Ahonnan már nincs visszaút

Évente mintegy 32 ezer felnőtt amerikai állampolgár vet véget önkezével az életének, de egy új nemzeti felmérés szerint több millióan vannak, akik tervezgetik, s még többen, akik komolyan gondolnak rá.

Lelki bajokSzabad Föld Online2009. 09. 28. hétfő2009. 09. 28.
Ahonnan már nincs visszaút

A Substance Abuse and Mental Health Services Administration (SAMHSA) kutató cég felmérése szerint az elmúlt évben legkevesebb 8,3 millió felnőtt amerikai állampolgár fontolgatta komolyan az öngyilkosság lehetőségét, amelyből 2,3 millió nem csak gondolt rá, de már a lehetséges végrehajtási módot is megtervezte. Mindezek közül 1,1 millió fő, vagyis az amerikai népesség mintegy 0,5 százaléka kísérelt meg valóban véget vetni az életének, amelyből – szerencsére – csak néhány tízezer fő vetett véget önkezével az életének.

A kutatás eredményei rávilágítottak arra is, hogy az öngyilkos gondolatok és kísérletek aránya erős eltéréseket mutat az egyes korosztályokban. A 18 és 25 év közöttiek például csaknem kétszer nagyobb arányban gondoltak rá, hogy véget vetnek életüknek, mint a 26 és 49 év közötti korosztály tagjai, s körükben háromszor többen fontolgattak öngyilkos gondolatokat, mint az 50 év felettiek. Ezek a korosztályi különbségek az öngyilkossági tervekre és kísérletekre vonatkozóan is kimutathatóak.

A kor mellett főképpen a függőségi tényező az, amely erős korrelációt mutat az öngyilkossági hajlammal. A felmérés szerint a drog-, gyógyszer- vagy alkoholfüggőséggel küzdők körében a nem függőkhöz viszonyítva háromszor nagyobb arányban vannak, akik gondoltak az öngyilkosságra, négyszer annyian, akik tervezték és csaknem hétszer annyian, akik meg is kísérelték. A kutatás kiemeli továbbá, hogy az öngyilkossági kísérletet elkövetőknek csak 62,3 százaléka részesült orvosi kezelésben a próbálkozását követően – akiknek 46 százaléka töltött egy vagy több éjszakát kórházban, míg a kísérletből fakadó sérüléseit kezelték.

Forrás: ELTE-TáTK

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek