Mi fán terem a királyság?

Készül Magyarország új alkotmánya, amelynek része az államforma meghatározása is. Bár a politikai erők között erről vita nincs, minden bizonnyal maradunk köztársaság, ám néha hallani olyan hangokat, amelyek szerint nem volna ördögtől való az újbóli királyság sem.

Ország-világHardi Péter2011. 01. 19. szerda2011. 01. 19.

Kép: Szeged, 2010. december 16. Antal Tam‡s jogtšrtŽnŽsz. Fot—: Ujv‡ri S‡ndor

Mi fán terem a királyság?
Szeged, 2010. december 16. Antal Tam‡s jogtšrtŽnŽsz. Fot—: Ujv‡ri S‡ndor

Hogy kik is a királyok, miként gyakorolták a hatalmukat a történelem során – minderről a Szegedi Tudományegyetem európai jogtörténeti tanszékén oktató Antal Tamás egyetemi adjunktust kérdeztük.

– Mindenekelőtt, kérem, tegyünk rendet a fogalmak között: császár, király, fejedelem.
– Összefoglaló néven uralkodóknak, idegen eredetű kifejezéssel monarcháknak nevezzük őket.

– Vagyis ők azok, akik az államszervezet élén állnak.
– Ez így nem pontos: ugyancsak államfőknek nevezzük a köztársasági elnököket, mi több, léteztek a történelemben kollegiális jellegű államfői szervek is, melyek esetében egy testület gyakorolta a vonatkozó jogköröket. Erre volt ismert példa hazánkban a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a népi demokratikus korszakban, 1949 és 1989 között.

– Végül is mi a különbség a köztársasági elnök és az uralkodó között? Hiszen például a francia elnöknek a gyakorlatban nagyobb hatalma van a saját országában, mint mondjuk az angol királynőnek az Egyesült Királyságban.
– A legfőbb különbség valójában nem a politikai hatalmuk mértéke, hanem például a tisztségük viselésének időtartama. A királyok életük végéig gyakorolják a hatalmukat – ha csak le nem mondanak vagy meg nem fosztják őket méltóságuktól. Azonban a köztársasági elnökök mindig választással és meghatározott időtartamra kerülnek hivatalukba.

– Hatalom tekintetében van-e különbség a különböző titulusú uralkodók között?
– Volt a középkorban egy mondás, amely szerint a fejedelem is király (császár) a maga országában. Vagyis a saját birodalmában természetesen nagyobb hatalma lehetett akár egy nagyhercegnek, mint egy császárnak. A fő különbség az uralkodók egymáshoz való viszonyában van. A középkori Európában a monarchák között a legfőbb méltóság a pápáé volt, utána következett a német-római császár, majd a királyok, fejedelmek, amelyek között is megkülönböztethetünk nagyfejedelmeket, nagyhercegeket vagy Németországban a választófejedelmeket.

– Miként került a pápa a sor elejére?
– Úgy, hogy az ő hatalmát közvetlenül Istentől eredeztették. A német-római császárt minden esetben ő koronázta meg és kente fel, míg például a királyt az egyház helyi legfőbb méltósága – Magyarországon az esztergomi érsek.

– Ahogy csökkent a pápák hatalma, úgy nőtt a többi uralkodóé?
– Nem pontos a párhuzam; a pápáknak a XI–XIII. évszázadokban volt a legnagyobb a hatalmuk, vagyis az invesztitúraharc és a keresztes háborúk idején. A pápai hatalom talán III. Ince kezében összpontosult legmarkánsabban a XIII. század első évtizedében. Különösen attól tartottak az európai uralkodók, hogy a pápa kiátkozza valamelyiküket, ugyanis ekkor a hűbéreseik nem tartoztak volna nekik engedelmességgel. Kivétel persze ez alól is volt, az angol VIII. Henrik a XVI. században például szembehelyezkedett a pápával, s végül elszakadt a római katolikus egyháztól.

– Hogyan tagolódtak e sorba a szláv népek cárjai?
– A cárok a császárnak feleltek meg, ám, ortodox keresztények lévén, a pápának természetesen nem tartoztak engedelmességgel. Tudvalévő egyébként, hogy a világban nagyon sokféle elnevezése ismert az uralkodóknak, a szultánoktól az emíreken és a sahokon át az indiai maharadzsákig. Természetesen az ő hatalmuk, jogállásuk is mind különböző (volt).

– Hogyan kerülhetett egy mo¬narcha az országa élére?
– Általában két módon: ritkábban nemzeti vagy szabad választással, és annál gyakrabban trónöröklés útján.

– Gondolom, az öröklés rendje sem volt egyforma.
– A leggyakrabban egyenes ági férfi leszármazott örökölte a trónt (primogenitúra elve). Ha ilyen nem volt, akkor a férfi testvér férfi leszármazottai, ha ilyen sem, esetleg a nő testvér férfi leszármazottai, és így tovább, az egyre távolabbi férfi rokonokig. A szeniorátus elve szerint azonban a család legidősebb férfi tagja – gyakran az elhunyt uralkodó testvére – lépett az örökébe.

– Miért csak a férfiak?
– Mert a nők cselekvő- és jogképessége egészen az első világháborúig a férfiakhoz képest korlátozott volt Európa-szerte.

