud ennyire erős kompozíciókat létrehozni látszólag hétköznapi jelenetekből. Ráadásul magam is Leicával fényképezek, így különösen kíváncsi lettem, mit tud ez az új fejlesztés. A cég 2026 szeptemberében mutatta be az Artist Look by Steve McCurry képi profilt, amely a Leica LUX iPhone-alkalmazásban, a Pro-előfizetés részeként érhető el. A fejlesztésben maga a fotográfus is részt vett. A színprofil McCurry jellegzetes színkezelését igyekszik digitális beállításként hozzáférhetővé tenni. A profil a Leica Q3 és SL3 fényképezőgépekhez is elérhető a Leica Fotos alkalmazáson keresztül. McCurry ráadásul nem az első fotográfus, akivel a gyártó ilyen együttműködésbe kezdett, korábban Greg Williams képi világából is készült digitális profil. A Leica tehát sorozatot épít az ismert fotográfusok jellegzetes színvilágára.
A színek mögött
Az 1950-ben, Philadelphiában született McCurry eredetileg filmművészetet tanult, majd a fotográfia felé fordult. Az 1970-es évek végén Indiába utazott, később Afganisztánban is dolgozott. Az ott készült képei hozták meg számára a nemzetközi ismertséget. Bár háborús övezetben fényképezett, elsősorban nem a harcok érdekelték, hanem az ott élő emberek. Az arcok, a gesztusok, a hétköznapi élet apró részletei.
Különösen erős kapcsolat fűzi Ázsiához. India, Afganisztán, Pakisztán, Tibet és Délkelet-Ázsia újra és újra visszatér a munkáiban. Fotóin a színeknek szinte mindig fontos szerep jut. Egy vörös turbán, egy sárga fal vagy egy kék ruhadarab gyakran az egész kép meghatározó eleme. De legalább ilyen fontos, ahogyan észreveszi a jelenetekben rejlő rendet. A különböző képsíkok, az emberi alakok és a háttér részletei sokszor egészen pontosan illeszkednek egymáshoz. Leghíresebb felvétele kétségtelenül az 1984-ben készült Afgán lány. A portrén a fiatal Sharbat Gula látható, akit egy pakisztáni menekülttáborban fényképezett le. A kép 1985 júniusában jelent meg a National Geographic címlapján, és azóta a fotótörténet egyik legismertebb portréjává vált. A lány zöld szeme, vöröses kendője és a háttér színei szinte tökéletesen működnek együtt. De a kép nem csak ezért marad meg az emberben. A tekintete egyszerre bizalmatlan, kíváncsi és nagyon is személyes. Sharbat Gulát hosszú évekig nem sikerült megtalálni, végül 2002-ben azonosították újra. Az Afgán lány számomra ma is azok közé a fényképek közé tartozik, amelyeket nehéz elfelejteni. És éppen ez az, amit semmilyen digitális profil nem tud helyettesíteni.
A Kodachrome öröksége
A művész színvilágához sokáig hozzátartozott a Kodak legendás Kodachrome diafilmje. A nyersanyag gazdag, telített, mégis finoman árnyalt színeiről volt ismert. Különösen szépen adta vissza a vöröseket, a sárgákat és a kékeket, amelyek McCurry képein is gyakran meghatározók.
Amikor a Kodak 2009-ben bejelentette a Kodachrome gyártásának megszüntetését, az utolsó legyártott tekercset McCurrynek adta. A fotográfus 36 felvétellel búcsúzott attól a filmtől, amellyel pályája jelentős részében dolgozott. A Kodachrome idején a fotós a film kiválasztásával a kép színvilágáról is döntött. A digitális fényképezés ezt alaposan megváltoztatta. Ma már különböző profilokkal és utómunka-beállításokkal szinte bármilyen színkarakter előállítható. A Leica most ezt a lehetőséget egy konkrét fotográfushoz köti. Képeit persze nem lehet pusztán a színeikkel leírni. Sokat számít a fény, a kompozíció és az a türelem, amellyel kivárja a megfelelő pillanatot. Portréiban gyakran a tekintet a legfontosabb, utcai jeleneteiben pedig a háttérben zajló apró történések is hozzátesznek a képhez. Ezeket egyetlen beállítással aligha lehet reprodukálni.
