Borhetek a Balaton körül

Ha nyár, akkor Balaton. Ha pedig már ott vagyunk, érdemes megkóstolni a helyi borokat. Lassacskán remélhetőleg a jó idő is visszatér, s kedvet csinál a Balaton parti borozgatáshoz.

Ország-világKovács Réka2011. 07. 29. péntek2011. 07. 29.
Borhetek a Balaton körül

Augusztusban több helyen is lehetőség nyílik borkóstolásra, mivel e hétvégén nyitja meg kapuit a Lellei Borhét, amit Villáműző Szent Donátnak, a szőlőhegyek védőszentjének tiszteletére rendeznek meg immár csaknem két évtizede.

A jó borok mellett számtalan program várja a Balaton menti Lellére és Boglárra a látogatókat, akiket koncertekkel, előadásokkal, kézműves vásárral és gasztronómiai élményekkel is megkörnyékeznek majd. Tíz napon át tart a zenés, táncos mulatság, melynek csúcspontja a borkirálynő megválasztása.

Ha már végigkóstoltuk a déli part borait , érdemes átlátogatni az északi oldalra is, ahol augusztus 6-tól a hónap végéig rendezik meg a Balatonfüredi Borheteket. A Tagore sétányon felállított sátrakban a pincészetek három hétig várják a vendégeket. Itt sem csak bort lehet majd kóstolni, hiszen – a nagyszabású borlovagrendi avatást követően – minden este változatos kulturális és folklórprogramok közül válogathatunk. A Borhetek teljes időtartama alatt népművészeti kirakodó vásár is várja az érdeklődőket a Tagore sétányon.

Ezek is érdekelhetnek