Nem a rosszé az utolsó szó

Kuba már nem élhet tovább a kommunista rendszerben, fogalmazott XVI. Benedek pápa – no, nem a szigetországban, hanem három nappal ottani látogatását megelőzően. Az ország déli részén, Santiago de Cubában kezdődő hétfői misén már sokkal diplomatikusabban beszélt: „Együttérzek minden kubaival, amikor jogos vágyaikról van szó.” „A ti szavatok legyen igen-igen, nem-nem” krisztusi tanításának ezúttal inkább az az ismeretlen férfi tett eleget, aki a szertartás előtt „Le a kommunizmussal! Le a forradalommal! Le a diktatúrával!” jelszavakat kiabálva futott az emelvény felé. A férfit a biztonsági szolgálat emberei kapcsolták le, sorsáról nem tudunk. Vélhetően tovább marad rács mögött, mint az a körülbelül 150 ismert kubai ellenzéki, akit a pápa látogatása előtt néhány nappal vettek házi őrizetbe. De nem találkozik az egyházi vezető a szabadlábon hagyott ellenzékiekkel sem, hiába kértek az Asszonyok Fehérben szervezet tagjai akár csak egyperces audienciát is.

Mindezek miatt azonban ne tartsuk elvtelennek Vatikán politikáját, nem huny szemet a pápa a kubai rendszer bűnei felett, csupán más utat követ, mint az ellenzékiek. A Kubával kapcsolatban követendő magatartást még II. János Pál pápa idején módolták ki. Ennek eredményeképpen látogathatott az előző egyházfő 1998-ban a kommunista országba, s játszhat a római katolikus egyház egyre nagyobb szerepet a közéletben. Az 1959-es kubai forradalmat követően Fidel Castróék megfosztották az egyházat a vagyonától, s igyekeztek működését lehetetlenné tenni. A nyomás a kilencvenes évek második felétől enyhült, olyannyira, hogy a kubai politikai vezetés és az ellenzéke között egyfajta közvetítővé vált az egyház. Segítségükkel találhatott menedékre például a közelmúltban több mint száz bebörtönzött másként gondolkodó Spanyolországban.

A szegények melletti kiállásával a katolicizmus régi hagyományait követi Latin-Amerikában. A kezdeti tévelygéseket követően – az sem volt minden, óhazából érkezett keresztény számára egyértelmű, embereknek tekinthetőek-e az indián törzsek tagjai – a papság és a szerzetesek a basáskodó földesurakkal szemben az elnyomottak, a kisemmizettek mellé álltak és szenvedésüket, kiszolgáltatottságukat enyhítendő kórházakat, iskolákat alapítottak. Nem véletlen tehát Latin-Amerikában Róma népszerűsége, s az sem, hogy noha a tízmilliós Kubában papíron mindössze a lakosság tíz százaléka a katolikus egyház tagja, csupán a pápalátogatás első rendezvényén 200 ezres tömeg ünnepelte az egyházfőt.

De van dolga a katolikus egyháznak Mexikóban is, ahová Kubát megelőzően látogatott XVI. Benedek. A rohamosan növekvő lakosságú ország egyik legnagyobb problémája a drogbárók uralma. Az ellenük folytatott küzdelemért az egyház is felelős, figyelmeztette a pápa a latin-amerikai országok függetlenedésének 200. évfordulójára is emlékező főpásztorokat.

Bármennyire is átpolitizálódik azonban valamennyi pápai látogatás, az egyházfő mégiscsak, ahogy ő fogalmazott, zarándokként érkezett Dél-Amerikába. A kereszténység legnagyobb ünnepéhez, húsvéthoz közeledve az örök egyházi alaptanításra emlékeztette a főpásztorokat: „Tudjuk azt, hogy Krisztus feltámadt. Az a meggyőződés erősítsen bennetek, hogy nem a rosszé az utolsó szó. Isten képes új kapukat megnyitni a remény felé, amelyben sosem csalódunk.”