Szabadon választott diktatúra

A mintegy 2,8 millió, szavazásra jogosult kirgizisztáni lakos 56%-a járult az urnákhoz – ahol is 29 párt közül lehetett választaniuk. A temérdek párt közül csupán öt érte el az 5%-os bejutási küszöböt. Ráadásul egy szokatlan számítás alapján: nem az összes érvényes szavazathoz, hanem az összes lehetséges szavazathoz mérték az egy pártra leadott voksok arányát.

Amíg tehát a mi választási rendszerünk szerint hasonló részvétel mellett egy párt 9%-kal bejutna az országgyűlésbe, a kirgiz módi alapján mintegy 4,6%-kal kint rekedne. Vélhetően a parlamentáris pártok számát akarták valamennyire csökkenteni – 15-20 bejutott párt ugyanis nehezen egyezne meg bármilyen kérdésben. Sőt: a jogszabályok szerint az újonnan felálló kirgiz parlamentben egyetlen párt sem birtokolhatja/birtokolhatná a mandátumok több mint 65%-át – Kirgizisztán nem enged kétharmados többséget.

Első helyen egy olyan párt, az Ata-Zhurt került be a parlamentbe, amely nyíltan ellenzi az alkotmányt, visszaállítaná az elnöki hatalmat – valójában diktatúrát –, vezetőjük, Kamchybek Tashiyev pedig figyelmeztette a nem kirgiz nemzetiségűeket (a lakosság több mint harmadát!): ne számítsanak egyenlő jogokra. Az öt parlamenti párt közé került Ar-Nayms vezetője erősen Moszkva-párti.

Ez a helyzet felboríthatja Közép-Ázsia jelenlegi egyensúlyát. Kirgizisztán a világ egyetlen olyan országa, amelynek területén mind amerikai, mind orosz haditámaszpont is létezik: ha a nacionalisták kiutálják az amerikaiakat az országból, azzal a jenkik komoly hátrányba kerülnek az Afganisztánban ténykedő ellenségeikkel – a terroristákkal – szemben. Ha a kirgiz nacionalisták megismétlik a nyári pogromot és ismét elkergetnek az országból két-háromszázezer embert, megölnek egy-kétezer másikat (ahogy azt júniusban tették üzbég honfitársaikkal), az kész katasztrófa lenne. Ha pedig iszlám fundamentalisták ragadnák magukhoz részben vagy egészben a hatalmat, az erős és szüntelen fejfájást okozna nemcsak az ott élőknek, de a nyugati hatalmak vezetőinek is.