Ezért is tekintették kihaltnak az Árpád-házat 1301-ben, jóllehet női ágon számos leszármazottja élt?
– Pontosan. Bár a XIV. században volt női uralkodónk: Nagy Lajos idősebb leánya, Mária. Igaz, csak rövid időre: miután 1387-ben nőül ment Luxemburgi Zsigmondhoz, a férjét magyar királlyá koronázták.

– A másik mód arra, hogy valaki uralkodó lehessen, a választás.
– Ez például a német-római császárokra volt jellemző a vegyes házi uralkodók korában. A választhatóság egyik legfontosabb feltétele az alkalmasság volt – leginkább az elmeállapot, a jellem és a hadvezetés szempontjából. A másik lényeges feltétel pedig választott uralkodó esetén rendszerint az volt, hogy valamelyik európai uralkodóház szülötte legyen. Ez alól csak ritka a kivétel.

– Nem beszéltünk még az uralkodók hatásköréről.
– Közjogi szempontból háromféle monarchia lehet: abszolutisztikus, alkotmányos és parlamentáris királyság (császárság stb.).

– Az abszolutisztikus az, ahol az uralkodó – köznapi szóhasználattal élve – igyekszik „kézi vezérléssel” irányítani az országát.
– Ez egyáltalán nem biztos. Az abszolutisztikus uralom határmezsgyéjén gyakran járó Napóleon például, komoly szakmai előkészítés után, többször valóban központosította vagy érdemben befolyásolta a döntéshozatalt. I. Jakab angol király viszont, aki ténylegesen abszolutista uralkodó volt, inkább mindig megtalálta azokat az embereket, akik az akaratát tettleg érvényesítették.

– Ennél kisebb hatalma van az uralkodónak az alkotmányos monarchiában.
– Kisebb, mert a hatalmi ágak már kezdenek elválni egymástól. Az uralkodó hatalma így a joghelyzetétől, hatáskörétől függ, illetve a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyától.

– Attól függően, hogy az alkotmány mit biztosít számára.
– A mai értelemben vett kartális alkotmányok viszonylag új keletűek, az elsők is a XVIII. század végén keletkeztek. Nagy-Britanniának például máig történeti alkotmánya van, és Magyarországon is csak 1949-ben fogadták el az első és formailag jelenleg is hatályos önálló jogszabályt mint alkotmányt. A lényeg, hogy az alkotmányos tartalmú jogi normák milyen és mekkora hatáskört engednek az uralkodónak.

– De a felelősség az állam irányításában már közvetlenül nem az övé.
– A felelősséget az ellenjegyzéssel tőle átvállalják a miniszterek, mint például a kormányt vezető első miniszter, a miniszterelnök vagy a kancellár.

– Miben különbözik ez a parlamentáris monarchiától?
– A leglényegesebb különbség az, hogy a parlamentáris monarchiában a miniszteri felelősség a népképviseleti alapon álló törvényhozó szerv – a nemzeti „parlament” – által ténylegesen érvényesíthető. Itt a király csak uralkodik, nem kormányoz.

– Miben testesül meg az uralkodása általában?
– Jellegzetes feladatai közé tartozik a törvényhozó szerv összehívása, a jogszabályok szentesítése vagy kihirdetése, a miniszterek kinevezése, az állam képviselete, a nagykövetek kinevezése és fogadása, egyes hadügyi jogkörök gyakorlása – hogy csak néhányat említsek. Fontos még, hogy az ítéleteket mindig az ő nevében hozzák meg a bíróságok. Közvetlenül érvényesíthető jogi felelőssége azonban nincsen, mivel a parlamentáris monarchiában a király közjogilag „felelőtlen”, ugyanis az említett ellenjegyzéssel a miniszterek vállalják a felelősséget az uralkodó jogi aktusaiért.

– Visszatérve arra a gondolatára, hogy a királyt választás esetén rendszerint valamely uralkodóházból emeltek maguk fölé az európai államok,: emiatt nem lehetett király Horthy Miklósból?
– Az első világháborút követően Magyarországon közjogi értelemben is bonyolult helyzet alakult ki. Az antanthatalmak a Habsburgok további uralkodásába nem egyeztek bele, és abba sem, hogy hazánkban nyomban nemzeti királyválasztást tartsanak; amire korábban már volt példa a történelmünkben Hunyadi Mátyás és Szapolyai János esetében.

– Királyság maradtunk tehát, csak éppen királyunk nem volt.
– Lényegében igen. Az 1920. évi I. törvény szabályozta a kormányzó mint tulajdonképpeni és ideiglenes államfő jogkörét, amivel szándékosan elodázták a királykérdés rendezését, s a következő év novemberében a magyar nemzetgyűlés kimondta IV. Károly két sikertelen visszatérési kísérletét követően a Habsburg-ház trónfosztását.

– S mennyiben volt kisebb Horthy Miklós hatalma kormányzóként annál, mintha király lett volna?
– Bizonyos jogköröket nem gyakorolhatott: például nem adományozhatott nemesi címet, a törvények nem tartoztak szentesítése alá, nem volt abszolút vétójoga a törvényalkotásban, nem gyakorolt főkegyúri jogokat.

– Tényleges hatalma a Szálasi-puccsal ért véget.
– A gyakorlatban igen. Ezzel párhuzamosan 1944 decemberében a demokratikus erőkből megalakult az ideiglenes nemzetgyűlés, az 1946. évi I. törvénycikk pedig a köztársaság kikiáltásával megszüntette Magyarország államformájaként a majd’ ezeréves királyságot.

Ezek is érdekelhetnek