Tárgyalni: miről, kivel?

Kezdetben volt a „jus sanguinis” (a vér joga), illetve a „jus soli” (a területen születés elve). Amikor a nemzetállamok kialakultak, csak a vér joga számított: a mi kutyánk kölyke csak a miénk lehet, függetlenül attól, hol született és hol élt. Akkoriban nem volt gond a szavazók létszámával – viszont a tulajdonjoggal igen.

Később jött a terület joga: be kellett telepíteni egy sor elnéptelenedett országot, s akkortól csak az számított, hogy ki hol született. Számunkra furcsa, de gyakran az is fontos egy terhes mamának, hogy milyen repülőgépen vagy hajón szüli meg gyermekét.

De az, hogy ki milyen állampolgár, politikai kérdés is. A boldogult szocialista időkben kész katasztrófa volt, ha felvetődött a kettős állampolgárság kérdése, csak fejfájást okozott vagyonjogi és egyéb családi (valamint politikai) ügyekben. Nem csak a szocialista világban, de másutt is egyezményekben, megállapodásokban igyekeztek kerülni a kettős vagy többes állampolgárságot. Egyetlen valami azonban az idők folyamán sem változott: semmilyen nép vagy népcsoport nem kapott tömegesen állampolgárságot – csak az egyén, érdeme (vére vagy tulajdona) szerint. A helyi jog, a belső jog döntött, ahogy a politikai érdek diktálta.

Ukrajnában például az alkotmány nem ismeri el a kettős állampolgárságot, de mindenki tudja, hogy százezrével kószálnak ott orosz (lengyel, lett, litván, magyar stb.) állampolgárok. Ausztriában is alaptétel, hogy kettős állampolgárság – két útlevél a zsebben – nincs, kivételes esetek viszont (államérdek) vannak.

Szlovákiában még csak jogszabály sem létezik a kettős állampolgárságra, de a Csehszlovákia kettéválása után kialakult gyakorlat szerint ott sem lehetséges a kettős állampolgárság, tekintettel a „múltra”, amely mögött a szudétanémetek és a Benes-dekrétumok húzódnak meg. Ha a csehek és a szlovákok elismernék a Benes-dekrétumok jogszerűtlenségét, akkor most fizethetnének.

Bukarestnek is van Trianonja – Moldova, vagyis Besszarábia ide-oda taszigálása. Így aztán számolatlanul osztogatja a román állampolgárságot a moldovai románoknak, természetesen egyedi alapon. Moldovát a szovjetek csatolták el, Szerbia külön eset, Jugoszlávia felbomlásával Belgrádnak nem sok választási lehetősége volt.

Akárhova nézünk, a kettős állampolgárság az esetek többségében jelképes jelentőségű – de nem tömegben kijáró kiváltság. A nemzetközi jog szerint minden országnak joga van arra, hogy belső jogszabályaival korlátozza az állampolgárság feltételeit. Hiába dönt Magyarország a „magyarjairól”, ha azok más ország állampolgárai. Az állampolgárnak bele kell nyugodnia abba, hogy ő csak sokadik a politikai érdekek rangsorában – nem beszélve az anyagi érdekekről. Az érzelmek nem a politika kategóriájába tartoznak.