
Ég egy sorház Budapesten, menekítik a lakókat
ripost.hu

A CBA és a Procter&Gamble közös kezdeményezéseként megvalósult Közösség Szíve program őszi gyűjtőakcióján gyermekotthonokat lehetett támogatni. Az adományokból a két cég tíz otthont támogat.
Kihirdették a közösség Szíve (KÖSZI) program 2010. őszi gyűjtőakcióján nyertes gyermekotthonokat. Így Békéscsaba, Miskolc, Székesfehérvár, Sopron, Komádi, Eger, Oroszlány, Marcali, Gencsapáti és Zalaegerszeg egy-egy gyermekotthona részesül igényeinek megfelelő, egymillió forintos támogatásban.
A program során minden, a CBA-ban megjelölt és megvásárolt termék után 30 forint került a közösség virtuális perselyébe, s így gyűlt össze 10 millió forint, amit a nyertes intézmények között egyenlően osztanak el.
A Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetsége Magyarországi Egyesületének javaslata alapján az otthonokra a KÖSZI program honlapján vagy postai úton lehetett szavazni.
Az intézményeknek szánt adományok átadására március végén kerül sor.
ripost.hu
ripost.hu
life.hu
vg.hu
haon.hu
koponyeg.hu
nemzetisport.hu
vg.hu
nemzetisport.hu
kisalfold.hu
life.hu
origo.hu