Krisna-tudatú lelkész-tanító kapott magyar állami kitüntetést

Míg a világon Barack Obama a Fehér Házban, Gordon Brown az angol parlamentben köszöntötte a Dívalit, a Fény ünnepét, amely egyben az indiai újévet is jelenti (lásd keretes írásunk a második oldalon), addig Magyarországon erre az ünnepre egy megkésett díjátadóra futotta a kormányzattól, bár tegyük hozzá, kezdetnek ez sem rossz. Már amennyiben 22 évnyi jelenlétet kezdetnek lehet nevezni.

A kitüntetett

Ugyanis 1987-ben, pontosan 22 évvel ezelőtt tért vissza Sivaráma Szvámi, civil nevén Létai Péter Magyarországra. A hagyományos vallásos indiai öltözetét – kopasz fej, számunkra szokatlan szoknyaszerű alsóviselet – parókával, európai ruhával kellett lepleznie, ugyanis nem lehetett, helyesebben egész pontosan lehetett tudni, hogy mire számíthat az ember az akkori hatalomtól.

Létai Péter, aki 1956-ban hétévesen hagyta el családjával az országot, Kanadában ismerkedett meg a Krisna-tudatú hívők közösségével és a védikus kultúrával. Lelki tanítója Sríla Prabhupáda volt, aki szerette volna, hogy a Krisna-tudat Magyarországon is ismertté váljon.

Veszélyeztetett vallásszabadság

A magyarországi munkának legszomorúbb része mégsem a kezdetek rejtőzködése volt, hanem a rendszerváltás utáni demokratikus időszak. Amikor is az egyházat az éppen regnáló kormányzat

A cikk a következő oldalon folytatódik.

szektának bélyegezte, és meg akarta vonni az őt megillető 1%-os adót. Sivaráma Szvámi szerint akkor annak a veszélye állt fent, hogy antidemokratikusan az emberek helyett a hatalom határozza meg, mi a vallás és mi nem. Így annak a réme türemkedett elő, hogy az embereket vallásuk szerint értékesnek és értéktelennek lehet minősíteni.

Szerencsére erre végül nem került sor, és mint az idei 1%-os felajánlások is mutatják, a Magyarországi Krisna-tudatú hívők egyháza a legnagyobb keresztény egyházak után a negyedik helyen végzett a felajánlások összegét tekintve. (Részletesen – Felajánlások című keretes írásunk)

Befogad vagy kitagad az ország?

A mai Magyarországra jellemző volt a köszöntő beszédek tartalma is. Az indiai nagykövet, Ranjit Rae a diplomáciai udvariasságot megtartva hangsúlyozta Magyarország magas toleranciaszintjét, az emberek nyitottságát. A valóság és a mindennapi tapasztalatok világába  Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi civil- és vallásügyi bizottságának elnöke kalauzolta vissza az ünneplésre egybegyűlteket. Szerinte hazánkban jelenleg nem a befogadói, megértői, segítői attitűd érvényesül elsősorban.

Sivaráma Szvámi köszönő beszédében kiemelte, hogy a kitüntetés nem neki szól, hiszen ő jelentéktelen személynek tekinti magát. A sok és látványos eredményt, azok a szerzetesek, támogatók, szimpatizánsok érték el, akik vállalták azt, hogy „pizsamában” - ahogy olykor a köznyelv nevezi -, kopaszon táncoltak, énekelték a Haré Krisna mantrát az utcán, ételt, könyveket osztottak, és nyíltan megélték hitüket a mindennapokban. Az elismerés őket illeti. Ők valóban a Dívali szellemiségét testesítik meg. Általuk a sötétség helyét a világosság vette át, a durvaság helyett pedig jó cselekedet született.