Harminc évvel ezelőtt sorsfordító események zajlottak: május 2-án a magyar–osztrák határon megkezdték a vasfüggöny lebontását; augusztus 19-én a páneurópai piknik során Sopronnál keletnémetek szöktek nyugatra; végül szeptemberben, 11-én a magyar kormány megnyitotta határátkelőhelyeit Ausztria felé.

1989: az áttörések története

Rendszerváltó évünkben az Európa nyugati feléhez való közeledés egyik döntő eseményének számított május 2-án a magyar–osztrák határon 246 kilométer hosszúságban húzódó műszaki határzár, közismertebb nevén a vasfüggöny lebontásának megkezdése.

A hír hatására megsokszorozódott a Magyarországra érkező keletnémet „turisták” száma, és egyre többen kísérelték meg (nyugat-németországi rokonaik, helybeli magyar lakosok, taxisofőrök segítségével) az átjutást az elektromos jelzőrendszer nélküli határszakaszokon. Nyár közepére már több tízezer keletnémet várakozott nálunk a továbbutazás reményében…

A kialakult menekültválság megoldásához a nyugatnémet konzul és a követség első titkára augusztus 13-án a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségét kérte. Az alig fél évvel korábban alapított szeretetszolgálat augusztus 14-én (az azóta befogadás napjaként emlegetett napon) megnyitotta a keletnémetek számára Zugligeten a Szent Család-plébánia kertjében berendezett 2100 fős sátortáborát, majd Budapesten a csillebérci, a Balaton partján pedig a zánkai befogadóhelyet.

határnyitás, családegyesítés, 1989,

Hatalmas volt a várakozás és az autósor 1989. szeptember 11-én, 0 órakor a magyar–osztrák határon. Fotó: E. Várkonyi Péter

Az ellátásban segített a Vöröskereszt, a hazai egyházak és magánszemélyek is; hívő magyar családok 158 keletnémet családot fogadtak be. Kozma Imre atya és Csilla von Boeselager vezetésével az akkori Európa legnagyobb humanitárius segélyakciója vette kezdetét, amelynek során három hónapon át összesen 48 600 emberről gondoskodtak a segítő szervezetek.

De lassítsunk, időzzünk el kicsit augusztus 19-nél: Páneurópai Piknik elnevezéssel erre a napra hirdette meg a Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezete, az Országos Klubtanács és a soproni Ellenzéki Kerekasztal azt a rendezvényt, mely a határok nélküli Európa mielőbbi létrejöttét kívánta demonstrálni. Egy magyar küldöttség a Sopronpusztán megnyitott ideiglenes határátkelőhelyen átment a határ másik oldalára, majd jelképesen kinyitották a kaput, hogy az osztrák résztvevőkkel együtt térjenek vissza.

A jelen lévő keletnémetek azonban nekirontottak a kapunak és áttörték azt, elsodorva a magyar és az osztrák határőröket. A tiltott határátlépést csak fegyver-használattal akadályozhatták volna meg – szerencsére nem tették, így több mint 150 NDK-állampolgár átfutott a túloldalra. A „szökevényeket” az osztrák hatóságok autóbuszokkal Bécsbe szállították, az NSZK bécsi nagykövetsége ellátta őket a szükséges papírokkal, pénzzel, és még aznap este továbbutazhattak az NSZK-ba.

A szellem kibújni látszott a palackból! A keletnémet menekülthelyzet egyre tarthatatlanabbá vált, sürgetően megoldást kellett találni rá. Augusztus végén a magyar politikai vezetők az NSZK és az NDK illetékeseivel is személyesen tárgyaltak. Miután a keletnémet vezetés az 1969-es magyar–NDK megállapodásra hivatkozva állampolgárainak hazaküldését sürgette, és álláspontjából nem engedett, Budapesten úgy döntöttek, hogy akár egyoldalúan is felfüggesztik a vonatkozó pontok hatályát.

Szeptember 10-én este, a magyar televízió A Hét című műsorában jelentette be Horn Gyula külügyminiszter, hogy szeptember 11-én nulla órától a magyar kormány megnyitja határátkelőhelyeit Ausztria felé. A következő három nap alatt 12 ezer NDK-állampolgár távozott Ausztrián át az NSZK-ba, november végéig összesen 60-70 ezer keletnémet hagyta el hazáját Magyarországon keresztül.

határnyitás, családegyesítés, 1989,

Befogadás napja ’89 – ezzel a címmel látogatható kiállítás szeptember végéig a Magyar Nemzeti Múzeumban. Fotó: Bebes Mátyás

A REMÉNY SZAGA

Életük legszebb napjának nevezte a berlini Tiefbrunner család 1989. augusztus 24-ét. Már három hete Budapesten várakoztak. Valami volt a levegőben, Peter, a családfő utólag azt mondta: a remény szaga. Addigra már lehetetlen állapotok alakultak ki Budapesten, az NSZK nagykövetségén, ahol több száz menekült táborozott. A zsúfoltságban enni-inni kaptak, hosszú sorban állás után tisztálkodni is lehetett – kellemetlen volt az egész, mégis, mindenki ragyogott.

