Hogyan épüljön a bárka?

Gondolatainkkal fokozatosan azon „szigetek” felé kell fordulnunk, ahol a magunk és családunk, utódaink túlélési esélye nagyobb. A vidék, a falvak világa ez, ahol az emberiség évezredeken keresztül élt, fejlődött, boldogult.

A mai (nagy)városokban is fölkészülhetünk a falura, jövendő családi lakhelyünkre. Élhető tudásformákra készít(tet)hetjük föl gyermekeinket, ha idejében elkezdjük őket olyan környezeti kommunikációs foglalkozásokra járatni, ahol földdel, növényekkel, háziállatokkal, anyagokkal való értelmes foglalatosságokat tanulnak. Kézműves egyesületek a természetben termő anyagok tulajdonságait, feldolgozásuk eszközeit, módját és céljait tanítják. Hasznosak az értelmes, vidékismeretet is adó nyári életmódtáborok, akaratot, testet, arány- és ritmusérzéket edző, önismeretet, élőlények iránti empátiát, felelősségérzetet, cselekvő áldozatkészséget fejlesztő kerti és udvari munkák, paraszti gazdaságokban eltöltött rokoni segítőnapok és hétvégék. Ezek egyúttal érdekesen és egészséget őrző módon vonják ki a testileg-lelkileg ártalmas szabadidő-fecsérlési kínálatok bűvköréből gyermekeinket.

A test és a lélek épülését szolgálják a társas érintkezés művészi nyelvezetei is. Néptáncaink tanulása nem csak testet erősít és mozgást finomít. A nemek közti kulturált érintkezés formái mellett arra is megtanítja gyermekeinket, hogy fiú és lány egymás számára születik a világra. Külön feladatokkal, de egy közös, magasabb küldetésért. Népdalaink a tiszta szerelem, a termékenység szentségének emberboldogító, nagy jelentőségét tanítják. Népzenénk a zengő, világharmóniába simuló lélek gyönyörűséges iskolája. Népmeséink pedig arra tanítanak a szépség fogalomelőtti nyelvén, hogy az ember dolga a jóért és igazért való küzdés, ha kell, szenvedések, megszenvedett próbák vállalásával. Táji nyelvünk minden szavába, szólásába, szemléletébe pedig eleink minket is őrző tájtudása van zárva.

Aki mindezt őrzi, azt mindez őrizni fogja. Aki a saját kultúráját annak mélységeiben idejében elsajátítja, az nem a vallások elvontabb tanításaiból hallja először a hit nélkülözhetetlen alapfogalmait. Az nem fogja mindenhatónak, „mindent szabad” állapotra mentesnek vélni se magát, se embertársát. De sem a növényt, sem az állatot, sem az embert olyannak, akitől jótett helyébe jót ne várhatna. Az ép kultúrájú ember természetes önkorlátozással alkalmazkodik a sokféle életnek helyet és feladatot adó Teremtésbe. Helyi kultúrája tudásával birtokolja azt a Teremtés-szelettel együtt kapott „használati utasítást”, amelyet a kultúra sokféle jelrendszere együtt tartalmaz a táji élet biztosítására.

Idejében kezdjük el levetkőzni a fogyasztói lelkületet. Ezt a civilizáció azért formálta ki bennünk, hogy jó fogyasztók, önkéntes haszontermelők legyünk. Nem a jellemünk, csak szok(tat)ásaink része. Persze mindannyian tudjuk, milyen nehéz akármely rossz szokás elhagyása. Csak most már nem akármiről van szó. Életünk, gyermekeink, unokáink megmaradása, jövendője a tét...

Dr. Győri-Nagy Sándor
Kiskunmajsa