Keress euróban, fizess forinttal!

– A teljes fizetésemet itt költöm el – jelenti ki érdeklődésemre Winkler Zsuzsanna a bevásárlóközpont parkolójában. A filigrán nő a 140 kilométerre fekvő Galántáról érkezett a mosonmagyaróvári Tescóhoz, s amíg a barátnőjére vár, szívesen megosztja velem a tapasztalatait. – Na, jó, a teljeset nem, a tejet, kenyeret otthon vásárolom, de minden egyebet itt – pontosítja saját szavait.

Zsuzsanna óvónőként keresi kenyerét a felvidéki városban, havi 800 eurót, ami körülbelül 240 ezer forintnak felel meg.
– Minden héten átugrunk a nagybevásárlásra – avat a részletekbe. – Megéri.
Fizetése a gyengülő forintnak köszönhetően a néhány évvel ezelőttihez képest lassan kétszáz euróval ér többet, mintha otthon költené el. Persze, hogy jön, még ilyen messziről is.

Akármelyik szlovák rendszámú autóból kiszálló vagy éppen csomagtartóba pakoló vásárlót kérdezem a parkolóban, hasonló válaszokat kapok: megéri átjönni, nálunk többet kapnak a pénzükért.

Rögtönzött érdeklődésem eredménye azonban természeténél fogva esetleges. Pontosabb adatokért Iglódi Csató Judithoz, a Tesco országos kommunikációs vezetőjéhez fordulok.
– Tízforintos árfolyam-ingadozás már érezhető a forgalmunkon – kapom a szakszerű választ.

És mivel a forint egyre gyengébb, az országhatárra telepített Tescók forgalma Mosonmagyaróvártól Sátoraljaújhelyig egyre erősebb. A két említett bevásárlóközpont 3000 négyzetméter alapterületű, de forgalmuk 7-10 ezer négyzetméteresnek felel meg.

Az ördög a részletekben lakozik, tartják a régi bölcsek, később a határ túloldalán lévő dunaszerdahelyi és a győri Tescóban találomra összehasonlítottam ugyanazon hat termék árát. Nos, étolajat, kávét, gyümölcslevet, mosószert a szlovák ár kétharmadáért tudtam volna beszerezni nálunk, egyedül a kézkrém olcsóbb a határ túloldalán, banán pedig… nos, a banánt kutakodásom időpontjában nálunk már fölvásárolták.

Ha a mosonmagyaróvári Tescóban minden negyedik-ötödik autó rendszáma szlovák, akkor az innenső Komáromban minden negyedik-ötödik magyar – a többi mind-mind a határ túloldaláról érkezett. Sok üzemanyagot nem kell pocsékolniuk az utazásra, az áruház közvetlenül a híd lábához épült, az országhatárt átlépve éppen csak le kell kanyarodniuk, jó sok pénzt elkölteniük – és már indulhatnak is vissza.

Kövessük most mi is őket, lássuk, miként érinti a kettészakadt város szlovák oldalán lévő üzletek tulajdonosait a jelenség.
– Ötven-hatvan kilométeres mélységben terítik – nyomja a kezembe a Tesco karácsony előtti reklámújságját Füsi Emília, amint a városka sétálóutcájában lévő, Delfin fantázianevű rövidáru-szaküzletébe lépek. S hogy még nagyobb kedvet kapjon a megszórólapozott szlovákiai polgár az átruccanáshoz, a füzetecskében lévő kupon bemutatása ezer forinttal kíméli a pénztárcáját.

– Az ön üzletét azonban mindez nem rontja – nézek körül a rövidáru-szaküzletben.
– Lehet, hogy a Tesco éppen nem, de a gyenge forint miatt hónapról hónapra kisebb a forgalmam.
– Tavaly karácsony előtt még az ajtóban adtuk az érdeklődőknek a bevásárlókosarat, annyian voltak – veti közbe a pult mögül Füsi Emília lánya.
– Idén meg? – kap a szón az anyja. – Nézzen körül! – mutat az egy-két lézengő vásárlójára. – Ilyen karácsonyt még nem értem, pedig 1982-ben nyitottam meg a boltomat. Lassan már a gyufáért is Magyarba járnak. Komárom halott város.
Mit is kell érteni a kimúlásán? A munkahelyek hiá­nyát, ami miatt, aki csak teheti, átjár dolgozni Magyarországra, s a forintját haza sem hozza, hanem nálunk költi el. Éppen csak aludni járnak Komáromba, illetve a környező falvakba.
Később magam is tapasztaltam szavai igazát, a városka főterén az árusok adventi vásár címszó alatt néhány elárvult fabódéból kínálták a portékáikat, ám többségük ki sem nyitott.
– És ez csak rosszabb lesz – zúdul rám a panaszáradat. – Jövőre a hajógyárból is több száz alkalmazottat fognak elbocsátani, persze, hogy majd ők is a Duna túloldalán keresik a boldogulásukat.

