Fütyül a válságra

Üde színfolt – láthatja mindenki, aki a termékpalettát szemléli. És az is, aki mögé néz: a bólyi kft. az egyetlen száz százalékban magyar tulajdonú nagyvállalat az építőipar e területén. Ráadásul nem is akármilyen. Míg a nagy multik nemzetközileg „mítingelnek”, addig a hetvenkét éves Vili bácsi – dr. Mészáros Vilmos cégalapító – egyik lányával és két vejével – a topmenedzsmenttel – besétál a gyárába, s közben fütyül a gazdasági világválságra. Negyedére esett vissza a hazai lakáspiac tavaly, évi negyvenezer helyett csupán nyolcezer új házat építenek? Szomorú – nekünk és olyan gyártóknak, akik emiatt forgalmuknak akár a felét is elveszítették.

– De vannak más gazdasági filozófiával működő országok, mi onnan pótoltuk a hazai kiesést – mondja Mészáros Vilmos. Hogy miként, azt néhány számmal alá is támasztja azonnal: a román piacon huszonöt százalékos növekedést értek el tavaly, Csehországban, Szlovákiában pedig húszat.

S hogy mi a helyzet itthon? Jobb híján felújítanak, mert az öreg agyagcserepek, palatetők sok helyütt megadták magukat a csapadékos időjárásnak. A forma nem gond: a hagyományos hódfarkútól a hullámos mediterránon át a legmodernebb lapos szögletesig bármi előállítható, és színben is akármit kikevernek – bízva az emberek jó ízlésében. És abban, hogy az előítéletek leküzdhetők, mert még mindig sokan gondolják: a betoncseréppel szemben az agyag természetesebb. Ám ezt cáfolandó már nézzük is, amint az új csarnok gyártósorának elején a homok, a hevített, majd porrá őrölt mészkő, a víz és a vas-oxid elegyedik. S ha ez nem győzné meg a környezetvédőket: a betoncserépgyártás energiaigénye egyharmada az agyagénak. Az előállítás folyamán termelődő hőt is hasznosítják, azzal fűtik az épületet, így a 3500 négyzetméteres új csarnok fűtése két családi házénál nem kerül többe. Ráadásul a betoncserép egy emberöltőt biztosan kibír. Közben pedig lemosható, átfesthető, felújítható – Németországban egész iparág épült erre.

Ahol most a cserepek futnak a szalagon – másodpercenként két új darab –, ott tette ezt Vili bácsi is, évtizedekkel ezelőtt. Ide telepítették ugyanis szüleit 1948-ban a Felvidékről. Édesapja folytatta, amit 1920-ban Negyeden elkezdett: ott maradt gépi híján gyártotta kézzel a cserepeket. Vili bácsi ezalatt tanult, agrármérnök lett és sportolt.

– Ne futkározz a réten, még kinevetnek, gyártsd inkább a cserepet! – mondta édesapja.
Nyolckilós a szerszám, attól is lett izma – s ráadásként egy autója. Jöttek az eredmények, lebetonozták hát a kertet.

Fejlesztettek apránként, és ha a nagypapa most felébredne, otthona helyén egy nagy irodaházat látna, s azt, hogy a bólyi mellett onnan irányítják a kunszentmiklósi és a farkasdi gyáraikat. És hallaná, amint fia ezt nyilatkozza:
– Sokan gondolnák, minek ez a fejlesztés, hiszen az árából egy generáció bőven megélne. Valóban. De meg kell élni majd az unokáknak is…