Mi lesz, hogy lesz, nem lehetett tudni, de valahogy mindenki tudta: most vagy soha. Aztán egyszer csak szólították a négytagú családot. Egy titkos akcióban augusztus 24-én a Vöröskereszt segítségével a követségről gyorsan összeszedtek száz embert, két busszal elvitték őket Ferihegyre, onnan repülővel Ausztriába távoztak.

 

GUMIBOTOZÁS UTÁN

Ingrid és Helmuth nem sokat politizált, orvostanhallgatóként kezdetben csak az egyetemi tanulmányaikra koncentráltak. A fiatal pár mindkét tagja olyan családban nőtt fel, ahol a szülők sokat morgolódtak a rendszer ellen, tévéjükön kizárólag nyugati adókat néztek, de azért alapjában elvoltak. Ám a fiatalok egyre inkább viszolyogtak az egyetem vaskalapos, merev, átpolitizált légkörétől, egyre többször hangzott el közöttük: innen el kell menni. A végső lökést 1987 pünkösdje adta meg számukra.

Egy óriási popkoncertet rendeztek Nyugat-Berlinben, a fal túlsó oldalán. Olyan erővel áradt a zene, hogy a Brandenburgi kapu előtt spontán gyülekezett sok ezer keletnémet fiatal. Úgy viselkedtek, mint a világ minden rockkoncertjén a fiatalok: tomboltak, táncoltak, buliztak. Talán egy-két rendszerellenes szó is elhangzott a természetesen közéjük vegyült Stasi-ügynökök füle hallatára. Mindenesetre rendőrök százai rontottak rá a fiatalokra, gumibottal ütötték-vágták őket.

Aki ellenállt, letartóztatták. Ingrid és Helmuth is kapott a fejére, a hátára, de szerencséjükre el tudtak szaladni. Még azon a nyáron Budapestre jöttek egy turistacsoporttal, ahonnan leléptek. Máig sem tudni pontosan a körülményeket, hogyan sikerült kiszökniük Ausztriába, de a harmadkézből hallott hírek szerint egy magyar diplomata segített nekik.

 

BAL HÁTSÓ KERÉK MÖGÉ BÚJVA

A csopaki nyaralónk melletti nagy ház minden nyáron német szótól, harsány német nevetéstől volt hangos. Baloghék hatalmas kertjében a hetvenes években még csak Zsigulik, Wartburgok és Trabantok parkoltak, a nyolcvanas években viszont megjelentek mellettük a BMW-k és a Mercedesek. És mindig úgy helyezkedtek el, hogy az utcafrontról csak a nagy nyugati kocsik látszottak, oldalról persze mi jól láttuk a mögöttük meghúzódó és két hétig ki sem mozduló szerény keleti rokon járműveket.

Nem volt nehéz kitalálni, mi folyik itt: családegyesítés. Mivel Balogh bácsival jóban voltunk, mint állandó lakosnál télen is tartottunk nála kulcsot, ő is megbízott bennünk, nem tett lakatot a szájára. Mesélgetett ezt-azt. A magyar hatóságok nem zaklatták az NDK-s turistákat, akik százezrével jöttek nyaranta a Balatonra. Viszont a Stasi ügynökei ellepték a nyaralóhelyeket, beépültek gyanús honfitársaik közé. Így előlük bujkáltak, hamis címet jelentettek be még otthon, hogy majd hol fognak nyaralni.

Aztán a berlini, jénai, drezdai családok összevegyülve, együtt jártak strandra, kirándulni, szórakozni a hamburgi, frankfurti rokonokkal. Egy kelet-berlini családot sokszor láttunk, házaspárt a fiatal lányukkal. Aztán egy nyáron csak a házaspár jött. Balogh bácsi megsúgta, hogy Hannelore lelépett. A történet egészét már csak a kilencvenes évek elején ismertük meg. A grafikus apa, énekesnő anya és a kezdetben még középiskolás Lore minden nyáron itt találkozott az asszony bátyjával és annak népes családjával, akik még jóval a fal felépítése előtt szöktek nyugatra és Baden-Württembergben éltek.

Évek óta szövögették a disszidálás terveit, mindent apróra kidolgozva. De az lehetetlen volt, hogy mindhárman együtt eltűnhessenek. Ezért a szülők önfeláldozóan csak a lányukra koncentráltak. Akit a szerencsés alkata mentett meg: a nagydarab németek közt kirívóan törékeny, alacsony kislány befért a nagy Audi bal hátsó kereke mögötti keskeny résbe. Kijutottak baj nélkül. Négy év múlva láthatta újra a szüleit – a már szabad Berlinben.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.