Megnézhető az őselefánt restaurálása

A világon mind ez idáig e fajból csak 2-3 csontvázmaradványt fedeztek fel. Tóth Levente mérnök-geológusnak, aki a rákosi szénbánya munkálatait irányította, a termelés mellett az előbukkanó régészeti és ősállattani maradványokra is figyelt. A csaknem teljes épségben előkerült masztodon-lelet megmentéséről és a további tervekről tőle érdeklődtünk.

– Mi is az az őselefánt?
– Az őselefántokat más néven masztodonoknak – gumófogúaknak – nevezzük, melyek a mintegy 4 millió évvel ezelőtt megjelent és 10 ezer évvel ezelőtt kihalt ormányosok családjába tartoztak. A rekonstruált masztodonok első látásra napjaink elefántjaira emlékeztetnek. Testméretük valamivel kisebb, agyaruk azonban hosszabb – elérte a 4–5 méteres hosszúságot is – és kevésbé hajlott, mint a mamutoké. Fontos különbség, hogy az elefánt zápfogainak rágófelületét keskeny zománctaréjok, míg a masztodonét kerek gumók sorai borítják. Mindez életmódbéli különbséget jelez: az elefántok és a mamutok legeltek, a masztodonok azonban a magasabban elérhető leveleket ették.

– Hogyan bukkantak rá a leletre?
– A rákosi szénbányában munka közben barna foltokra lettünk figyelmesek. Közelebbről megvizsgálva rájöttem, hogy két elefántagyar nagyjából 12 centiméteres metszete rajzolódik ki. Az őselefánt maradványaira 25 méter mélységben, a szénréteg fölötti agyagpalában – vízből leülepedett kőzet – találtunk rá. A csontváz lehetséges irányát és helyzetét behatárolva, óvatosan hordtuk el a fölötte lévő úgy 5 méter palát. Ekkor még nem tudtam, hogy vajon csak az agyarakat, vagy ennél többet, a csontok egy részét is megtaláljuk-e.

– Miképpen haladtak?
– Körülbelül kétheti munka után kezdtek előbukkanni a csontok. Egy két-két és fél millió éve élt őselefánt majdnem teljes csontvázára leltünk. Az állat pontos faját akkor még nem lehetett pontosan meghatározni, mivel a fogak csak később kerültek elő, s ezen a vidéken – Közép-Európában, illetve Nyugat-Ázsiában – e periódusban két fajuk is élt. Értesítettem Demeter Lászlót, a baróti Múzeum igazgatóját és Vlad Codreát, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Geológia Tanszékének paleontológia professzorát. Mindketten lelkesen fogadták a hírt. A csontváz kimentése tavaly nyáron indult meg, ám a munka elég lassan haladt a csontok törékenysége és a pénzhiány miatt. A teljes anyagot az idén májusra sikerült kimenteni Katona Lajos, a zirci múzeum munkatársának segítségével. Az időközben előkerült fogakból megállapították, hogy az állat az Anancus Arvernensis fajhoz tartozott.

– Hol vannak most a csontok?
– A baróti múzeum pincéjében, ahol javában zajlik a preparálás. A múzeumigazgató és a restaurátor lábra szeretnék állítani, de a szakemberek véleménye – és az enyém is – az, hogy jobb lenne úgy bemutatni, ahogyan rátaláltunk, azaz fekvő helyzetben. A tervek szerint a masztodon csontvázát a baróti Erdővidék Múzeumban tekinthetik meg majd a látogatók.

– Külföldi kutatók is megvizsgálták a leletet, mi a véleményük?
– A télen megkeresett Dick Mol, a rotterdami Természettudományi Múzeum kutatója, a világ legkiválóbb őselefánt-szakértője. Májusban több szakemberével együtt ellátogatott Barótra. Megerősítette, hogy különleges lelettel állunk szemben, mivel ennyire ép csontváz még nem került elő e fajból. A munka tudományos mérésekkel és elemzésekkel folytatódik. Reméljük, ennek egy része véget ér jövő év szeptemberéig, amikor a leletet Dick Mollal és Vlad Codreával bemutatnánk a franciaországi őselefánt-konferencián.