A város vezetése pedig semmit nem tesz a jelenség ellen, még csak egy kis karácsonyi hangulatot sem teremt némi díszkivilágítással, de még a parkolási díjat sem csökkenti, hogy a vásárlónak legyen kedve körülnézni a belváros üzleteiben, rögtönzi az ötleteket Füsi Emília.

Van azért a szlovákiai Komáromnak is haszna a magyarországiakból, nemcsak viszont, jegyezte meg érdeklődésemre Pásztor István hivatalvezető, amely tisztség nálunk nagyjából a jegyzőnek felelne meg. Azt az ezer magyarországi céget említi, amely mind náluk kérte a bejegyzését, megtakarítandó a céges járművek regisztrációs adóját.

Mindez azonban nem vigasz a csupán a keresztnevét eláruló Andreának sem, aki egy jellegzetes szocreál típusú áruház üzletében rendezgeti a cipőket, téli csizmákat. A híres csehszlovákiai cipőipari termékekért egykor sokan keltek útra hazánkból – ma pedig? Andrea ráér beszélgetni, vásárló nem zavar bennünket…

– Igyekszünk árleszállítással csalogatni a vevőket, ám láthatja, milyen eredménnyel – mutat körbe az üres üzlethelyiségben. – Ha tovább gyengül a forint, lassanként bezárhatunk.
Mint ahogy a lehúzott redőnyű üzletek tanúsága szerint tették már nem kevesen a városkában.
S ha már átkeltünk a folyam szlovákiai oldalára, induljunk tovább nyugat felé, Dunaszerdahelyre. A Csallóköz fővárosának számító 26 ezres település a szlovákiai Komáromhoz hasonlóan kihalt képet mutat. Találomra lépek be egy Mayo Chix szaküzletbe, amelyben vevőt szintén nem találok, viszont a nevét elhallgató tulajdonos szinte kétségbeesetten bizonygatja, hogy nem éri meg átmenni Magyarországra vásárolni – ám állítását érvekkel nem támasztja alá. Csupán az összehasonlítás kedvéért kerestem fel később a győri Árkádban ugyanazt a márkát forgalmazó kereskedést – a forgalom folyamatos volt.

Magyarországi vásárlás elleni érvet Dunaszerdahelyen csupán az Euronics nevezetű elektronikai szaküzlet alkalmazottjától, Tóth Lajostól hallok:
– Minél több pénz megy ki az országból, annál kevesebb adó folyik be a szlovák államkasszába. Ezért én helyben vásárolok – adja tudtomra az öntudatos fiatalember.
S ha már az osztrák határ közelébe vetődtünk, ugorjunk át a túloldalára, a fagylaltsorra. Talán ez az elnevezés illik leginkább a parndorfi outlet centerhez, amely a fagylalthoz hasonlatos élénk színeivel hívja fel magára a Bécs felé tartó autós figyelmét. Vajon hogyan érinti az éppen kifutó márkákat forgalmazó üzleteket az euró-forint árfolyam alakulása?
– Csak az arcoskodás miatt jönnek ide a magyarok – fejezi ki sajátos módon a magyarul beszélő férfi, aki éppen egy Adidas kereskedésből lép ki.

Félek azonban, a Londonban élő beszélgetőtársam a véleményét a képzeletére hagyatkozva alakította ki, mi-vel évek óta nem járt Magyarországon. A feleségével és néhány hónapos kisfiával karácsonyi vásárlásra érkező Oszkocsil Milán azonban állítja, a választék összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint nálunk. A filmes szakmában jeleskedő fiatalember említ egy sajátos szempontot is, amiért a kedvezőtlen forint-euró árfolyam ellenére is útra kelt Budapestről: Parndorfban bizalomkeltőbbek a vásárlótársak. E szempontot azonban ma már kevés honfitársunk veheti figyelembe, legalábbis erre utal, hogy a parkolóban csupán elvétve lelek magyar rendszámú autóra.

