Életmentő telefonos szalmaszálak

Magányos vagy egyébként elkeseredett emberek számára a telefonos lelkisegély-szolgálatok gyakran az utolsó szalmaszálat jelentik. Jobbára az önkormányzatok vagy egészségügyi intézmények adnak nekik helyet, a telefontársaságok állják a hívások költségeit, a többi kiadásukat pedig alapítványi, egyesületi formában, pályázatokon fedezik. Ezek közül a legjelentősebb a már említett képzés és a szakmai fejlesztés kiadásai.

– Meglehetősen megerőltető ez a munka, nagy a nyomás az ügyelőkön – mondja dr. Fábiánné Páger Anna, a szegedi S. O. S. Telefonos Lelkisegély Szolgálat szolgálatvezetője. – Este héttől reggel hétig vannak szolgálatban, másnap a saját munkahelyükön is helyt kell állniuk. Gyakran kiderül, hogy az ügyelő tényleg akarná csinálni, de kiégett vagy egyszerűen ez a munka nem fér bele az életébe, ezért nagy a cserélődés.

Nem engedik a telefonhoz azt sem, aki nem elég türelmes, nem kíváncsi a másikra, vagy aki egyéb módon nem alkalmas a feladatra. – Banális dolog, de hiába lenne valaki minden tekintetben megfelelő, ha például beszédhibás – magyarázza a szolgálatvezető. Az önismereti blokk pedig azért kell, mert ha az ügyelő maga is hasonló problémával küzd, mint aki felhívta, nem tud segíteni.
– A saját gondjaimat meg kell ismernem, mert ha feldolgozatlan gyászom vagy párkapcsolati problémám van, akkor hogy tudok egy ilyennel hozzám forduló emberen segíteni? – magyarázza dr. Fábiánné Páger Anna. – Ilyenkor ösztönösen valamelyik oldalra állok, együtt szidjuk a férfiakat vagy együtt gyászoljuk az ő elhunytját, aki már régen az én elhunytam is. Összemosódik minden, és ez már nem segítő beszélgetés, hanem egymás támogatása.

Ha felhívjuk a szolgálatot, akkor úgynevezett Rogers-féle segítő beszélgetésben lesz részünk. – Tükrözéssel próbálunk segíteni: megmutatjuk a hívónak, mi is a problémája. Megpróbáljuk kibontani az érzéseit, hisz lehet, hogy nincs tisztában velük. Segítünk erre rávilágítani: úgy megoldást találni, hogy azt ő mondja ki. A legnehezebb esetek az úgynevezett segélykiáltás- és a krízishívások. Az elsőről akkor beszélünk, amikor a hívó már erős késztetést érez vagy hozzá is fogott az öngyilkossághoz. A krízishívások esetén a telefonálónak valós és nehezen kezelhető gondja van.

– Ilyenkor kiutat kell találni, rávezetni, hogy mi az ő erőforrása – mondja a szolgálat egyik önkéntese. Az ügyelők anonim módon dolgoznak, így az ő nevét sem írhatjuk le. – Mondjuk, ha munkanélküli lett: ha volt már ilyen helyzetben, akkor hogyan keveredett ki belőle? De van listánk szolgálatokról, ahova tudjuk irányítani. Az a jó, ha a hívó végül kimondja, hogy miben tud megfogódzkodni. Ha nincs mit tenni, akkor abban kell segíteni, hogy elfogadja a helyzetet.

Mi indít arra valakit, hogy komplett estéket és éjszakákat töltsön vadidegenek lelkének ápolásával? – Amikor én voltam krízishelyzetben, nekem sokat segített a szolgálat – meséli a harmincas fiatalasszony. – Azóta folyamatosan tapasztaltam magamon is a változást. A rendes munkám logikára épül, ez meg érzelmekre. Lemondással jár, nem kevés idő, amit itt töltünk, de mindig magunk is kapunk valamit a hívóktól. Akár azt, hogy látjuk, hogy előrébb jutottak – ez is megerősítés. Érezzük, hogy szükség van ránk.