Félelmet oldó hipnózis

Gyakran ismétlődő fejrándítás, arcrángás, erőteljes szemlehunyások: ezek mind nem akaratlagos megnyilvánulások, a zavart személyiség jegyei. E föltűnő mozgások hátterében kényszeres késztetések, gondolatok, cselekvések állnak. Amelyek úgy elhatalmasodhatnak az emberen, úgy eluralhatják a személyiséget, hogy szinte annak részévé válnak. Tipikus példa erre annak a páciensnek az esete, akit, ha kést látott, azonnal rossz érzés kerített hatalmába. Az forgott benne, hogy a kést használni kell, hogy azzal szúrni, vágni, ölni lehet, s ettől bizonytalanságérzés, félelem, rossz közérzet fogta el. Attól félt, hogy esetleg olyat tesz a késsel, amit nem szabad, amit nem akar. A megoldás legkézenfekvőbb módja: el kell tenni a kést az ilyen ember elől. Csakhogy ez édeskevés, az igazi terápia nyilván az, ha az egész személyiséget sikerül megszabadítani ebből az állapotából.
Katona Judit, a Budai Egészségközpont pszichológusa szerint a kényszermozgások, kényszercselekvések és kényszergondolatok minden korosztályt érintő problémák. Ezek mögött legtöbbször olyan konfliktusok, indulatok állnak, amelyek földolgozatlanok és föloldatlanok. A pszichológus feladata ezeket föltárni, a valódi okokat fölismerni (amelyek lehetnek családi, iskolai, munkahelyi konfliktusok, illetve a személyiségfejlődés érzelmi elakadásai). A föltárás, a belátás elvezet egy olyan érzelmi élményhez, amelyben az addig kiszorított félelmek, törekvések és indulatok kimondódnak és ezáltal fokozatosan föloldódnak, átalakulnak a terápia során. Így megszűnik a probléma és az azt jelző kényszeres gondolat, illetve viselkedés, és a páciens harmonikusabb életet élhet. (A sokféle terápiás módszer közül a hipnózis különösen alkalmas a traumatikus élmények feltárására, átdolgozására, a kiszorított törekvések integrálására.)
Elzártam a gázt; bezártam a házat; beriasztottam az autót? – tipikus, sokunkban fel-felötlő, nyugtalanító kérdések. S a kényszeres kérdés kényszeres cselekvést szül: olykor akár kétszer-háromszor is viszszamegyünk az ajtóig, az autónkig, csak hogy megnyugodjunk. A pszichológus úgy látja: az ilyen esetek a belső biztonságérzet hiányáról tanúskodnak, és a bennünk munkáló biztonsági igény kér újra és újra megerősítést. Kimerültség, hajszolt munkatempó, kiszámíthatatlan változások sokunk egyensúlyát megbillenthetik, és elvezetnek a fent leírt cselekvésekhez, gondolatokhoz. Legtöbb embernél ez átmeneti jelenség. Ha huzamos ideig fennáll, és lehetetlenné teszi a normális életvitelt, akkor beszélünk kényszerbetegségről, és akkor már szakemberhez kell fordulni.
Lelki egyensúlyunk megőrzésében fontos szerepe van a (támogató) családi, baráti kapcsolatoknak. A kiegyensúlyozott életritmus, mozgás, táplálkozás szintén növeli érzelmi teherbírásunkat. Idevágó a tapasztalat, hogy a kiegyensúlyozott, biztonságos lelki és egzisztenciális környezetben élő, fitt emberek körében a legkisebb a kényszerbetegek aránya.
Katona Judit szerint az olyan tevékenységek, mint például a kényszeres evés vagy vásárlás valójában pótcselekvések, más mechanizmusok hozzák létre ezeket. Így kevés a közük a pszichológiai értelemben vett kényszercselekvésekhez.