Hagyjam, hogy kiugorjon az ablakon?

Nem tudom, hogyan lehetne kezelni ezt a helyzetet. A barátom huszonhárom éves, négy éve járunk együtt. Amikor elkezdtük, én egy kis tini voltam, akinek hízelgett, hogy egy főiskolás fiú odavan érte. Jól is nézett ki, elég jó fejnek tűnt, az összes barátnőm irigyelt. De most már négy év eltelt, holott én két év után azt kezdtem érezni, hogy kimerítettük mindazt, ami ebben a kapcsolatban benne volt. Részemről elmúlt a szerelem, bár a szeretet még mindig megvan. Több mint egy éve mondtam neki először, hogy hagyjuk abba. Ijesztően reagált: sírógörcs, könyörgés, teljes kiborulás. Akkor nagyon megsajnáltam és igyekeztem őt mégiscsak tovább szeretni. De egy idő múlva újra szabadulni akartam. Megismétlődött minden. Kinyitotta az ablakot, hogy leugrik, ha elhagyom. És mindig ez van, ha a legkisebb jelét észleli, hogy szakítanék. Most már ott tartok, hogy nemhogy a szerelem, hanem a szeretet is múlóban, mert csapdában érzem magam. De persze azt sem akarnám, hogy az én lelkemen száradjon az esetleges halála. Ráadásul a szülei, meg a nővére is ferdén néznek már rám, ami nem is csoda, hiszen látják, hogy Robi mennyire rosszkedvű, szomorú. Húszévesen tényleg bent kellene maradnom egy kapcsolatban, puszta szánalomból?

Kedves húszéves lány!
Tényleg nem könnyű a helyzete. Nagyon fiatalon ki van téve egy komoly érzelmi zsarolásnak, mert hiszen itt pontosan erről van szó. Természetesen nem kell bent maradnia a nem kívánt kapcsolatban. Robinak is meg kellene értenie, hogy érzelmet nem lehet kicsikarni, mivel szánalom alapján sohasem születhet és élhet a szerelem. Ám úgy látom, ő most olyan idegállapotban van, hogy ezt nemigen értené meg. Mégis azt mondom – bármilyen kegyetlenül hangzik is –, ha szakítani akar, szakítson. Ön nem felelős barátja életéért, senkit sem lehet a szerelem viszonzására kötelezni. De azt tegye meg, hogy négyszemközt beszél Robi anyjával és feltárja előtte a fiú idegállapotát. Innentől kezdve lépjen tovább, és ne „essen vissza”. Tegye egyértelművé, hogy végleges a döntése. Reméljük, Robi kigyógyul ebből a beteges ragaszkodásból. De ez már nem az ön felelőssége. Szívesen venném, ha egy idő múlva megírná, hogyan sikerült a továbblépés.