Színházjeggyel a beteg gyermekekért
Az idén is lesz jótékonysági színházi előadás a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésében, amire a Vígszínházban december 16-án, csütörtökön kerül sor.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat segíti a beteg gyermekek mentési körülményeinek fejlesztését. Ennek részeként ebben az évben is megtartja jótékonysági estjét a Vígszínházban, ahol Eisemann Mihály, Halász Imre és Békeffi István darabja, az „Egy csók és más semmi” című zenés komédia kerül bemutatásra, Hegedűs D. Géza rendezésében.
A főbb szerepekben többek között Börcsök Enikőt, Hegyi Barbarát, Reviczky Gábort, Kern Andrást és Hegedűs D. Gézát láthatják a názők.
Az emelt díjas – 25 ezer forintos – jegyek megvásárlásával a nézők a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi programját támogatják, akiknek az előadás után a szervezők fogadást adnak.