Szuperválasztások évébe léptünk

Obama végveszélyben?
Bizonyosan az amerikai elnöki székért folytatott küzdelmet övezi majd a legnagyobb figyelem. A Republikánus Párt kilenc politikusa verseng azért, hogy Barack Obama elnök kihívója lehessen a november 6-án esedékes amerikai elnökválasztáson. A sorrendben 44. amerikai elnöknek nem lesz könnyű dolga, hogy megtartsa pozícióját a Fehér Házban. Obama helyzete azonban mégsem reménytelen: a legesélyesebb republikánusoknak is megvannak a gyenge pontjaik.

A jelöltek közül sokáig legesélyesebbnek tartott Rick Perry texasi kormányzó még tavaly augusztusban jelentette be, hogy harcba száll az elnökjelölti címért, és ezután egy darabig ő volt a legnépszerűbb a republikánus jelöltaspiráns, ám a televíziós vitákban rendre közröhej tárgyává tette magát. Októberben például azzal, hogy egyik saját ötletéről, egy megszüntetendő minisztérium nevéről feledkezett meg. Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó építette ki a legnagyobb kampányszervezetet maga köré, ez alapján pár hónapja még őt is esélyesnek kiáltották ki. A konzervatív keménymag viszont sohasem tekintette őt kutyájuk kölykének: az abortusz, környezetvédelem vagy az egészségügy kérdésében meglehetősen liberális álláspontot képvisel. Visszaesett Herman Cain egykori „pizzakirály” népszerűsége is, köszönhetően a frissiben napvilágot látott szexuális zaklatások és – végképp nem konzervatív módon – házasságtörési vádaknak.

Ki most a legfőbb mumus? A politikai veteránnak tartott, számos zűrös politikai és magánéleti viharral a háta mögött Newt Gingrich áll jelenleg a közvélemény-kutatások szerint az élen a republikánus harcban. Pályafutásának egyik legszebb epizódja: élharcosa volt a Monica Lewinsky-botrány miatt Bill Clinton ellen indult felelősségre vonási eljárásnak, miközben ő maga épp második feleségét – a leendő harmadikkal – csalta.

Akárki is lesz a januárban kezdődő republikánus előválasztási verseny győztese, sok mindent köszönhet majd a mostani válságnak és a végeláthatatlan afganisztáni, iráni háborúknak. Nem véletlen hát, hogy a kampány fő témája a gazdaság fellendítése és a munkahelyteremtés. Lesz is mit ígérgetni demokratának, republikánusnak egyaránt: az amerikai gazdaság motorjának számító alsó- és középosztályt jelentős munkanélküliség sújtja, egyre drágább az oktatás és az egészségügy.

Orosz tavasz
„Miután támadások érték, hogy nincsenek új arcok az orosz politikában, Vlagyimir Putyin plasztikai sebészhez ment” – idézett a brit Guardian című lap egy Moszkvában terjedő viccet. Putyin ugyanis feltűnően ránctalanul jelent meg még szeptemberben, az Egységes Oroszország párt kongresszusán, melyen bejelentette: március 4-én indul a választásokon az államelnöki posztért. Dmitrij Medvegyev mostani államfő pedig a miniszterelnöki székért száll könnyű harcba.

S akinek ezek után még kételyei lettek volna, a decemberi oroszországi parlamenti választásokat követően végleg egyértelművé vált: a Medvegyev–Putyin tandem soha nem létezett, nincs különbség közöttük. Putyin 2000–2008 között két cikluson át volt orosz elnök. Az akkor érvényes alkotmány szerint nem indulhatott harmadszor is a tisztségért. Azóta az alkotmányt átírták, a következő elnök már nem négy, hanem hat évig lesz hivatalban, Putyin előtt pedig megnyílt a lehetőség, hogy újabb két ciklust töltsön az orosz politika csúcsán. Támogatása valószínűleg jóval kisebb lesz, mint 2004-ben: akkor a szavazatok több mint 71 százalékának megszerzésével elsöprő győzelmet aratott. Akinek pedig nem tetszik a rendszer, annak „Irány a tenger!” – ahogyan egyszer Putyin javasolta a másként gondolkodóknak.

Ám váratlan fordulatot vett az orosz elnökválasztás azzal, hogy december közepén Vlagyimir Putyinnak kihívója akadt Mihail Prohorov, Oroszország 3., a világ 32. leggazdagabb emberének személyében. A 46 éves üzletember első millióit még farmernadrágok árusításából szerezte, az igazi vagyont azonban a Norilsk Nickel fémipari óriáscég felvásárlása hozta meg. A legnagyobb orosz aranytermelő cég résztulajdonosa lett, s ő az egyetlen külföldi, akinek kosárlabdacsapata van az amerikai NBA-ben. 2011 májusában tűnt fel először az orosz politikában, miután elvállalta egy kis liberális párt, az Igaz Ügy vezetését. Európa-párti, üzletbarát programot hirdetett, a belső konfliktusok miatt azonban még a decemberi parlamenti választások előtt távozott. „Semmi esélye a győzelemre” – vélekedik egy kampányszakértő, aki szerint az állami média már elkészített egy dossziét Prohorov – főképp nőügyekkel kapcsolatos – botrányairól. A választások után senki sem csodálkozna azon, ha rövid időn belül a már jó ideje börtönben ülő oligarchatárs, Mikhail Hodorkovszkij cellatársa lenne.

Francia rémes
„A jobboldal szakad, a baloldal programot ad” – hangzott el e szellemes kijelentés még tavasszal a francia szocialista párt gyűlésén. S hogy a kijelentés mennyire találó, azt igazolni látszik Dominique de Villepin korábbi miniszterelnöknek – Nicolas Sarkozy fő ellenlábasának – december közepén tett bejelentése: független jelöltként indul a következő választásokon. Kampánynyitó beszédében azt ecsetelte, hogy a Sarkozy–Merkel-paktum veszélyezteti az ország szuverenitását, és a jelenlegi elnök „nem francia érdekek” mentén akarja elkötelezni az országot. Villepint volt pártja, az UMP felszólította, hogy térjen vissza a Nicolas Sarkozy köré tömörülő konzervatív blokkba. Az UMP szerint egyedül Sarkozy az a jelölt, aki „garantálni képes a francia érdekeket” a világban.

A széthúzó jobbközéppel szemben a szocialista párton belül töretlen az egység. Nicolas Sarkozy kihívója – a szocialisták előválasztásán a szavazatok több mint 56 százalékát elnyert – Francois Hollande. Nemcsak párton, de országon belül is nagy a támogatottsága. A legutóbbi, decemberi közvélemény-kutatások szerint 21 százalékon áll, míg Sárkozy a támogatók 18 százalékát tudhatja maga mögött.

Az összefogás erősségét mutatja, hogy az előválasztásokon 17 százalékot szerzett Arnaud Montebourg szélsőbaloldali jelölt is támogatásáról biztosította Francois Hollande-ot. A cél egyértelmű: 2012-ben leváltani Nicolas Sarkozyt. E személycsere azonban nem csak a francia belpolitikát érinti közvetlenül. Az Angela Merkel fő tárgyalópartnerének számító Sárkozy távozásával az eddigi, vérrel-verejtékkel kicsiholt megállapodások újra veszélybe kerülhetnek. Hollande nem is rejtette véka alá ezekkel kapcsolatos ellenérzéseit: „ha megválasztanak elnöknek, akkor újratárgyalnám a megállapodást, hogy tartalmazza mindazt, ami most nincs benne”. Ez a kijelentés vajon azt jelenti, hogy május 6., a francia választások második fordulója után Európában, az unióban kezdődik minden elölről?