Átverik a magyar autósokat

– Mennyire sikeres?
– Mint védőszent? Szerényen sikeres… Folyamatosan próbáljuk az egyre szaporodó bajokról tájékoztatni a döntéshozókat, akik ahelyett, hogy az olykor csak kétpercnyi döntést igénylő tényeket hallgatva megváltoztatnák a viszonyokat, és ezzel 80-100 milliárd forintot takarítanának meg, bólogatnak, hümmögnek, hogy aztán maradjon minden a régiben.

– Nyolcvan-száz milliárd? Honnan veszi ezeket a számokat?
– Nem a levegőből, megnyugtatom. Ismeri a magyarországi adatokat? Nagyjából hárommillió autó szaladgál a hazai utakon, ezeket évente legalább egyszer illik szervizbe vinni, egy részük karambolozik, azokat megjavítják; a korábbi esztendőkben évi 170 ezer új és 400 ezer használt autót vásároltak az emberek – vagyis hatalmas piac ez. Amelynek ez csak a legális része, miközben vidáman működik az autókereskedelem fekete-, és szürkeágazata is, több tízmilliárdot ellopva az államtól. Mintegy 60 ezer autó tűnik el az illegális bontókban, az olajforgalmazásban 15 ezer tonna után nem fizetnek adót. Azt hiszem, a 80-100 milliárddal még keveset is mondtam…

– És nincs elég baja autókereskedőként, szövetségi elnökként, még védőszenteskedik is? Most péntek délután hat óra van, nem volna jobb valamelyik autószalonjából kigördülni egy elegáns Peugeot-val, vagy az autózást forradalmasító, futuristán elegáns Nissan Infinitivel elszáguldani egy hosszú hétvégére, ahelyett, hogy a Szabad Föld olvasóit győzködi?
– Nem volna jobb. Ugyan nem szeretem a nagy szavakat, de az ilyesmit nevezhetjük akár társadalmi felelősségnek is. A mi szövetségünk egy felelős szövetség, és ha olyasmit lát – és amihez ráadásul ért –, ami az autóstársadalomnak árt, akkor felszólal.

– Mi a bajuk például a biztosítókkal?
– Ha már „levédőszentezett”, nem akarok próféta is lenni, de elárulhatom, mi már jóval a MÁV-biztosító bedőlése előtt jeleztük, hogy ott bajok lesznek. Mondtuk, hogy a károsultak nem kapnak normális kártérítést, hogy az ügyintézés valójában időhúzás, fárasztás, a pénzügyi felügyelet szerint viszont nem történt ilyesmi: „Gablini úr, ilyen a verseny” – válaszolták. Azóta tudjuk, hogy 8 milliárd tűnt el a süllyesztőben, és máig folynak perek, ahol a köddé vált biztosító helyett a biztosítással egyébként rendelkező autóson akarják bevasalni a kártérítést.

– Ezt a történetet sajnos ismerjük. Mit csinálnak most rosszul a biztosítók?
– A kérdéséből látszik, hogy a közelmúltban nem volt balesete. Ugyanis a MÁV-oshoz nagyon hasonló gyakorlatot honosítottak meg a biztosítók. Ennek lényege az úgynevezett egyezséges kárrendezés. Valaki nekem jön, tehát vétlen vagyok, elmegyek a biztosítóhoz, ahol felveszik a jegyzőkönyvet, majd hamarosan kapok egy levelet, amelyben egyezséget ajánlanak. Azt mondják, itt van egy X összeg a javításra, ha ezt elfogadod, akkor azonnal utaljuk, nem kell várnod a hosszadalmas eljárásra, a majd csak a javítás és a különféle szemlék utáni kárrendezésre.

– Hol itt a baj?
– Hát csak ott, hogy a biztosító, mivel szakértő, a kár valós összegét illetően 95 százalékos információ birtokában tesz ajánlatot a kár valós értékének negyedére, harmadára. Az autósok nagy része azonban nem ért a javításhoz, a felkínált összeg így is elég szépnek tűnik, és ahelyett, hogy belemenne egy hónapokig tartó eljárásba, elfogadja a felkínált baksist. Mi azt kérjük, hogy – miként ez Európában szokás – a magyar autósnak is nyújtsanak teljes körű kártérítést a biztosítók, amit ráadásul törvény ír elő a számukra.

