Gyomorforgató 3D

A 3D mozi látványélményét az váltja ki, hogy két vetítőgép két különböző felvételsort vetít egyidejűleg. Így – ha a néző ezt képes „felfogni” – kialakul a mélységérzet. Ehhez azonban mindkét szemünkkel egyformán élesen kell látnunk, különben már eleve csorbát szenved a térbeli látásunk.

De ha sasszemekkel nézzük is a filmet, lehet, hogy „fejjel” nem bírjuk. Az agynak ugyanis a korábbi, síkban látható mozgókép helyett itt szinte kétszerannyi információt kell feldolgoznia, ami például a 2 óra 40 perces játékidejű Avatar esetében komoly és megterhelő fejmunka. Ráadásul az agynak még az olyan ellentmondásos impulzusokat is a helyére kell(ene) tenni, mint amikor a vásznon egy sárkány hátán repülünk, miközben az egyensúlyozó szervünk – teljesen normálisan – azt érzékeli, hogy ott ülünk egyhelyben a székben.

Ha az ilyen kihívások túlságosan sokszor és hosszú időn át érik az agyat, megeshet, hogy képtelen velük megküzdeni, a koordinációban zavar támad – a nézőn pedig eluralkodhat a fejfájás, a hányinger, azaz a tengeri betegség tünetei jelentkeznek.