Világnappal a szegénység ellen?

Az ilyesfajta világnapokon az az érzés kerít a hatalmába, ami bármely más, úgymond „kipipálandó”  közfeladat láttán-hallatán fut végig rajtam. Nyilvánvaló, hogy a szegénység elleni küzdelemnél aligha van kevésbé sziszifuszi vállalkozás – míg a világ egyik része viszonylagos vagy tényleges jólétben lubickol, a maradék többség a legszükségesebb javakból is hiányt szenvedve tengeti az élertét.

Ám jön a kollektív elszánás és a megtisztító önfeloldozás. Legalább évente egyszer. Eszem ágában sincs lebecsülni azoknak az erőfeszítéseit, akik valóban megpróbálnak szembeszállni a nyomorral, az alávetettséggel, a reménytelenséggel. Minden ember egyenlőnek születik, csak éppenséggel vannak, akik gazdagnak, meg vannak, akik szegénynek jönnek a világra. Persze, átjárható a két tábor – csak éppen nem a tömegeknek. (Nem is kívánom senkinek, hogy a módosabbak világából belekényszerüljön a szegényekébe.) Csupán az nem megy ki a fejemből: ahhoz, hogy valaki ne szenvedjen szükséget, többeknek nélkülözniük kell.

A helyzet már csak ilyen. Egész évben. Nem csak egyetlen (világ)napon. Jó, elismerem, az is valami, ha legalább 24 órára eltöprengünk a szegénység elleni küzdelem tennivalóin. Mert lássuk be: ebben az ügyben jócskán van adóssága a világnak.