Éjjel is takarít az alvajáró

Az alvajárás jelenségét az alvás és az ébrenlét közötti köztes állapot jellemzi. Ilyenkor az érzékek és a motoros (vagy másképpen: mozgásos) funkciók részben éberek. Az úgynevezett motoros működés köre a szervezetünket érintő valamennyi mozgás beidegzését magában foglalja, ami lehet tudatos és lehet tudat alatti, azaz vegetatív.

Alvajárók esetében ez a tudatos mozgás részben gátolt, ezért lehetséges, hogy a páciens az akadályokat bizonyos szinten érzékelve, azokat megkerülve közlekedjen, miközben a tudat lényegében alvó állapotban marad. Mint a leggyakoribb esetekben is, amikor az illető az éjszaka közepén fölkel, ablakot nyit, bemegy a konyhába, eszik, iszik, közben az útjába eső akadályokat kerülgeti, olykor azokba beleütközve kisebb-nagyobb sérüléseket is szerez, s mindeközben erről mit sem tud.

Hogy az alvajáró valóban alszik, bizonyítja, hogy zavart, merev, "üveges” tekintettel jön-megy a szobában, nem vagy csak nehezen ébreszthető. Jellemző az is, hogy ébredése után nem emlékszik, hogy mit művelt éjszaka, és röstelli, ha ennek következményeivel szembesül, vagy erre emlékeztetik.

Tévedés, hogy a telihold váltja ki a "holdkórosságot” - semmi köze nincs hozzá. A rendellenesség műszeres alvásvizsgálattal jól kimutatható: a betegeknél elsősorban az éjszakai alvás első harmadában-felében jellemző úgynevezett lassú hullámú alvás mutat a normálistól eltérő sajátosságokat. Aminek jellemző megnyilvánulása a fokozott ébredési készség, illetve a látszatébredésben az alvás részleges fönnmaradása.

Az alvajárás betegségében jellemző e rendellenesség családi halmozódása; az esetek több mint felében "családi örökségként” mutatkozik meg. Ha azonban más a kiváltó ok, akkor az igen gyakran fáradtságban, alváshiányban, nyugtatók szedésének következményeként érhető tetten. De a túlzott alkoholfogyasztás vagy a drogozás is előidézheti.