Titkolták, de ma már tanfolyamot kapott a béles

Hajdúböszörmény az egyik legrégibb és legarchaikusabb alföldi város, például mindmáig őrzi ősi településszerkezetét, melynek tanulmányozására a világ minden tájáról érkeznek a múltra kíváncsi érdeklődők. Azt hinné az ember, ilyen környezetben mi sem természetesebb annál, hogy a táplálkozási hagyományok is megőrződtek.

De nem így van. Ahogyan az ország más tájain, úgy ebben a harmincezres lélekszámú városban is megváltoztak az étkezési szokások. Új ételek jöttek, régiek mentek, s úgy tűnt, a nagymamák receptjei lassan a feledés homályába vesznek. De azért voltak sokan, akik fájlalták a régi ízek eltűnését. Talán az igazi, kemencében sült házi kenyér hiányzott a legjobban.

A már említett civil egyesület tagsága aztán jó tíz éve úgy döntött, hogy ez így nem mehet tovább, meg is rendezték hát a hajdúsági kenyérünnepet. Ahová természetesen nemcsak a környező pékmesterek voltak hivatalosak, hanem mindenki, aki finom kenyeret akart enni. S miközben kóstolgatták a régi, ismerős ízeket, felemlegették azt is, hogy a régi böszörményi asszonyok nem csak kenyeret, de pompás tésztákat is sütöttek. Mindenkinek volt egy kedves süteménye, de mikor valaki azt kérdezte, hogy ki tudná ezeket mind megsütni, csak elvétve jelentkezett egy-két asszony.

– Ekkor fogalmazódott meg az igény, hogy összegyűjtjük a legjellegzetesebb böszörményi recepteket, melyeket aztán szép kiadványban is megjelentettünk – avat be a kezdetekbe dr. Nagy Imre, az egyesület elnöke, miközben szélesre tárja előttem egy százéves ház kiskapuját.

A város talán legérdekesebb pontján vagyunk. Szorosan egymáshoz bújva négy porta őrzi itt a százszázhúsz évvel ezelőtti város földműves arculatát. Nádtetős lakóházak, istállók, gazdasági épületek, s négy nagy kemence várja a betérőket. De itt nemcsak rideg, élettelen falak, bútorok várják őket, hanem például forró étkek meg finomabbnál finomabb sütemények. Az egyesület tagjai ugyanis ma már valóságos missziót teljesítenek, az évente a tájházakban megrendezett kemencés és süteményes napjaikon ezerötszáznál is több érdeklődő jelenik meg.

S miután van egy hordozható elektromos kemencéjük is, az egyesület sütőasszonyai, sütőmesterei a város és a környék más pontjain is dagasztási, kelesztési, sütési bemutatókat, kóstolókat tartanak óvodásoknak, iskolásoknak, háziasszonyoknak – mindenkinek, akit érdekelnek a régi kalácsok, sütemények.

Sikert sikerre halmoznak, de talán mégis arra a legbüszkébbek, hogy a helyi általános iskolásokat is bevonták a hagyományok ápolásába. A két hónapos „sütősulinak” becézett kurzusokon például két osztály is részt vesz, s a gyerekek nem csak a kóstolást imádják, de a dagasztást, a keverést, a kenést, a cukrozást szintén.

A felnőttek érdeklődése sem maradt el, most már ott tartanak, hogy az egyesület tizenöt minosített sütoasszonyának közremuködésével külön tanfolyamokat szerveznek. Legutóbb például a böszörményi lakodalmi béles készítésének titkait sajátíthatták el. A kurzusra huszonhatan jelentkeztek, de végül harminc hölgy kapott bizonyítványt, így most már biztos, hogy nem fog elveszni ez a fejedelmi ínyencség.

Pedig nem sok hiányzott hozzá, hiszen az utóbbi évekre csupán néhány asszony maradt, akik képesek voltak az elkészítésére, ám ők megtartották a recept titkát. Hiába könyörögtek nekik a receptkönyv összegyűjtéskor is, nem árulták el a tudást. Végül aztán egy tévéműsorban mégiscsak sikerült szóra bírni egyiküket, ma pedig már a lakodalmakban is feltűnik a csodás sütemény.

Legközelebbi tanfolyamukon a hájas tészta készítését tanulhatják meg a jelentkezők – már most borítékolható, hogy pillanatokon belül betelik a létszám.