Elefántvadász fejszével

E háborgó lelkiismeret ellenére nem kevesebb, mint 12 évet sikerült eltöltenie az utóbbi időben leginkább a pénzvilág botrányköveként elhíresült cégnél. Többek közt ez a bank zsebelte be az egyik legnagyobb nyereséget ingatlanpiaci értékpapírokból a 2008-as amerikai válság idején. Nem mellékesek a vezetőség politikai kapcsolatai sem: nem egy korábbi amerikai pénzügyminiszter ült a Goldman Sachs vezérigazgatói székében.

A The New York Timesban megjelent leleplező írás nem vet túl jó fényt a nagy múltú pénzintézetre. Smith szerint a befektetőház csak kliensei megkopasztásával van elfoglalva, a pénzcsinálás pedig elzüllesztette a intézményi kultúrát. Azt az intézményi kultúrát, mely 143 év alatt naggyá emelte a céget és melynek segítségével elnyerte a kliensek bizalmát. Mára ezeket az ügyfeleket báboknak tekintik – így nevezik őket a belső levelezésükben az egyes részlegek igazgatói –, igényeiket egyre kevésbé veszik figyelembe. Pedig csak Smith részlegének befektetői – forintban szinte értelmezhetetlen - tízezermilliárd dollár pénzügyi eszközzel rendelkeztek.

Ahhoz, hogy a Goldmannál valaki vezető beosztásba kerüljön, három dolog valamelyiké­hez kell értenie. Gyorsan „fejsze”, azaz olyan vezető válhat bárkiből, aki tehetséges az ügyfelek rászedésében: vegyen olyan terméket, amelyek nem jövedelmeznek, a bank ezzel garantáltan nagyot kaszál. Az „elefántvadászat” is jól jövedelmez a pénzintézetnek, ez ugyanis nem jelent egyebet, mint kliensek szerzését, bármi áron, a minél nagyobb profit reményében. Végül, de nem utolsósorban nagy sikerre tehet szert az az alkalmazott, aki átláthatatlan, befagyott termékek továbbpasszolásában tehetséges. Neki aztán tényleg nincs nehéz dolga, hiszen egy átlagos befektető már arra is büszke, ha a kamat és a futamidő fogalmát helyesen értelmezi.