Csúfolkodó téltemető

A kereszténység legfontosabb ünnepe a húsvét, Jézus feltámadásának ideje, akit ezelőtt három nappal, nagypénteken feszítették keresztre. A bűnökért való vezeklés ünnepe a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő első holdtölte utáni hétvége. A későbbiekben a húsvétot és nagypénteket felkészülés, böjt előzte meg. A nagyböjt húsvét előtt negyven nappal veszi kezdetét. Az ezt megelőző időszak a népi kultúrában a farsang ideje.

A farsang szokása azonban nem csak a kereszténységhez kötődik. A pogányok tavaszváró ünnepsorozata sok mindenben hasonlatos a későbbi farsanghoz. A mulatságok, tréfálkozások már abban az időszakban is jellemzőek voltak. Magyarországon a tulajdonképpeni farsang csak a középkorban kezdett elterjedni, főként más országok hatására. Ahogy a karácsonyfa állítása, úgy a farsang is németországi szokásokat tükrözött a polgárság körében. Már Mátyás udvarában is rendeztek álarcos mulatságokat. Az erős itáliai hatás miatt a királyi udvarban az olaszból jött karnevál szó terjedt el.

Az egyház sokáig nem nézte jó szemmel a nagy dínom-dánomot, a bujálkodást és a hangos ünneplést. Ennek ellenére ez a hagyomány olyannyira gyökeret vert, hogy még ma is élő népszokásnak tekinthető. Népi hagyományainkban a tavaszvárás összefüggött a termékenységgel is. Mivel a parasztságnak egész évben számos tennivalója akadt a földeken és a ház körül, majd a böjt tiltása következett, leginkább ebben a nyugalmi időszakban volt lehetőség a házasságkötésre is. Így aztán mindjárt érthetőbbé válik, miért olyan fontos a termékenység hangsúlyozása...

Farsang idején minden szabályt fel lehetett rúgni, így gúnyolódni, csúfot űzni. Ezt gyakran maszkokban, álarcokban tették. A népi színjátszás kialakulása a farsanghoz kötődik, az álarcos gúnyjátékok, alakoskodások nőtték ki magukat dramaturgiai játékokká. A legjellemzőbb alakok a cigány, a koldus, a vénasszony, a menyasszony és a vőlegény voltak. Szívesen adták elő a házasságkötést, de a kivégzést is. A fiúk és a lányok gyakran szerepet cseréltek, s gyakori volt az állatmaszkok viselése (kecske, ló stb.). A farsangi álarcos előadások kedvelt szereplője Cibere vajda és Konc király. Kettőjük civakodása abból adódott, hogy míg a vajda a böjti ételeket, addig a király a húsétkeket személyesítette meg. Vízkeresztkor a civakodást Konc király, húshagyókedden Cibere vajda nyerte.

A böjt előtti időszak a lakmározásról is szólt. Rengeteg húsételt, kocsonyát, káposztát ettek, s ekkor sütötték a farsangi fánkot is. A megmaradt ételeket torkos csütörtökön, a hamvazószerda utáni napon (már a böjt időszakában) fogyasztották el.

A maszkoknak, az álarcok mögé rejtőzésnek Mohácson különös jelentőséget tulajdonítottak: ezek mögé rejtőzve gyakorta verekedéssel vezették le korábbi sérelmeiket. Később, a XX. században humánusabb formát nyert a busójárás, és ma már az egyik leghíresebb hazai farsangi esemény.

A farsang időszakában az utolsó hét a nőké: ekkor tartották az asszonyfarsangot, amikor általában már csak az asszonyok öltöztek be. Egyetlen napon a nők úgy mulathattak és ihattak, mint a férfiak.

A farsangot a legtöbb helyen – a téllel együtt – eltemették. Általában szalmabábut vagy koporsót égettek, hogy elriasszák a kemény, hideg telet, s teret adjanak a bőséget és megújulást hozó tavasznak.