– Vagyis Európában nem így működnek a biztosítók?
– Ugyan! Azonnal bezárhatnák a boltot. Ám amikor Magyarországra jöttek, és beleszagoltak ebbe a kiskapukra épülő, fekete-szürkén magyaros világba, megérezték a lehetőséget, és szélesre tárták a saját kiskapuikat is…

– Változik majd valami?
– Ugye, szerény sikerekről beszéltem az előbb, vagyis: tárgyalunk…

– Mi a helyzet az illegális bontókkal?
– Ahogy mondtam, ez egy évente 60 ezer autót eltüntető, virágzó piac. A kisebbik baj, hogy a használható alkatrészek mennek vissza a szervizekbe, természetesen számla és bizonylat nélkül. A nagyobbik, amikor a roncs újjászületik. Ez meg úgy történik, hogy a totálkárosnak nyilvánított autóhoz lopnak egy pontosan olyan típust, amit aztán a roncs adataival legalizálnak, mondván, megjavították a gépkocsit. Itthon bárki vehet roncsot, ezzel szemben Európában csak a legális bontók, amelyeknek aztán minden egyes alkatrésszel el kell számolniuk.

– Hogyan kell feketén-szürkén autót eladni?
– Remélhetem, hogy nem a szakmában óhajt elhelyezkedni? A feketeágazatot hagyjuk, az úgy kezdődik, hogy lopj egy autót. A szürkegazdaság lényege: majdnem úgy csinálni mindent, mintha legális lenne. Vagyis a kereskedő vesz, mondjuk száz autót valamelyik nyugati országban, behozza, befizeti a regisztrációs adót, és igen nagy árkedvezménnyel eladja azokat. És csak később derül ki, hogy erre az akcióra alakult egy projektcég – elegánséknál ezt így mondják –, amely projektcégnek egy hajléktalan az ügyvezetője. A társaság negyedéves áfabevallással működik, vagyis az autók után csak az eladást követő harmadik hónapban kellene az áfát befizetni. Ami természetesen nem történik meg, s mire az APEH a negyedik-ötödik hónapban megjelenik a cégnél, kiderül, hogy ott már nincs senki, legfeljebb csak egy hajléktalan ajánlgatja magát ügyvezetőnek…

– Mi lenne a megoldás?
– Pofonegyszerű: az áfát is, ahogy a regisztrációs adót, a forgalomba hozatallal együtt kelljen befizetni.

– Ez tényleg nem tűnik bonyolultnak. És akkor miért nincs így?
– Nem tudjuk és nem is értjük. Csak azt tudjuk, hogy a legalitás drága mulatság. A VPOP is csak oda kopogtat be, ahol van adószám, mert oda, ahol ilyesmiről még csak nem is hallottak, minek menne… Időnként rendeznek egy-egy kirakatpert, aztán marad minden a régiben. És elárulom azt is: a hatóságok vélekedésével ellentétben igenis volna megoldás a szlovák rendszámmal regisztrációs adót elkerülő autósok fülön csípésére, miközben nem igaz az sem, hogy az EU tiltaná a külföldi rendszámok használatának korlátozását.

– Jó ideje beszélgetünk, és a gazdasági válságról, mint minden bajok okozójáról, még csak szót sem ejtett. Ezek szerint nem ez az oka az autózás hihetetlen visszaesésének?
– A legfőbb oka kétségkívül ez. De az eddig felsoroltak is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaságot meglehetősen kivérzett állapotban érje el a válság. A számok döbbenetesek. Míg 2008-ban összesen 178 ezer személy- és kisteherautót értékesítettünk, 2009-ben 71 ezret, az idei első négy hónapban 13 500-at. Ebből év végére épp úgy lehet hatvan-, mint negyvenezer. A 2000-es évek közepén, amikor kezdett szűkülni a piac, a pénzügyi finanszírozók nullaszázalékos befizetés mellett 10-12 éves részletfizetési lehetőséget is adtak, ami felelőtlenség volt. Hogy miért? Mert abban az évben már 30 százalékkal több autó készült a világon, mint amennyire vevő akadt. És ekkor beköszöntött a pénzügyi válság, s a finanszírozók elfordultak a szakmától.

– Mi lett a kereskedőkkel?
– Vagy tíz évvel ezelőtt a vezető autógyárak, a magyarországi fogyasztást feltérképezve, 2010-re 250-300 ezer autó eladásával számoltak, ehhez fejlesztették fel kereskedői hálózatukat. Ezzel szemben itt állunk egy reménybeli 60 ezres eladással… A szalonok sora zárt be, a szakma eddig tízezer embert bocsátott el. És sajnos, majd ha eljő a válság vége, akkor sem valószínű, hogy az emberek először az autókereskedéseket rohamozzák meg, vannak sokkal nagyobb gondjaik is. Most úgy látjuk, hogy talán 2015 lesz az első év, amikor az új autók eladása megközelíti majd a 2008-as szintet. Ez egyebek mellett azzal is jár, hogy addig tovább öregszik a magyar autópark, ami újabb és újabb bajok szülője lesz.

– Az új autók eladása és szervizelése mellett foglalkozik használt autókkal is?
– Természetesen.

– Csak azért kérdem, mert bizonyára ismeri a mondást: vennél-e használt autót, mondjuk Gablinitől…
– Ön például venne?

– Ami azt illeti, a mostani batárom már tízéves… Hogyé’ volna az a futuristán elegáns darab...?