Előkerült a hídépítő aranykincse

Lánchídi sétával, különleges tárlatvezetéssel, a hídépítő kevéssé ismert tubákos szelencéjének bemutatásával emlékezik meg a Magyar Nemzeti Múzeum január 22-én a Magyar Kultúra Napjáról.

Ország-világBorzák Tibor2011. 01. 19. szerda2011. 01. 19.
Előkerült a hídépítő aranykincse

Január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, azon alkalomból, hogy Kölcsey Ferenc a hagyomány szerint 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát. A magyar reformkor zenei jelképeként is elfogadott Himnusz mellett talán a Lánchíd tekinthető a korszak másik meghatározó szimbólumának, amely Széchenyi István gróf áldozatos munkájának és kitartó lelkesedésének köszönhetően épülhetett meg Pest és Buda között.

A Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi világai című kiállításán átfogó képet kaphatunk a „legnagyobb magyar” életútjáról és munkásságáról. Január 22-én pedig a tárlaton kívül is emlékezhetünk rá, mivel rendhagyó sétára kerül sor. Az érdeklődőket 11 órára várják a Lánchíd pesti hídfőjénél, ahonnan Szabó László muzeológus vezetésével a XIX. századi épített ipari örökség egyik legszebb darabjának múltjáról, valamint a hídnak a főváros és az ország fejlődésében betöltött szerepéről lesz szó. A rendhagyó bejárás egyben kiváló alkalom a Magyar Nemzeti Múzeumban márciusig látható tárlat kapcsán hirdetett, Az én Lánchidam pályázat résztvevőinek, hogy olyan nézőpontokból is lefényképezzék a dunai átkelőt, amelyek egyébként észrevétlenek maradnának.

Ugyanezen a napon, délután három órától a Széchenyi világai kiállításon Széchenyi, a mecénás címmel tartanak tárlatvezetést. Az ide látogatók az elsők között tekinthetik meg William Tierney Clark tubákos szelencéjét is, amely eddig a nagyközönség számára ismeretlen volt. Erről a becses tárgyról azt kell tudni, hogy a Lánchíd alapkőletételi ceremóniája előtt rendezett díszebéden, 1842. augusztus 24-én az uralkodó nevében Ferdinánd Károly főherceg ajándékozta Clarknak. A korabeli leírások szerint a díszes arany dobozkát gyémántok ékítették, amelyeket ma már csak üvegmásolatok helyettesítenek. Az értékes tárgyat március 6-ig csodálható meg a múzeum Lánchídnak szentelt termében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek