Szorongások szorításában

Kovács Klára a bátyját veszítette el. Egy korábbi sikertelen öngyilkossági kísérlete után, 2002 októberében a fiú elment otthonról, és soha többé nem látták viszont élve.
– A testvérem azelőtt életvidám, beszédes ember volt. Aztán lassan megváltozott. Az első időszakban testi tünetekre panaszkodott: szúrt a gyomra, fejfájás és szívtájéki fájdalom jelentkezett nála. Később ezek a panaszok állandósultak, és ezzel párhuzamosan magába zárkózott, nem tudott örülni semminek, szótlan lett és magányos. A végén már az ágyból sem akart felkelni reggelente. Depresszió – így szólt a diagnózis.
A család hiába próbált beszélgetni vele, a fiú elvesztette az érdeklődését minden és mindenki iránt. Nem volt betegségtudata, nem akart szakemberhez fordulni, senkinek nem beszélt a félelmeiről. Végül nem látott más kiutat, mint a halált.
Klára a testvére betegsége előtt úgy gondolkodott, mint az emberek többsége, s nem tett különbséget a levertség, a rossz hangulat és a valódi depresszió között. Aztán a Visszatérők Klubjában betegekkel és hozzátartozóikkal találkozott, s lassan világossá vált: a depresszió nem egy átmeneti elkeseredett állapot, hanem komoly pszichés betegség, amely szakszerű kezelést igényel.

Maguk ellen fordulnak
A népesség 25-30 százalékának van kisebb-nagyobb hajlama depresszióra. A betegek nagy része úgy éli le az élete hosszabb-rövidebb szakaszát vagy akár az egész életét, hogy nincs tisztában lelki változásának eredetével és azzal, hogy betegsége orvosolható. Nemzetközi adatok szerint száz, kezelésre szoruló depressziós betegből 30-35 személynél diagnosztizálják helyesen a tüneteket, csupán 6-9 főnél kezelik megfelelő gyógyszerrel a kórt, és mindössze 3-4 esetben zajlik a kezelés három hónap után is, együttműködésben a beteggel!
Annál is inkább figyelmet érdemelnek a pszichés megbetegedések, mert egyre gyakrabban az elhúzódó testi betegségek (például infarktus, stroke, Parkinson-kór) mellett nő a depresszió kialakulásának gyakorisága. Vagyis a szélütést túléli a beteg, de félelmei, szorongásai a lelkét betegítik meg.

Terjed az agresszió
– Az öngyilkosságba menekülők 60-80 százaléka depressziós beteg – magyarázza dr. Németh Attila pszichiáter. – Sőt, az utóbbi idők erőszakos bűncselekményei közül némelyiknél felvetődik a gyanú, hogy pszichiátriai betegség áll a háttérben. Nemrég Vas megyében egy korábban pszichiátrián kezelt nő megölte kiskorú lányát és idős anyját, majd öngyilkos lett – ezt a kiterjesztett öngyilkosságot valószínűleg egy súlyos depresszió sugallta, a beteg az általa vélt sötét jövőtől így akarta megóvni szeretett hozzátartozóit. A skizofrén betegeknél szintén előfordul, hogy hallucinációik hatására agresszív cselekményt követnek el. Amikor az egyik fővárosi kórházban fekvő, drogozás miatt bevitt skizofrén hajléktalan éjjel megölte betegtársát, valószínűleg az a téveszme vezérelhette, hogy a környezetében lévő személyek meg akarják semmisíteni, esetleg az, hogy egy hang utasítására kell cselekednie.
A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke úgy véli: az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet tavalyi bezárása veszélyezteti a betegek ellátását. A betegek egy része más intézményekben helyet kapott, de országosan a mintegy 4000 felnőtt pszichiátriai ágyból 3049 maradt – ami 24 százalékos csökkenést jelent. Vagyis növekszik az ellátatlan betegek száma.
Aggasztónak tűnik az a statisztika is, mely szerint 2007 során több mint öt százalékkal csökkent a krónikus skizofréniában alkalmazott szerek (az antipszichotikumok) forgalma. Mivel ezek a betegek nem gyógyultak meg – a gyógyszereket folyamatosan, életük végéig kell szedniük –, a számokból az a következtetés vonható le, hogy a kezelt skizofrén betegek öt százaléka ellátás nélkül maradt. Vagyis több száz beteg feltehetően az OPNI vagy más intézmény bezárása után nem ment másik orvoshoz. Márpedig a tudathasadásos betegek állapotában komoly romlás következik be a kezelés megszakítása után, gyógyszer nélkül magukra és környezetükre is veszélyessé válhatnak.

Családi dráma
Molnár István pedagógus-könyvtáros nejét a negyvenes évei elején érte utol a tudathasadásos betegség, a skizofrénia.
– A feleségem eleinte leplezni próbálta a személyiségében zajló változásokat, csupán apró jelek árulkodtak arról, hogy valójában minden összezavarodott benne. Hallucinációk gyötörték, mégis igyekezett a látszatot fenntartani, sokszor az egészségesnél is egészségesebbnek tettette magát.
Kórházba került, telenyomták gyógyszerrel, aztán hazaadták. Akkoriban még dolgozott a könyvtárban, de állandó pánikban élt. Egy egyszerű rutinfeladat alatt összeroppant, újra kórházba került, aztán tíz évig volt betegállományban otthon. Hiába volt minden segítség, folyamatosan „rossz gondolatok” gyötörték. Az első öngyilkossági kísérletkor még sikerült megmenteni az életét, de az ötvenéves asszonynak másodjára sikerült…
Molnár Istvánt a kilencvenes évek derekán érte a második csapás: 31 éves fiánál is diagnosztizálták a betegséget. Nyugdíjba vonult, és azóta leszázalékolt skizofrén fia gondozásával telnek napjai. A Korlátozottan Cselekvőképes Személyek Hozzátartozóinak Érdekvédelmi Szövetségét 1996 júniusában tizenkét szülővel alakította meg, hogy továbbadják, közvetítsék az érintetteknek és a kívülállóknak a mentális sérültekkel való együttélés kultúráját.

Sötét jövőkép
– Öngyilkossági hullám várható Magyarországon – jósolja Molnár István, utalva a pszichiátriai ágyszámleépítésekre. – Az OPNI bezárásakor a miniszteri biztos azt nyilatkozta, hogy 420 beteget a családjaik várnak haza nagy szeretettel. Adódik a kérdés: de hát eddig miért nem vállalták a gondozásukat?!
Valószínűleg meghaladta a tűrőképességüket.
Márpedig akkor valóban tragédiák sora várható.