Mániás munkások

Áll a menedzser térdig a hűs Balatonban, libazöld fürdőgatyában és telefonál. Messzebb a két kislány pancsikol az anyjukkal – már rég lemondtak arról, hogy apával is kezdjenek valamit. Egy másik kép: öltönyös-nyakkendős banktisztviselő vacsorázik (kiküldetésben) a hotel éttermében; egy telefon a fő fogás előtt, egy visszahívás az étkezés közepén, és egy telefon a kávé előtt – desszertnek. Mindkét férfiról sejthető, hogy rabja a munkájának: beteges munkamániás.
A munka megszállottja képtelen elszakadni a föladattól: hazaviszi az elintéznivalót, hétvégeken is telefonál, e-mailezik. A munkája az élete, és ha nem dolgozhat – ő legalábbis úgy érzi –, attól beteg lesz.
Rosszul tudja: mert a mértéken fölüli munkamániába is bele lehet betegedni. A menedzsertípusú foglalkozási körökben – de nem csak itt – gyakori (munka)mértéktelenség előbb-utóbb kikezdi a testet és a lelket, a családi, a baráti és szociális kapcsolatokat. A kimerültség és az alvászavar az első figyelmeztető tünet, amit aztán a folyamatos stresszből fakadó tipikus megbetegedések követnek, mint például a magas vérnyomás, az elhízás, a szívinfarktus – hogy tovább ne is soroljuk.
A munkamániást a családi, baráti körben sem hagyja nyugton a föladat: képes jegyzetelni még a családi vacsora közben is, és nem múlhat el nála úgy egy színházi előadás, hogy legalább a szünetben ne telefonáljon. Űzhet bármilyen szabadidős tevékenységet: focizhat, kártyázhat vagy sörözhet a barátaival, gondolatai minduntalan a munkahelyi teendőkre szállnak vissza. Így állandósul a betegség legjellemzőbb megnyilvánulása: csak testileg van jelen a különböző élethelyzetekben, lelkileg (gondolatilag, érzelmileg) nem. Erről árulkodik a témaválasztása is – mi más is állhatna beszélgetéseinek központjában, mint a munka?! A vége pedig nem lehet más, mint az elmagányosodás.
A gyógyulás-gyógyítás ott kezdődik, ha valaki belátja, hogy ő bizony munkamániás. Ami gyakran nem is olyan egyszerű, hiszen sokan például megoldatlan családi konfliktusaik miatt menekülnek-temetkeznek a munkába. De az erős kisebbrendűségi érzés, a maximalizmus, a túlzott megfelelni akarás vagy egyszerűen csak a munkahely elvesztésének lehetőségéből adódó abnormális félelem mind-mind olyan elterelő, visszahúzó erő, ami megnehezíti a fölismerést, illetve a „munkaalkoholizmusból” való szabadulást.
Szakemberek szerint a gyógyulás kulcsa a mértéktartás. Természetesen szerethetjük a munkát, de tartsuk meg a határokat a saját életünk igényei, szükségletei meg a munkáltatónk igényei és elvárásai között. Különben a munkamánia tönkreteszi az életünket.
(valló)

Keretes