Don Quijote a parlamentben

Van egy laptopja és egy telefonja – ami minden képviselőnek jár. Ezenkívül ajándéktárgyak: két darab Octogon építészeti magazin (egyenként 2500 forint), 20 könyv; a legizgatóbb bejegyzés tavaly decemberi: szivar, rum 20 ezerért. De azért messzemenő következtetést ne vonjunk le ebből, most éppen limonádét iszik…

– Megismer majd? – kérdezte, amikor megbeszéltük a találkozót.
– Ezzel a bajusszal? – kérdeztem vissza, hiszen Vágó Gábor, az LMP országgyűlési képviselője, a Salvador Dalí bajszára emlékeztető pödörményével talán a legismertebb figurája a jelen parlamentjének. – Amúgy arcszőrológiailag hová sorolná bajuszát: Dalí, D’Artagnan vagy Don Quijote?
– Nem vagyok különösebben járatos a bajuszok archetípusaiban, de ha választhatok, a spanyol Cervantes, Don Quijote megteremtőjének ékességét követem… Amikor parlamenti képviselő lettem, gondoltam, levágom, de a többiek szerint jobb, ha marad – egyfajta védjegyem lett.

– Aha, a híres kommunikációs viszonyszám…
– A híres micsoda?

– Egy ezeréves trükk, amiről a hazai politikusok 99 százaléka még csak nem is hallott. Ez a szám azt mutatja, mivel ér el hatást egy nyilatkozó. Nos, a külsejével 70 százalékot, a hangjával – hogy tudniillik pösze vagy selypít, hadar vagy modoros – 23 százalékot, s végül, amit mond, azzal 7 százalékot. Ezzel szemben a mi politikusaink azt hiszik, hogy hosszú, világmegváltó monológjaikra valaki is kíváncsi, miközben a választópolgár ül a tévé előtt, mustárba mártogatja a debrecenijét, s kikiabál: né’ má’, anyjuk, itt van a Don Quijote…
– Hét százalék? Hát az valóban nem sok… Viszont, anélkül, hogy tudtam volna erről a viszonyszámról, az én legkedvesebb műfajom a napirend utáni ötperces vagy a kétperces válasz-viszonválasz lett, ennyi talán még követhető.

– Ha nem is cervantesi mennyiséget, de (parlamenti) korához képest ír is, elég sokat. Nemcsak szépszámú felszólalásainak szövegeire gondolok, de internetes naplójára, vitairataira, nyílt leveleire. Legutóbb például azt magyarázta el egy hosszabb eszmefuttatásban, hogy miért nem szereti Gyurcsány Ferencet.
– Ez nem a szeretem vagy a nem szeretem kérdése. A legfontosabb, hogy ő és pártja a Fidesz-hatalom antitéziseként fogalmazza meg magát. Az LMP viszont azt a rendszert kívánja átalakítani, amely kitermelte ezt a valóban nyomasztó kurzushatalmat, amelynek egyébként Gyurcsány Ferenc éppen olyan szereplője, mint Orbán Viktor.

– Ez az álláspont, lássa be, sokak számára ellenszenves. Mindazoknak, akik egy ellenzéki összefogást sürgetnek. A minap, egy rádióműsorba betelefonáló hölgy épp a Gyurcsány-ellenességükkel indokolta azt, hogy nem vett részt az LMP-s népszavazáson, és felemlegette a legutóbbi választást, hogy ha akkor az LMP két-három körzetben visszalép az MSZP-s jelölt számára, akkor most nincs kétharmad, és ezt nem fogja elfelejteni, és nem fog önökre szavazni.
– Sajnálom, ha így tesz, de megismétlem: mi, mai magyar demokraták csak úgy tudunk nemet mondani a Fidesz-hatalomra, ha egyúttal nemet mondunk mindarra, amit Gyurcsány képviselt. Értse meg: attól, hogy valaki az ellenfelem ellenfele, nem feltétlenül a barátom, s ne feledje, az LMP éppen Gyurcsány ellenzékeként jött létre!

– Akkor egyedül maradnak. Ezt jelzi, hogy elbukott a minapi népszavazás-kezdeményezésük: a szükséges 200 ezer helyett csak 160 ezer voksot kaptak. A szép szavakon túl, segíteni egyetlen párt sem segített.
– Habár a kétszázezres álomhatárt nem értük el, de a százezrest bőven átvittük, így én úgy vélem, a parlamentnek erkölcsi kötelessége figyelembe venni 160 ezer ember akaratát, és kiírni a népszavazást abban a négy kérdésben.

– Azt hiszem, mégiscsak Don Quijotére hasonlít az a bajusz…
– Miért lenne bukás a 160 ezer aláírás? Lehet, most kevésnek bizonyult, de például két év múlva ennyi ajánlószelvény bőven elég lesz. Mégis csalódottak vagyunk, és nem is elsősorban a pártok, hanem a szakszervezetek miatt. Meg sem mozdultak, miközben ezek a kérdések milliónyi munkavállalónak lennének fontosak.

– Erre utaltam az előbb, az összefogás hiányára. Sem az ellenzéki pártok, sem a szakszervezetek, sem az újonnan alakult civil formációk – a Milla, a 4K, a Szolidaritás és a többiek – le nem ülnének ahhoz a kör alakú bútordarabhoz, ellenkezőleg, mindegyik a maga marsallbotját szidolozza…
– Régebben is volt összefogás, csak azt paktumnak hívták; tudjuk, mennyit ért… Mi egy újfajta összefogásban bízunk, az emberek összefogásában. Olyan társadalmi csoportokat kell összehozni, amelyek korábban szóba sem álltak egymással, és ha összefognak, megerősödnek ezek az állampolgári közösségek, akkor létrejön az új ellenállás.

