Mindhalálig kapcsolat

Éva vagyok, társfüggő – töri meg a csendet elsőként az ötvenes éveiben járó, csinos nő. A pincehelyiség rideg félhomályát némiképp oldja a meghitt gyertyafény. – Több mint húsz évig a házasságom nem szólt másról, mint hogy robot módjára kiszolgáljam a családomat. Amikor a két gyerek kirepült, és egyedül maradtunk a férjemmel, lassan rádöbbentem, hogy valójában egy alkoholistával élek együtt. Sőt, én magam hordtam haza neki a sört, én végeztem el helyette minden házimunkát, és ha agresszív volt a gyerekekkel, én magam mentettem fel azzal, hogy „csak” szigorú velük. Nem volt saját akaratom, véleményem, célom. Minden úgy történt az életünkben, ahogy ő mondta. Nem voltam képes mást tenni és gondolni, mint ő.

Éva életében szó szerint is az első pofon jelentette a nagy arculcsapást. Amikor a férje már nemcsak a lelkét, a testét is gyötörni kezdte.

Ha nem bírod letenni a poharat – függő vagy. Ha a fizetésedet játékgépekbe dobálod – függő vagy. Ha csak drogokkal vagy gyógyszerekkel érzed jól magad – függő vagy. Ha naphosszat lógsz az interneten – függő vagy. És igenis akkor is függő vagy, ha képtelen vagy egyenrangú félként élni a házasságodban, és szabadulni sem tudsz a saját béklyódból. Évát hat évvel ezelőtt ez a felismerés hozta el ide, a Névtelen Társ- és Kapcsolati Függők csoportjába. Azóta elvált, és két éve egészen más alapokra építette új kapcsolatát.

Hogy mit keres itt mégis? Segíteni szeretne a függőségben élőknek azzal, hogy elmeséli a történetét. Más eszköz nincs is a kezében, ugyanis a kedd esténkénti üléseken – az önsegítő anonim csoport szabályzata szerint – megjegyzések nélkül hallgatják egymás történetét, nem osztogatnak jó tanácsokat, nem kritizálnak, nem ítélkeznek.

Tévedés, hogy társfüggő csak nő lehet, bár tény, hogy gyakoribb a gyengébbik nem körében. Ennek egyik oka az lehet, hogy a lányokat sokszor még ma is a könnyebb önfeladásra és a férfitől való függőség elfogadására nevelik. Másrészt a fiatal lányok – talán a romantikus filmek, könyvek, sztársztorik okán – hajlamosabbak naivan belevetni magukat egy idealizált kapcsolatba. A társfüggő (idegen szóval: dependens) férfiaknál a ragaszkodás gyakran torkollik eszeveszett féltékenységi rohamokba vagy agresszív viselkedésbe.

– Miklós vagyok, romantika- és kapcsolatfüggő – így kezd történetébe a szomorú szemű férfi, aki beteges függőségével gyötörte a feleségét. Semmiben és senkiben nem lelte örömét, minden egyes perc, amit partnere nélkül kellett eltöltenie, kész kínszenvedés volt. Távollétében telefonokkal, ellenőrzésekkel, féltékenykedéssel zaklatta. Mindezt súlyosbította, hogy ha valami nem úgy történt, ahogyan szerette volna, azonnal dührohamot kapott. És ilyenkor néha megütötte az asszonyt. Majd a lányát is.

Ráment a házassága. A baj az, hogy újabb kapcsolataiban is észlelte magán a kóros tüneteket…

A sorsok alapján lassan világossá válik: a társ- és a kapcsolatfüggőség nem ugyanaz. A legszembeötlőbb eltérés, hogy míg a kapcsolatfüggőnek lényegében mindegy, hogy kivel van, csak az számít, hogy „valaki” legyen, addig a társfüggő egyetlen emberhez ragaszkodik, akár a végtelenségig is.

A függőségi helyzetnek súlyos következményei lehetnek. A dependensek közt gyakori a depresszió, a kiábrándultság, a boldogtalanság érzése, az önbizalom és az önértékelés hiánya, a bizonyítási és megfelelési kényszer. Mindezek a lelki bajok aztán kihatnak az élet egyéb területeire is.

– Segítséget kérni nem a gyengeség, hanem az erő jele – mondja magabiztosan Éva. – Ha nem teszi meg az ember, továbbörökíti a romboló mintákat. Egy rosszul működő családban sérült gyerekeket nevelünk.

Váratlanul elhalkul a hangja. Láthatóan tipródik: mondja, ne mondja? Végül kiböki. Itt senki nem ismeri a másikat. Így könnyebb.

– Akik ilyen kiszolgáltatott helyzetbe sodródnak, azok általában értéktelennek tartják magukat, nem önállóak, másoktól várják életük kiteljesedését. Tudjátok, mi bánt igazából? Úgy látom, a gyermekeim is társfüggők...