Tony Curtis nem csókol többé

Mátészalkáról kivándorolt zsidó szülők gyermekeként sosem gondolt arra, hogy színész legyen. Szülei szegények voltak – édesapja szabóként kereste a kenyérre valót –, testvérét egy balesetben fiatalon elvesztette.

Tony Curtis (eredeti nevén Bernie Schwartz) menekült a nyomasztó terhek elől, beállt a haditengerészethez. Aztán mégis a színjátszás felé sodródott, s mivel igen jóképű fiatalember volt, meg sem állt Hollywoodig. Hamar felfedezte őt a filmipar, A megbilincseltekben kimagaslóan játszott, Oscar-díjra jelölték partnerével, Sidney Poitierrel együtt, de más vitte el előlük az aranyszobrot. Gazdag és tartalmas pályafutása során aztán többé nem került az áhított elismerés közelébe. Pedig a Van, aki forrón szereti is óriási siker volt Jack Lemmonnal és Marilyn Monroe-val. A szőke szexbombával egyébként szoros szerelmi viszonyba is került. Tony később a Minden lében két kanál főszereplőjeként lopta be magát a nézők szívébe, Roger Moore-ral együtt.

Világhírű honfitársunk festőként is ismertté vált, Magyarországon többször volt kiállítása. Legutóbb tavaly tavasszal, amikor Hollywood hercege című önéletrajzi könyve bemutatójára érkezett Budapestre. Mindenkivel kedves volt, órákig állta a dedikálni vágyók rohamát. Újságírókat is fogadott, többek közt a Szabad Föld munkatársait. Hosszabb beszélgetésünkből álljon itt egy részlet, felidézve azt a felejthetetlen élményt, amit a világsztárral való találkozás jelentett.

– Könyvedben meglepő őszinteséggel tárod fel szerelmi kalandjaidat. Arról viszont csak a feleséged ír a bevezetőben, hogy néhány éve egy súlyos tüdőgyulladás majdnem elvitt, egy hónapig kómában voltál, sokan már el is temettek. Mire emlékszel?
– A világon semmire, ami engem is meglep. Nem tudtam, hol vagyok, mit csinálok. Talán így abba is beleláttam, mi történik majd, amikor valóban eltűnök. Egyszerűen csak megszűnök mozogni, gondolkodni, látni, hallani, érezni. És több csók sem lesz – ami a legnagyobb tragédia.
– Csodával határos, hogy visszajöttél a kómából. És láthatóan tele vagy erővel, élni akarással. Honnan ez a szívósság?
– Miért akarnánk abbahagyni az életet? Miért akarnánk olyan gyengék lenni, hogy egy apró akadály megállítson bennünket? Az élethez ragaszkodni kell! Nem vehetjük könnyedén! Senki nem tekinthet rá evidenciaként! Amikor van egy kis szabad időnk, elmegyünk úszni, elmegyünk moziba, elmegyünk egy étterembe, és elmegyünk szeretkezni. A kulcsszó tehát: elmegyünk. Megyünk… És ezt tesszük, amíg valami meg nem állít bennünket. Nagyon szövevényes tapasztalás ez, nekem elhiheted. Honnan az erőm? Ahhoz, hogy továbblépjen az ember, meg kell találnia saját magában az erőt. Látod azokat a tornyokat a távolban? Elhatározom, hogy szeretnék oda eljutni. Aztán onnan egy másik irányba nézek, és oda is átlépdelek. Mindig lépünk egyet: pamm, pamm, pamm. Helyzetek, emberek, attitűdök. Annyi, de annyi módja van annak, hogy tovább lépjünk: pamm, pamm, pamm. S muszáj megtennünk. Hogyan tudnánk nem továbblépni...?