Aranyoskám szivarfüstben

„Műkedvelő előadásokon sokszor megnevettettem a publikumot, s így kerültem bátortalan lépésekkel a komoly színpadra. Sok csalódás után észrevettek, és a Vonósnégyes című bohózatban befutottam. Azt mondták, egy új komikus tehetség tűnt fel! Ez én voltam, az én harmincnyolc éves fejemmel. És azóta minden tehetségemmel igyekszem tartalmat adni ennek a szónak, hogy komikus. Minden célom az, hogy mulattassam az embereket” – írta pályaindulásáról a többször kiadott Hej, színművész! című visszaemlékezésében.

Egy ideig még nappal köténygyári kereskedősegéd, majd végleg elszegődött az orfeumok, kabarék társulatához. Vérbeli kabarékomikusként kialakította a maga figuráját, akit egy életen át játszott. Ő volt a félszeg, naiv, de ügyfogyottan is ravasz kisember, akit nem lehet behúzni a csőbe, aki az utolsó pillanatban mégis nyer. Emlékszünk szállóigéire: „Lepsénynél még megvolt!”, „Ha én egyszer kinyitom a számat”, s Pomócsi kartársként elmondott számtalan poénjára. Megtermett alakja, busa feje, elálló fülei, legendás, 47-es lába miatt már megjelenésével kacagásra ingerelte a publikumot.

A Salának becézett, faarcú nevettető örökös szivarfüstbe burkolózva aranyoskámnak szólította kollégáit és nézőit. Bohózatok, jelenetek, egyfelvonásosok szereplőjeként kisujjában volt a kabaré. Pontosan kiszámította minden szava, mozdulata hatását, és tökéletesen kiszolgálta a közönséget.