A fotográfus munkásságát sokáig szinte fenntartások nélkül csodáltam. Aztán 2016-ban kirobbant a retusálási botrány, ami némileg megváltoztatta a róla alkotott véleményemet. Több felvételéről kiderült, hogy a digitális utómunka során nemcsak a színeket és a kontrasztot módosították, hanem egyes képelemeket is eltávolítottak vagy megváltoztattak. Ez komoly vitát indított el a fotográfiai szakmában. Egy dokumentarista fényképnél ugyanis nem mindegy, hogy a fotós a látványt finomítja vagy már magát a valóságot alakítja át. A vita során úgy fogalmazott, hogy ma már inkább vizuális történetmesélőnek tartja magát, mint hagyományos fotóriporternek. Ez a meghatározás tágabb alkotói szabadságot feltételez. A vita ugyanakkor megmutatta, mennyire fontos, hogy a néző tudja, milyen viszonyban áll a látott kép a lefényképezett valósággal. A botrány nem tette semmissé az életművét, de felvetett néhány olyan kérdést, amelyeket azóta sem könnyű figyelmen kívül hagyni.
A Leica új profilja azonban egészen más természetű dolog. Itt nem képelemek eltüntetéséről van szó, hanem egy meghatározott színvilág megidézéséről. A színkarakter előzetes megválasztása persze nem új: a Kodachrome használata is ilyen döntés volt. Az újdonság inkább az, hogy most egy konkrét alkotó neve és képi világa kapcsolódik a beállításhoz.
A stílusból termék lesz
A Leica és Steve McCurry kapcsolata nem új keletű. A fotográfus 2011-ben elsőként kapta meg a Leica Hall of Fame elismerését, és azóta is több alkalommal működött együtt a gyártóval. A mostani közös fejlesztés tehát egy hosszabb kapcsolat folytatása. Manapság nem csak a képeiről ismert. Könyvei, kiállításai és a világ különböző pontjain tartott fotós workshopjai révén a neve önálló márkává vált. A workshopok egyik vonzereje éppen az, hogy a résztvevők közvetlenül tőle tanulhatnak, és talán valamennyit elleshetnek abból, ahogyan a világot látja. Ebben nincs semmi szokatlan. Sok ismert fotográfus tart mesterkurzusokat és működik együtt különböző gyártókkal. Egy ilyen profil azt a kérdést is felveti, mennyire választható külön egy fotográfus felismerhető színvilága a személyes látásmódjától.
A Leica szempontjából érthető a választás. Színei és stílusa könnyen felismerhető, neve világszerte ismert, és a márka régóta kapcsolatban áll vele. Egy ilyen együttműködés egyszerre szólhat a fotográfia iránti tiszteletről és arról, hogy egy ismert alkotó neve vonzóbbá tesz egy digitális terméket.
Éppen ezért vagyok kíváncsi, milyen képek születnek majd ezzel a profillal. Azt is el tudom képzelni, hogy valakinek éppen ez a beállítás hozza meg a kedvét ahhoz, hogy alaposabban megismerje McCurry munkásságát. Számomra azonban a képeiben soha nem csak a színek voltak érdekesek. Sokkal inkább az, hogy mit vett észre a világban, hogyan közelített az emberekhez és mikor nyomta meg az exponálógombot. Talán éppen ezt szerettem volna a leginkább megtanulni tőle. A Leica segítségével ma már bárki közelebb kerülhet Steve McCurry jellegzetes színvilágához. Azt azonban, hogy mit érdemes lefényképezni, továbbra is a fényképezőgép mögött álló embernek kell eldöntenie.
