Kapuk az álmok felé

– Nincs küldetéstudatom, inkább felelősségérzetem. Ha magamról, a sikereimről beszélek, nem önös célból teszem, hanem hogy másoknak szolgáljon példaként, biztatásul. Kezdjenek el hinni magukban: ha egy átlagos cigány nőnek sikerült, nekem is fog. Az esélytelenek esélye vagyok – fejtegeti nagy elánnal motivációit a kétgyermekes anya, aki elmondása szerint még útja elején jár, nagyon sok terve van a jövőre nézve. Bár most Hanna és Lili nevelése áll mindenekfölött.

Ha valaki Magyarországon egyszerre születik nőnek és cigánynak, életútja nagyjából borítékolható. Egy gödöllői hétgyermekes – egykor muzsikus, később kétkezi munkából élő – nyomorgó cigány család középső, nem várt, talán nem is akart lánycsemetéjeként korán megtapasztalja az ember, hogy nemhogy nincs kolbászból a kerítés, de az emberek lelkében létező korlátok igencsak megcsontosodtak.

– A küzdeni akarás határozza meg az életem, már születésemtől fogva, ehhez kellett később megtanulnom az emberséget és a tisztességet – mondja Ilona, akit a nélkülözésnél, a szegénységnél jobban zavart a szűklátókörűség, a kilátástalan élet lehetősége, valamint a kirekesztés. Már kislányként szembesülnie kellett azzal, hogy a lopósok népéhez sorolják családját, kinevetik, ha a templomi betlehemi játékban Szűz Máriát akarja alakítani. Ám a kemény csaj hírében álló kislányt semmi nem tántoríthatta el saját Istenének megkeresésétől, akitől aztán útmutatást remélt a maga számára. Ahhoz, hogy szembemeneteljen sorsával, hogy továbbtanuljon, hogy világot lásson, hogy álmai kapuit sorra kinyithassa, nemcsak a származását megbélyegző megaláztatásokat kellett eltűrnie, hanem a saját családjának értetlenségét is, akik a tanultságot tabuként kezelték. A feljebbjutást a származás megtagadásaként értelmezték.

– Rengeteg időnek kellett eltelnie, hogy anyukám és a testvéreim megértsék és elfogadják, mik a céljaim, s hogy ez nem a cigányságom elutasításával jár. Mindig is büszke voltam arra, honnan jövök, ki vagyok – emlékszik Ilona.

Tizenhét évesen vette végképp saját kezébe sorsát, amikor egy borzalmasan hideg téli reggelen, szatyornyi ruhájával a kezében elhagyta a fűtetlen, jeges szél járta otthont, ahová később sohasem tért vissza. A Szent Pál Akadémia teológia szakán végre megkapta az isteni útmutatást, mely szerint a világot szemlélheti. Majd újságírói képzést követően rangos sajtóorgánumok publicistájaként írhatott a legkülönfélébb témákról. Ilona 2005-ben, 25 évesen beiratkozott a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karára szülésznői képzésre – már csak az államvizsgája hiányzik a diplomához. Az oktatásban és a gyakorlatokon ismét tapasztalnia kellett a cigányokkal szembeni előítéleteket, s nemcsak a saját bőrén, de a szülészetekre befekvő anyukák ellátásán is. Hosszas kilincselések után elérte, hogy az egyetemi kurzusok tanmenetébe építsék be azokat a szociológiai, szociálpszichológiai, etikai modulokat, melyek a cigány betegek, szülő nők és ápolóik, orvosaik kommunikációját, kulturális távolságának leküzdését megkönnyítik. Tavaly szeptember óta e szerint meghívott óraadó tanárként oktat az egyetemen.

Idén pedig szépíróként debütált: Váratlanul című szerelmes regénye egy cigány lány sorsát beszéli el. Hogy életét szülésznőként, egyetemi oktatóként vagy íróként folytatja, netán valami új pálya felé nyit, még nem döntötte el. Hogy jó anya legyen, ezt tekinti igazi hivatásának.