– Ezért hord a gomblyukában egy igazi elektromos ellenállást? Ha mindenki csatlakozik a mozgalmukhoz, az ipari kémek majd kapkodják a fejüket: mit találtak fel a magyarok, hogy hirtelen ennyi ellenállás fogy…
– Mi magát az ellenállást találnánk fel… Ezzel együtt van elképzelésünk arról, hogy miként billentsük ki az Orbán-rendszert a hatalomból, de ezt majd 2013-ban tesszük az asztalra. Az biztos, hogy az egyre sűrűbb „tüntetésesdi” hosszú ideig nem tartható, már mindent elmondtunk, elmondtak, eljött a tettek ideje. Ez a népszavazás-kezdemény pontosan egy ilyen tett volt tetteink sorában.

– Milyen tetteikre gondol?
– Mondjuk, amikor 2009 februárjában nagyjából százan megalakítottuk az LMP-t azért, hogy indulhassunk az EU parlamenti választásán.

– Ahová nem kerültek be…
– Ez igaz, viszont szereztünk 2,6 százalékot, míg az akkor nálunk sokkal ismertebb SZDSZ 2,2-t kapott. Ez mindenképpen sikeres akció volt: megismertek bennünket.

– A legutóbbi, a nyugdíjas utazási kedvezmények megvonására tett javaslatukkal, ha lehet, még tovább építették ismertségüket…
– Nem volt igazán jó ötlet, ráadásul rossz időzítéssel, belátom. De persze semmi sem úgy volt, ahogy aztán a hírekbe került. Az előterjesztés mindössze arról szólt, hogy a nyugdíjasok százszázalékos kedvezményét 90 százalékra módosítanánk, de aki ezt a tíz százalékot sem tudja fizetni, annak továbbra is járt volna a teljes kedvezmény. Mi ugyanis nem az életkor, hanem a szociális rászorultság alapján szerveztük volna át a rendszert. Ebből csinált aztán a Fidesz médiagépezete országos botrányt: „Az LMP elvenné az utazási kedvezményeket!”, ami, lássuk be, távol áll a valóságtól.

– Ha már itt tartunk: az LMP mit akar?
– A párt értékközösségének baloldali, konzervatív és liberális hagyományokban vannak a gyökerei. Fontos a társadalmi egyenlőség, a közösségek megerősítése, az emberi jog. De a legfontosabb, hogy a politikát felszabadítsuk a gazdasági háttérhatalmak rabságából, és visszaadjuk az állampolgároknak.

– Kiket várnak a soraikba?
– Mindazokat, akiknek elegük lett az eddigi politizálásból. A kormányból kiábrándultakat. Az ellenzékből kiábrándultakat. A kiábrándultságból kiábrándultakat…

– Már bocsánat, de miből gondolják, hogy értenek egy ország vezetéséhez? A frakciótagjaik életrajzait átnézve, túl azon, hogy úgy általában pimaszul fiatalok, olyasfajta végzettségekkel találkozni, hogy bölcsész, jogász, biológus, szociológus; ráadásul néhány újságíró is bekerült a csapatba… A magyar parlamentbe leginkább talán Szabó Tímeájuk való, aki az ENSZ megbízásából fegyveres konfliktusmegelőzést kutatott, de a bombázások befejeztével Afganisztánban is dolgozott; igen, ő talán felkészültnek mondható a hazai Országgyűlés mindennapjaiból. De a többiek?!
– Az LMP legfőbb feladatához, a környezetvédelemhez értünk. Igaz, mostanában kicsit kevesebb lett a „zöldség”, mert az embereket sokkal jobban foglalkoztatják a gazdasági bajok, de ahogy minden más párt, az LMP is szakértők csapatát tudja maga mögött, rájuk támaszkodunk.

– Vágó Gábor például 28 éves, végzettsége szerint politológus-közgazdász. Kecskeméten született, a gyökerei hétvégeken ma is haza húzzák. Kosárlabdázott – 187 centi magas –, mi több, kosárlabdabíró is. Nőtlen, hölgyek, figyelem: eladó sorban van. Ez okból, ahogy mondja, „nagy erőkkel” keresi az igazit. Olykor táncházakban, bár „három pálesz előtt” nem táncol… Németből, angolból szakmai középfokú nyelvvizsgája van, spanyolul konyhanyelven beszél, köszönhetően annak a nyárnak, amikor konyhai kisegítőként dolgozott Barcelonában… Vezérlő elve így szól: „Ha tudni akarod, hogy ki képes megváltoztatni ezt az országot, akkor menj haza, és nézz a tükörbe!” Jól sejtem, hogy ön akkor látta meg változtatásra képes tükörképét, amikor végiggyalogolta a 800 kilométeres El Caminót, vagyis a Szent Jakab-zarándoklatot?
– Egy ilyen huszonkét napos menetelést mindenkinek ajánlok. Sokat segít az önismeretben.

– Szegény a pártjuk, miből akarnak élni?
– Talán furcsa lesz a válasz: megpróbálunk a törvény keretei között működni.

– Volt már ilyen, amikor aztán a lelkes ifjak bekerültek a parlamentbe, pillanatok alatt kiderült: a kuplerájban bizony cselekedni kell…
– Sajnálom, de mi tántoríthatatlanul hiszünk abban, hogy egy ország működhet tisztességesen is.

– Ami akkor azt jelenti, hogy az idei vagyonbevallásában szerepel majd ez az ajándékba kapott Szabad Föld?
– Minden bizonnyal.

– Jelzem, volt egy limonádé is…