Térjünk hát vissza mi is a határ innenső oldalára, s nézzünk szét újfent Mosonmagyaróváron. A fogorvosok városa. Ha engem kérdeznének, minden bizonnyal ezt a jelzős szerkezetet aggatnám a településre. Harmincezer lakosára ugyanis nem kevesebb, mint 300 fogorvos jut! Van olyan utcasarok, amelyen az eligazító táblán öt cég neve szerepel, s mind az öt valamelyik fogszépészeti rendelő felé mutatja az irányt.

– Akkor itt bizonyára mindenki ragyogó fogsorral jár – vonom le a következtetést Nagy István polgármester irodájában.
– Nem csupán a helyieket látják el. A város rendkívül szerencsés helyen fekszik – így a városvezető. – Számosan járnak át Ausztriába eurót keresni, míg az osztrákok, szlovákok hozzánk jönnek eurót költeni.
Ennek egyik folyománya a számos fogászati rendelő. De nemcsak a szomszédból érkeznek a szúvas fogúak, hanem a távolabbi Németországból, sőt Angliából is.

– Megéri ekkora távolságra utazni fogorvoshoz?
– Megéri-e? Európából akár még Indiába is, akkora az árkülönbözet.
A fogászati bizniszből szeretne sokcsillagos szálloda építésével minél nagyobb szeletet magának a város, s erre megvan minden esélye. Mert miért utazzon a nyugdíjas európai a távoli, ezer veszedelmet rejtő országba fogászati kezelésre, amikor nálunk is megkapja ugyanazt? Ráadásul a fogászati cégek már rég nem csupán a fogsor készítését kínálják, hanem a két beavatkozás közötti holt időben szórakoztatják is a vendéget: szállást és étkezést is kínálnak számukra. A nyu¬gat-európai országok egészségbiztosítói pedig örülnek is, hiszen a hetes ellátást is magában foglaló cech még mindig sokkal alacsonyabb összegű, mintha otthon újítaná meg a biztosított a fogsorát – s lesz annál olcsóbb, minél gyengébb a forint. Nálunk vásárolnak, nálunk lesznek egészségesebbek – innen már csak egy lépés, hogy hozzánk is költözzenek a szomszédjaink.

– Ebbe a faluba nem vásárolni jönnek át a szlovákok – ültet le az irodájában Kiss Vince rajkai polgármester.
Pedig jöhetnének, a település kapu Szlovákiára, annak is a fővárosára, Pozsonyra. Ennek megfelelően naponta 2600 kamion suhan át Rajka területén – anélkül, hogy megállna, tehát pénzt hagyna ott a sofőrje. Az a szlovák, aki vásárolni akar, általában meg sem áll Győrig.

– Akkor tehát önöket nem érinti a forint árfolyama – vonom le a következtetést, mint kiderül, tévesen.
– Bennünket érint csak igazán – replikázik a polgármester.
A 2800 lakosú Rajkán ugyanis 800-an szlovák állampolgárok, és legalább még ezren nincsenek is bejelentkezve. Egyelőre…

Miért ilyen kapós Rajka a szlovákiai polgárok számára? Mert Pozsony betelt. Nyugatra a drága Ausztria miatt nem tud terjeszkedni, észak felé a hegyek miatt, keletre pedig Csallóköz gyalázatos közlekedése akadályozza. Marad dél, vagyis Magyarország, elsősorban Rajka, ahonnan viszont kényelmesen és gyorsan el lehet érni a szlovák fővárost.
A pozsonyiak pedig drágán eladják az ottani lakásukat, s vesznek olcsón családi házat Rajkán. S ahogy gyengül a forint, egyre olcsóbban.

– A mostani árfolyam mellett akár tízezer euró is megtakarítható egy ház vásárlásán – említi a polgármester. – Tízezer euró, vagyis hárommillió forint.

Rajkának tehát biztos a jövője, ám a faluvezető arca mégis felhős. Számos ház ablakában ott a predaj, vagyis eladó felirat. Idő kérdése tehát – és nem is hosszú –, hogy a szlovák állampolgárok többségbe kerüljenek a faluban.

– Ráadásul nagyon faramuci a törvény – magyarázza gondterheltségét Kiss Vince. – Kisebbségi önkormányzatnak külföldi állampolgár nem lehet tagja, viszont a település képviselő-testületébe, de akár a falu élére is megválasztható.
Miközben esetleg magyarul sem tud.