Megoldódik a 447-es járat rejtélye?

A repülő a legbiztonságosabb közlekedési eszköz. Tízmilliókat szállít sok millió kilométerre anélkül, hogy bárkit egyetlen karcolás is érne. Mindez nem jelenti azt, hogy időnként ne következzenek be katasztrófák. Bár mindenki emlékszik még az Air France-gép tengeren úszó roncsaira, a baleset néhány nap híján immár két éve, 2009. június 1-jén, hétfőn történt. Azóta folyamatosan keresték az Air France 447-es járatának, az Airbus 330-as repülőgépének a roncsait, és mindenekelőtt az eseményeket rögzítő két fekete dobozt.

A gép Rio de Janeiróból felszállva, több órát repülve közeledett Afrika partjaihoz, amikor viharzónába került. A kapcsolat megszakadt az irányítótoronnyal. Bár az Air France 447-ese előtt két Lufthansa-járat átjutott a zivataron, a francia gépnek ez nem sikerült. A repülő a levegőben darabokra esett, és anélkül, hogy felrobbant volna, a roncsok az óceánba hullottak. Kétszázhuszonnyolc áldozat – köztük egy magyar család – és a repülés minden adatát rögzítő két „fekete doboz” – narancssárga acélburában – 4000 méter mélyre, az óceán fenekére süllyedt. Errefelé olyan erősek a tengeri áramlatok, hogy szinte reménytelennek tűnt megtalálni a több négyzetkilométeren szétszóródott darabkák között az egy méternél alig nagyobb adatrögzítőket. A katasztrófa után 30 napig még sugároztak jeleket, majd úgy tűnt, örökre elhallgattak. Nélkülük azonban szinte lehetetlen volt felidézni az eseményeket.

Aztán néhány hete, a csaknem kétéves kutatás eredménnyel járt. A váratlan siker minden bizonnyal a kitartó munkának köszönhető és talán csak kisebb részben a francia bíróságokon szaporodó kártérítési pereknek. A tét ugyanis nagy: a légi balesetekért, ha az fel- és leszállás közben vagy a levegőben történik, mindig a légitársaság felel, pontosabban a biztosítója – ami az Air France esetében legnagyobbrészt az AXA. Bár nemzetközi egyezmények szabályozzák, hogy az áldozatok hozzátartozói körülbelül 100 ezer eurót követelhetnek, ez az összeg lehet akár ennek tíz-, sőt százszorosa is, ha a hozzátartozók bizonyítani tudják: valójában milyen pótolhatatlan veszteség érte a családokat.

A 2000 júliusában, Párizs közelében szerencsétlenül járt Concorde utasai hozzátartozóinak többsége elfogadta a 115 ezer dolláros ajánlott kártérítést, de voltak, akik kétévi pereskedés után 7,6 millió eurót kaptak. A Rio–Párizs járat pereiben előreláthatólag több mint 300 millió dollárt fognak kifizetni, de az összeg elérheti a félmilliárdot is. A kártérítést az Air France biztosítói állják, ám ha kiderülne, hogy nem a személyzet volt a hibás, hanem a repülőgép műszaki gondjai okozták a katasztrófát, minden bizonnyal az Airbusnál landolna a számla.

Csupán néhány napja vizsgálják a rögzített adatokat, ám mindinkább úgy tűnik, az Airbus hibátlan volt, pontosabban csak kisebb problémákkal küszködött, és leginkább a személyzet a felelős a katasztrófáért. Nézzük, milyen következtetésre jutottak a fekete dobozokat „lehallgató” szakértők. A 447-es járat katasztrófájában csupán két dolog volt biztos: hogy a repülő súlyos viharba került, és hogy a pilóták rendszerhibák sorával találkoztak. Két éve sorjáznak a kérdések: hogyan került a repülő a viharzónába, miért nem kerültek vagy miért nem fordultak vissza?

Néhány napja a Spiegel című német hetilap jutott hozzá igen érdekes tényekhez. Kiderült: a katasztrófát megelőzően a kapitány nem tartózkodott a pilótafülkében. A csaknem 14 órás úton természetes, hogy a felszállás után átadja a gép irányítását a robotpilótának, és az ellenőrzést két kollégájának. A pilótafülkében elhelyezett mikrofonok azt rögzítették, hogy a kapitány egyszer csak beront és izgatott utasításokat ad a gép vezetőinek. Mi történhetett?

A 447-es járatot az óceáni vihar erősen megrázta. A gép vezetői a robotpilótáról áttértek kézi irányításra. Ekkor – ma még tisztázatlan okból – meredeken emelkedni kezdett a gép. A sebességjelző bizonyosan meghibásodott, és a Boeing–330-as hátsó vezérsíkja – a farka – erősen jegesedni kezdett. A pilóták figyelmét alighanem a sebességmérő hibája kötötte le. A meredek emelkedéstől azonban csökkent a tolóerő, a gép egyre lassult. Valószínűleg ekkor következett be a legtöbb katasztrófa közvetlen kiváltó oka: a vészes sebességvesztéstől a gép átbillent, és orral előre, forogva zuhanni kezdett. Ebből a zuhanásból már nem tudták kiszedni. Az erős viharban több ezer méter magasban esett darabokra a gép. Az utasok már a levegőben meghaltak és élettelen tárgyként csapódtak az óceánba.

Néhány nap, és vélhetően a legtöbb részlet napvilágra kerül, megkapjuk a magyarázatot arra, hogy pontosan mi okozta a szörnyű tragédiát. Statisztikák bizonyítják: döntően mindig az ember hibázik, a gép csaknem tökéletes. Aki kételkedik ebben, nézze továbbra is a légi katasztrófák sorozatát, az ott látható tények bizton nem fogják eltántorítani a repüléstől.